Büttl Ferenc: Ne az euró bevezetése legyen a cél, hanem az ország felvirágoztatása

A kormány által nemrégiben közzétett középtávú gazdaságpolitikai és költségvetési program csak nyomokban tartalmaz gazdaságpolitikai célkitűzéseket, az azok elérését bemutató programokat, ne adj Isten stratégiát. Egészen pontosan 1, azaz egy darab programot tartalmaz: az euró bevezetésének programját, pontosabban az ahhoz szükséges feltételek teljesítésének programját. A szöveg elég világosan fogalmaz: „Középtávú jövőkép: az euró”. És pont.

A magam részéről – és talán nem vagyok egyedül ezzel – örültem volna, ha egy középtávú gazdaságpolitikai program olyasmit is megfogalmaz, hogy az egy főre jutó fogyasztás EU-átlaghoz való közelítése (2025-ben annak 73 százalékán álltunk, legalacsonyabb fogyasztási szintet produkálva az Unióban), vagy a megfelelő mennyiségű és magas minőségű közszolgáltatások biztosítása, esetleg a magas hozzáadott értéket létrehozó gazdasági struktúra megteremtése, vagy a jövő (értsd: klímaalkalmazkodott és AI-kompatibilis) gazdasági modelljének programja stb. De ilyesmikkel nem kecsegtet a dokumentum, úgy tűnik nincs más tervünk, mint az euró csatlakozás.

Ami egyébként önmagában nem feltétlenül rossz terv – nem szeretném kinyitni azt a vitát, hogy kell-e nekünk euró vagy sem, melyek az eurózónához való csatlakozás előnyei és hátrányai –, de ha semmi más terv nincs, akkor ez nem túl sok, sőt igazából elégtelen.

Elégtelen, mert az euró bevezetése sok mindennel járhat, negatív és pozitív következményekkel is, de nem lesz tőle hosszabb a születéskori várható élettartamunk, nem lesz egészségesebb a környezetünk, több megtartott vizünk, életképesebb KKV szektorunk, magasabb egy főre jutó fogyasztásunk, megoldott lakhatási válságunk, vagy jobb PISA-tesztet író gyermekeink. És nem csak azért nem lesz, mert ezekhez nem euróra, hanem társadalmi-gazdasági programokra van szükség, fejlesztő államra, közösen átgondolt stratégiákra, amelyekhez sok száz, de inkább több ezer milliárd forint forrást is rendelünk, hanem azért sem lesz, mert ez az euróbevezetés feltételeinek 2030-ra történő megteremtésének mindenek feletti célja azt eredményezi, hogy még ha lenne is stratégia és program (engedjük meg, hogy ilyenek akár készülőben is lehetnek, csak hát minden annyira, de annyira lassan megy manapság), de elég pénz biztosan nem lesz rá.

A közzétett középtávú program azzal számol, hogy az államháztartás bevételi oldalán 2027-2030 között 1,2 százalékos GDP arányos csökkenés lesz (42,4%-ról 41,2%-ra csökken) – ez kicsit több mint 1000 milliárd forint –, a kiadási oldalon pedig 3,3 százalékos ugyenezen időszak alatt (47,3%-ról 44%-ra). Így lesz meg az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges 3 százalék alatti hiánycél 2030-ra. Hogy legyen mihez viszonyítani: az EU tagországok esetében (EU 27) az állami kiadások a GDP 49,4%-át teszik ki átlagosan, míg a bevételek átlagosan a GDP 46, 3%-át (lásd: Eurostat).

Kontextusba helyezve az euróbevezetés programjának számait: romokban az egészségügy és az oktatás, szétrohadt a MÁV, nincs gyorsvasút a reptérre és nincs akadálymentesítve minden középület, a magyarok keveset fogyasztanak, rosszul laknak, betegek és korán halnak, a Kárpát-medence kiszárad stb., de nem fogunk tudni semmire sem sokat költeni, mert 2030-ra 3 százalék alá kell préselni az államháztartási hiányt (csökkenő GDP arányos államháztartási bevételek mellett!), hogy készen álljunk az euró bevezetésére.

Persze maga a cél (illetve a hiánycél csökkentési pálya) eredményez némi plusz forrást, hiszen a piacok és a befektetők díjazzák a szándékot és ez az adósságszolgálati terhek mérséklődésén keresztül forintban mérhető, de ez mindössze 0,5 százalékos „nyereség” (lásd hivatkozott program 2. táblázat), aminek egy része egy lassabb hiánycsökkentési pálya esetén is meglenne, mert a piacok és a befektetők nem a gyorsaságot díjazzák elsősorban, hanem az eltökéltséget és a kiszámíthatóságot.

Ellenben a 2030-as dátum oltárán feláldozott források, amelyeket egy lassabb pálya esetén fizikai és humánerőforrás fejlesztésre, infrastruktúrák korszerűsítésére, tudás, készségek és képességek javítására fordíthatnánk, azok éppen a növekedés alapjait erősítenék meg, tennék biztosabbá hosszabb távon. Vagyis nem csak ahhoz járulnának hozzá, hogy jobban éljünk, jobban érezzük magunkat ebben az országban, de ahhoz is, hogy termelékenyebbek és válságállóbbak legyünk. Uram bocsá, még ahhoz is, hogy a piacok és a befektetők tényleg bízzanak abban, hogy el tudjuk érni kitűzött céljainkat, például 2027-2030 évekre a tervezett gazdasági növekedést.

A magam részéről biztosan kibírnám még pár évig 2030 után is euró nélkül, ezért azt mondom, hogy ne kapkodjuk el. Ne az euró bevezetése legyen a cél, hanem az ország felvirágoztatása: a növekedés és jólét hosszú távú feltételeinek létrehozása, illetve megerősítése!

A szerző közgazdász

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.