Aggódhatnak a NER-es nagykutyák, a Tisza-kormány elveszi tőlük a magántőkealapok állami vagyonát
A fideszes időket idézte a gyorsaság. Célkeresztbe kerülhet az MBH Bank és a 4iG Nyrt. is.
A parlament kedden délután elfogadta a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozásáról szóló 14 oldalas törvénymódosító csomagot. A javaslat célja az állami vagyon védelme, az állami finanszírozással járó kockázatok mérséklése, illetve az állami finanszírozási formák átláthatóvá tétele. Elfogadták a magántőkealapok valódi tulajdonosainak nyilvántartásáról szóló javaslatot is, amely változtat a bizalmi vagyonkezelők és a vagyonkezelő alapítványok tényleges tulajdonosának fogalmán, az új szabályozás értelmében az alapító, a vagyonkezelő, a kuratóriumi tag és a kedvezményezett is tényleges tulajdonosnak számít, nem csak a vagyonrendelők és a vagyon felett ellenőrzést gyakorlók.
Az egészet gyorsított, úgynevezett kivételes eljárásban tárgyalta meg: hétfő délben nyújtották be a javaslatot és kedd délután már el is fogadták azt, mint a legszebb fideszes időkben. Kármán András pénzügyminiszter a rövidített parlamenti vitában azt mondta, a javaslatok egyértelműen magántőkealapokra vonatkoznak, a szabályok átírására azért van szükség, mert az elmúlt 16 évben az előző kormányhoz kapcsolódó üzleti körök ezen innovatív pénzügyi megoldásokkal milliárdos károkat okoztak az adófizetőknek. Így kezelik azt a helyzetet, hogy hiába állt fenn az állami többségi tulajdon egy magántőke- vagy zárt körű befektetési alapban, az állam a saját érdekeit mégsem tudta érvényesíteni, mert az alapkezelőt a kisebbségi – jellemzően NER-tulajdonosok – ellenőrizték. A javaslatok kidolgozásakor a kormány figyelembe vette az uniós jogrendszer adta kereteket, és olyan megoldásokat vezet be, amelyek a piac jogkövető szereplőinek érdekeit is figyelembe veszik – mondta Kármán András.
Kétezer milliárd forintnyi állami tőke ellenőrzése a tét
A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy az elmúlt években állami pénzekből – jellemzően a Magyar Fejlesztési Bank – tőkejuttatásaiból nagyra nőtt magántőke- és befektetési alapok felett az állam átvegye az ellenőrzést. A Fidesz-kormány alatt az a jogszabályi és működési gyakorlat alakult ki, hogy NER-milliárdosok alapítottak egy magántőkealapot, amit az MFB tőkésített fel jellemzően 15 éves lejáratú hitelekkel. Vagyis az állam hitelt nyújtott, amit a magántőkealapok tényleges tulajdonosai szabadon használhattak. Ezen alapoknak az MFB és az Eximbank az elmúlt években – a Transparency International (TI) Magyarország kutatásai szerint – összesen közel 2000 milliárd forintnyi tőkét juttatott, oly módon, hogy sokszor az alap tőkéjének 70 százalékát a magyar állam, vagyis az adófizetők biztosították.
Százmilliárdos vagyon és hat magántőkealap mögött találták meg Matolcsy Ádámot
Mivel az magántőkealapokat a kisebbségi NER tulajdonosok által ellenőrzött vagyonkezelő cégek kezelték, így az államnak semmilyen beszólási joga eddig nem volt az állami vagyon kezelésébe. Az elfogadott törvényjavaslat ezen változtat: ha egy tulajdonos (vagyis az állam) tőkehányada meghaladja a 60 százalékot, akkor kezdeményezheti az alapkezelő megváltoztatását, vagyis visszaszerezheti az állami kontrollt az elmúlt években a Fidesz-kormány alatt elosztogatott ezer milliárdok felett.
Célkeresztbe kerülhet az MBH Bank és a 4iG Nyrt. is
Palóc André, a Fidesz vezérszónoka azt kifogásolta, hogy az új szabályozással sérülhetnek a magántőkealapok kisebbségi befektetőinek (magyarul a NER-es üzletembereknek) a tulajdonosi jogai, hiszen a befektetési alapkezelő kiválasztásában már nem ők, hanem a többségi (állami) tulajdonos egyedül dönt. A képviselő azzal is érvelt, hogy ha a magántőkealapok új befektetési alapkezelőhöz kerülnek, akkor az kikerülhet a „nemzeti tulajdonból” – vagyis privatizációs szándékokat vélt felfedezni a képviselő.
Megszólalt Tiborcz István cégcsoportja, azt állítja, a NAV-nál nincs rendben valami
Hargitai János, a KDNP vezérszónoka a törvényjavaslat gyorsított eljárásának okait firtatta, amire Kármán András azt válaszolta, hogy kizárólag az állami vagyon védelme a cél, és azért nyomták át a parlamenten egy nap alatt a jogszabályt, hogy megakadályozzák a magántőkealapokból a vagyonok kimentését. Szó nincs arról, hogy az állami ellenőrzés megszerzése után privatizálni akarnának – fűzte hozzá.
Messze ható következményei lehetnek az ellenőrzés módosításának
Szó, ami szó, a Tisza Párt, illetve a kormány által választott jogalkotási megoldás felvetett kérdéseket, sőt egyesek szerint akár aggályosnak is nevezhető. A parlament most épp úgy jár el, ahogy 16 éven keresztül a Fidesz hozta a jogszabályokat. A törvényjavaslat következtében nemcsak a NER-es magántőkealapok felett veheti át a tulajdonosi ellenőrzést, de az alapok tulajdonában lévő cégek felett is – vagyis adott esetben akár az (Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó) MBH Bank vagy a Jászai Gellért által ellenőrzött 4iG Nyrt. felett is. Így ennek az egyszerűnek látszó törvényjavaslatnak messzire ható következményei lehetnek. Ugyanis az új alapkezelők a kezelt részvénycsomagokkal befolyásolhatják a vállalatok közgyűlési döntéseit, kezdeményezhetik az igazgatóságok és felügyelőbizottságok lecserélését, valamint megakadályozhatják a vagyon értékesítését.
Rákay Philip cégétől Jászai Gellért magántőkealapjaihoz került egy XII. kerületi villa
Egyes szakmai vélemények szerint ugyan a mostani törvényalkotás célja az állami vagyon visszaszerzése, ám a módszer kérdéses, hiszen több ponton a jogbiztonságot sérti a kisbefektetői jogok korlátozásával, ennek pedig hosszú távon előre nem látható következményei lehetnek: ha az ilyen akciók rendszeressé válnak, az rongálhatja a befektetői bizalmat.
Ezt is ajánljuk
Pakssal megegyező szélerőművi kapacitás épülhet Magyarországon
Kapitány István: Nyomozás indult a 475 milliárd forintos Kisfaludy-program ügyében
Maradtak még vitatható milliárdos kiadások a Tisza-kormány büdzséjében, költségvetési kockázatot rejtő tétel is akad
Lottó lett az agrártámogatásokból – a MOSZ szerint törvénysértő lehet egyes pályázatok elbírálása
Egyre kevesebben váltanak munkahelyet, mert félnek, hogy nehezen találnak újat









