Márfai Péter: Van megoldás a vízmegtartásra és az energiatárolásra

Elkészült az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv Gajdos László, az Élő Környezetért Felelős miniszter megrendelésére. A kormány programjában helyet kapott egy új vízügyi kutatóintézet. Ez egy nagyon jó gondolat. A VITUKI-t 2012-ben felszámolták. Az utolsó hír arról szólt, hogy az intézet székházát a Kvassay zsilipnél az atlétikai stadion miatt felrobbantották.

Nem esett jól. A múlt század 70-es éveinek végén ott volt egy északi fekvésű irodám. Nagyon szép látvány onnan Budapest, a Duna. Az első értékelhető munkám a magyarországi vízfolyások vízmérce adatainak számítógépes nyilvántartása, feldolgozása volt, amit még hallgatóként készítettem. Szakdolgozat lett belőle, amit a Bajai Vízügyi Igazgatóság, ahol dolgoztam, „eladott” a Vitukinak. Akkoriban még érdekes volt egy számítógéppel dolgozó mérnök. A vízügyi igazgatóság R10-es gépidőt, és a szakdolgozat technikai hátterét adta, és igazán rendesek voltak, mert fizetést is kaptam, miközben nappali hallgató voltam Baján, a vízügyi főiskolán, ami akkor BME része volt. Igazán mindent megkaptam azért a munkáért. Támogatást, jutalmat, kitüntetést, és rövid időn belül állást a kutatóintézetben. 

Dégen Imre, az OVH elnöke a Vízügyi Kerettervben több mint hetven víztározót gondolt el a magyarországi folyókra. A tározást tekintettük meghatározó eszköznek a vízgazdálkodásban. A nagy folyókon az árvízcsökkentés, a hajózás, az energiatermelés, a folyamszabályozás, a vizes élőhelyek, az ártéri erdők, a turizmus, az öntözés, a lakossági és ipari vízellátás, a felszínalatti vizek táplálása mind a tározók megépítéséhez, és helyes üzemrendjének kialakításához kapcsolódott. A kisvízfolyásokon az árvízvédelem, a vízellátás nagyobb súllyal szerepeltek. Azért előfordult, hogy a vízügy alapból árvízvédelmi tározót méreteztem egy várost átszelő patakra, és kiváló csónakázó tó lett belőle, ami nem zavarta a tározótér árcsökkentő hatását. Kisvízfolyáson a “villám árvizek” ellen tározással lehet aktívan védekezni.

A napokban bejelentett akcióterv szerint tizennégy köbkilométer víz hiányzik a talajból. A vízmegtartás nem halasztható. A lehulló csapadékot és a folyók áradó vizét akkor kell a tájban tartani, amikor megjelenik. „Rövid távon is nagy célokat tűztünk ki. Az elkövetkező hat hónapban 1 balatonnyi vizet tervezünk visszapótolni a tájba. Ezzel megkezdjük a Magyarország vízkészletében felhalmozódott, mintegy 7 balatonnyi vízhiány mérséklését.” – jelentette ki Gajdos.

Májusban úgy gondoltam, hogy Balatonnyi víz kell a Homokhátságra, az másodpercenként ötven köbméteres sugár egy teljes évig. Fél év alatt a közel két köbkilométer víz mozgatása jelentősebb feladat, azért megoldható. Ennyi vizet a paksi erőmű üzemi célra használ, ellenben azonnal visszaengedi a Dunába.

Másutt azt fogalmazzák meg, hogy a következő hat hónapban egy Balatonnyi vizet fognak a tájban visszatartani, ami árnyalatnyira eltérő állítás. Beruházásokra 221 milliárd forint jut, a 2027-es vízügyi és környezetvédelmi fejlesztési keretből, ami a most érvényes 49 milliárd forint több mint négyszerese. A vízmegtartás mellett ivóvízellátási, szennyvízkezelési, árvízvédelmi és környezetvédelmi fejlesztések is ebből az összegből valósulnak meg.

Nem szükséges összevetni a félévszázados elgondolást a mai lehetőségekkel. Azóta az éghajlatváltozás, a folyók medrének változása, a felszín alatti vizek grandiózus veszteségei, és főképp a politikai környezet jelentősen átalakult. A vízigények is bővültek az új ipari kényszerekkel. Az akkumulátor gyárak működéséhez annyi víz kell, mint amennyit Pécs és Szeged együtt fogyaszt. Azzal is foglalkozni kell, hogy a hazai szénhidrogén bányászat módszerei úgy változtak, hogy jelentős víz felhasználással is számolni kell.

Az is kézenfekvő, hogy a hazai energiatermelés és felhasználás napon belüli kiegyensúlyozásához nagyon jól jönne egy, vagy több szivattyús energiatározó. Az energiafogyasztásunk bő harmadát lefedi a napenergia. Most mellétesszük a bővülő szélenergiát. Ezek napon belül változó, környezetfüggő források. Az sem túl előnyös, hogy Paks ellenben konstans teljesítményt ad le. Jelenleg napközben és főként délben eladjuk külföldre az áramot (igen, fizetünk, hogy átvegyék tőlünk – majdnem minden nap), és csúcsidőben brutális importkényszer lép fel. A délutáni, esti órákban a fogyasztás több mint felét importáljuk. Főként Szlovákiából, Ausztriából, és elég gyakran Ukrajnából.

Az látszik, hogy a vízgazdálkodási feladataink, amellett, hogy a Vízmegtartási akciótervben adottak a közeljövő lehetőségei, összekapcsolódnak az energetika hazai helyzetével. Ha megkíséreljük a szinergiát kihasználni, akkor a szivattyús energiatározás a válasz.

Nagyon jelentős, és egyre több áramfelesleg képződik, amit exportálni kényszerülünk, de vizet is emelhetünk vele, amit csúcsidőszakban áramtermelésre fordíthatunk. 

Ne kerüljük ki a valaha elgondolt Gabčíkovo–nagymarosi vízlépcsőrendszer részeként tervezett nagymarosi vízlépcső szerepét. Arra szánták, hogy a bősi erőmű napi kétszeri csúcsrajáratása során levonuló mesterséges árhullámokat kiegyenlítse. Tehát az a konstrukció nem használt volna áramot a csúcsidőszak kiszolgálásához, hanem a két vízlépcső üzemrendjével oldották (volna) meg a napon belül fellépő kiugró áramszükséglet megtermelését. Az így barkácsolt árhullámok naponta kétszer úgy 4 ezer köbméter másodpercenkénti hozamot indítottak volna Nagymarosra. Valóban problémás lett volna a rendszeres 4-5 méteres vízszintváltozás a Dunán.

Léteznek tervek több magyarországi helyszínre szivattyús energiatározó megvalósítására a Mátrában, a Zempléni hegységben, de olyan lehetőség is van, hogy elhagyott bányák tárnái legyenek az alsó tározók (Pécs közelében) a föld alatt, és így valósuljon meg a szivattyús energiatárolás.

A szinergia ott érvényesül, hogy a megemelt vizet nemcsak energiatermelésre lehet használni, hanem, üzemrendtől függően csővezetéken távoli, viszonylag magasabban lévő területek vízpótlására is. A Dunából a Homokhátság magasabb részein vezetett nyíltfelszínű csatornák táplálása csak a víz emelésével lehetséges. Az sem lehetetlen feladat, hogy például a Velencei tó vízpótlását megoldjuk.

Magyarországon jelentős csővezeték építési kapacitás van. Nemcsak olaj, gáz, LNG szállítható nagyátmérőjű csövön, hanem nagy nyomáson víz is. A szivattyús energiatárolás akár 2-500 méteres szintkülönbséget is használ. Amikor nem energiát nyerünk vissza a nagynyomású víz bárhová elvezethető anélkül, hogy nyíltfelszínű csatornát kellene építeni.

A szivattyús energiatárolás nagyon jól skálázható, és a felhasználás az energiatároláson kívül a vízmegtartás, és a vízpótlás támogatására is alkalmas. Amúgy is célszerű olykor kihagyni az áramtermelést a megemelt víz felhasználásával, ha egyébként a vízmegtartás céljait épp szivattyúzott vízzel támogatnánk. Az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv összekapcsolva a hazai energiafelhasználás feladataival akár jelentős, kiegészítő gazdasági eredménnyel jár.

A szerző volt országgyűlési képviselő

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.