Biztonságos kikötő lett a régióban Magyarország az új gazdaságpolitika hitelessége miatt
Hiteles a magyar gazdaságpolitika a külföldi befektetők szemében, a kormány költségvetési tervei reálisak, megkezdődött a költségvetés konszolidációja. Az ING bank szerint az euróbevezetéshez szükséges kritériumok 2030-ra teljesülhetnek, 2029-ben beléphet az ország az eurózónába, így 2032-ben jöhet a magyar euró.
A piac a tavaszi politikai fordulat után továbbra is bízik a magyar gazdaságban – ezt jelzik a befektetői döntések. Londoni befektetőkkel folytatott tárgyalások alapján elmondható, hogy megítélésük szerint teljesen rendben van a magyar sztori, egyetlen félelme van a befektetői közösségnek: a 2027-es költségvetés után mi lesz az irányadó. Ilyen cél nincsen, ezért a következő években inkább a globális folyamatok fogják mozgatni a magyar befektetésekkel kapcsolatos megítélést – mondta Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője sajtótájékoztatóján.
A nulladik lépés megtörtént a 2026-os, 2027-es költségvetések beterjesztésével, az euróbevezetési szándék bejelentésével és a középtávú gazdaságpolitikai program bemutatásával. Most már a hitelességépítés következik, ami egy hosszú folyamat lesz. A maastrichti kritériumok teljesítése felé kell lépdelni. A kormány 2030-ig akarja teljesíteni a maastrichti kritériumokat, ez 2032-es euróbevezetést jelenthet. Így leghamarabb 2029-ben csatlakozhat Magyarország az ERM-2 árfolyamrendszerhez – vagyis az eurózóna előszobájához. Nagy meglepetés lenne, de nem zárható ki, hogy az ERM-2-be már 2028-ban beléphet Magyarország – tette hozzá Virovácz Péter.
Idén akár 7 százalék alatti, 6,9 százalékos GDP-arányos hiány is összejöhet a költségvetésben, ez alacsonyabb a kormány 7,5 százalékos GDP-arányos tervénél. Minden attól függ, hogy mennyit használnak fel idén az 500 milliárdos Havária Alapból, ami a GDP 0,5 százaléka. A 2027-es költségvetés is tartható, reális makrogazdasági pályára épül, amely egybeesik a piaci és az MNB-előrejelzésekkel. Az ING Bank szerint a jövő évi hiány 4,9 százalék lehet. A legnagyobb eltérés a kamatkiadásokban van: a kormány nem számol jelentős csökkenéssel ezen a téren, a piacok igen, bár lehet, hogy a PM számításai válnak be, látva az emelkedő hozamkörnyezetet.
Nem lesz kamatcsökkentés egy évig?
A piac kisebb kamatemelést vár 2027-ben, de ez szerintünk alapjaiban irreális várakozás – mondta Virovácz Péter. Amikor az MNB korábban – az elmúlt években bármikor – kamatot emelt, akkor azt mindig a forint tartós és vagy heves gyengülése váltotta ki. Ilyenre most azonban nem kell számítani. Így most azt várjuk, hogy jövő őszig 5,5 százalékon marad az MNB kamata. Jövő év második felében elindulnak az olajárak, ami az inflációs nyomás csökkenését hozza magával, ha ez megvalósul, akkor folytatódhatnak a kamatcsökkentések a nagy jegybankoknál, és ezt követheti az MNB is. Így jövő év végére 5 százalékra csökkenhet a kamat, majd 2028-tól folytatódik a kamatcsökkentés. (Virovácz Péter tett egy zárójeles megjegyzést a csökkenő kamatpálya kapcsán: ha az megvalósul, akkor a piaci kamatok, így a lakáshitelkamatok is csökkennek – vagyis nem biztos, hogy érdemes 10-20 évre 5 százalékos lakáshitelek mellett elköteleződni.)
Hagyják békén a vállalkozásokat, puha pénzekkel és Európa-rekorder rezsivel nem pörög fel a gazdaság
A magyar állampapírhozamok esése a következő években folyamatos lesz, a magyar hozamok közelítenek majd az eurózónás kamatokhoz. A nagy kérdés, hogy az eurózónás hozamkörnyezet emelkedik-e a következő években. Londoni befektetőkkel folytatott beszélgetésekből az derült ki, hogy ma már nem Lengyelország a bezzegország, hanem Magyarország a régióban a biztonságos kikötő – mondta Virovácz Péter. Ez a bizalom meg fog látszani a csökkenő hozamokban és az árfolyamban is: az ING várakozásai szerint 2027 végéig 360 forintos euróra számít, 2028-ban 350-360-as sávban lehet az euróárfolyam. Az elemző szerint a piac várhatóan 350 forintnál nem engedi tovább erősödni a forintot, míg a tető 370 forintnál lehet. Extrém esetekben az euró ára kitörhet a 370-es árfolyam fölé, de ha ez bekövetkezne, akkor várhatóan az MNB be fog avatkozni.
Javulnak a makrogazdasági kilátások
A gazdaság növekedése az idén 1,8 százalék lehet, jövőre 2,7 százalékos bővülés jöhet – mondta az elemző. Korábban az ING 3 százalék feletti növekedéssel számolt 2027-re, de a magasabb olajárak és a mezőgazdaság gyenge teljesítménye miatt csökkentették az előrejelzést. A 2,7 százalékos növekedés még mindig magasabb, mint a kormány 2,4 százalékos várakozása – húzta alá Virovácz Péter. Az ipari növekedés megindult, az idei gazdasági növekedést viszont visszahúzza a mezőgazdaság rendkívül gyenge teljesítménye. 1901 óta az idei volt a legszárazabb nyár, az idei teljesítmény egy százaléknál is nagyobb GDP-csökkenést okoz az idén. Az építőipar viszont áll – nincsen rendelésállomány. A költségvetési beruházások leálltak, és a lakásépítéseket is visszaestek. Idén a gazdasági növekedést a fogyasztás húzta, a kormányzati adóintézkedések miatt jövőre tovább gyorsulhat a fogyasztás. A beruházások 1-2 százalékkal nőhetnek már jövőre. Így nem a beruházások fogják húzni 2027-ben sem a gazdaságot, hanem a fogyasztás és az export – fogalmazott az elemző.
Sok vesztese van a 2027-es költségvetésnek – Nekik fog fájni a legjobban
Az infláció az idei 1,9 százalék után jövőre 3,4 százalékra emelkedik. Az inflációs sokknak a magyar gazdaság ellenáll – még. A következő hat hónapban még hatni fog az erősödő forint, de 2027 tavaszán kifut ez a hatás. Így a következő hat hónapban fognak a cégek szembesülni a magasabb energiaárakkal, kérdés, ebből mennyit hárítanak a fogyasztókra. Jövő év nyarára 4 százalékra emelkedhet az infláció, ezt követően hiteles gazdaságpolitikával a fogyasztói árak drágulása visszakúszhat 2,5 százalékra, vagyis az MNB új inflációs céljára.
Új rend jön a bérpolitikában
Virovácz Péter szerint az előző kormány idején beígért 2027-es 14 százalékos minimálbér-emelés tarthatatlan, várhatóan csak 5 százalékkal emelkednek a legkisebb bérek. Új megközelítésre van szükség: ha alacsony az infláció és cél az eurókonvergencia, akkor nem lehet egekbe emelni a béreket – tette hozzá. 2027-től jelentősen csökken az szja az alacsony béreknél, így nincs is szükség jelentős bruttó béremelésre, ami jó hír a cégek számára. Így 2027-ben a vállalkozások kapnak egy évet, de 2028-tól növelniük kell a termelékenységet. 2010 óta a reálbér átlagosan 3,8 százalékkal nőtt, így alacsony inflációs környezetben 5-6 százalékos béremelés fenntartható. Meg kell szokni, hogy alacsony inflációs környezetben alacsony béremelésekkel is folytatódhat az uniós bérfelzárkózás – fogalmazott Virovácz Péter.
Ezt is ajánljuk
A szenteste szabad lesz, de mi lesz a ledolgozással és a fizetéssel?
Pakssal megegyező szélerőművi kapacitás épülhet Magyarországon
Kapitány István: Nyomozás indult a 475 milliárd forintos Kisfaludy-program ügyében
Maradtak még vitatható milliárdos kiadások a Tisza-kormány büdzséjében, költségvetési kockázatot rejtő tétel is akad
Lottó lett az agrártámogatásokból – a MOSZ szerint törvénysértő lehet egyes pályázatok elbírálása









