Ezermilliárdokba kerülnek az adókedvezmények
Jövőre már 2500 milliárd forint adóbevételről mond le az állam különböző kedvezmények miatt, csak az szja változások 1500 milliárdot jelentenek.
Számottevő adóátrendezést hajt végre a Tisza-kormány a 2027-es költségvetésben: az államháztartás bevételei idénhez képest mindössze 1,4 százalékkal nőnek, ami nem sok, pláne ha a 3 százalékra tervezett inflációt is figyelembe vesszük. Ugyanakkor a cégek adóbefizetései 28 százalékkal, miközben a lakosság által fizetett jövedelemadók 4,9, a fogyasztási adóbevételek 5 százalékkal emelkednek – derül ki a 2027-es költségvetés tervezetéből. A jövő évi hiánycsökkentés egyik kulcsa – a kiadáscsökkentés mellett – az, hogy a kormány növeli a céges adókat, illetve bevezeti a vagyonadót az egymilliárd forint feletti vagyonokra – ez jelenik meg a számokban is.
Részben a lakosság fizeti a céges adók emelkedését
A céges befizetéseken belül drasztikusan, 41,9 százalékkal, azaz 422 milliárd forinttal emelkednek a társasági adóbevételek (tao), így ebből a forrásból jövőre 1431,6 milliárd forintot vár a kormány. A bevételnövekedés nagyobb része az 500 millió eurónál nagyobb árbevételű cégek adójának megemeléséből származik, ők az általános 9 százalékos kulcs helyett jövőre már 15 százalékkal adóznak a nyereségük után. Ugyanakkor a kormány megszünteti januártól a tao sportcélú felajánlásait, ami 112,5 milliárdos bevételnövekedéssel jár. Ezt a pénzt a kormány a költségvetésen keresztül újraosztja, így valójában a sport-tao megszüntetése nem jár egy fillér költségvetési bevételnövekedéssel sem. Jelentősen nőnek 75 milliárdról 238 milliárd forintra a kisadózók tételes adójából származó bevételek – ami a KATA (kisadózó vállalkozások tételes adója) újraindításának a következménye. Ugyanakkor a KATA esetében sem lehet direkt bevételnövekedésről beszélni, ugyanis nem ez volt a kormány célja. Úgy alakították át a KATA-adózást, hogy az egyszerűsített adónem felé tereljék a vállalkozásokat – erről még Kármán András pénzügyminiszter beszélt a költségvetés beterjesztése előtti sajtótájékoztatóján.
Sok vesztese van a 2027-es költségvetésnek – Nekik fog fájni a legjobban
Viszont tényleges tehernövekedés várható a kiskereskedelmi különadóknál, amiből jövőre már 335,7 milliárd forint adóbevételt remél az állam, ami 27 százalékos növekedés az ideihez képest. Ez azért különösen kellemetlen, mert a kiskereskedelmi adót ugyan pro forma a cégek fizetik, de a kereskedők minden költségüket beépítik a fogyasztói árakba, vagyis végül a lakosságon csattan az ostor. Hasonló a helyzet a banki, biztosítói adók emelésével, ahol 8,9 százalékos bevételnövekedést vár el az állam, annyival jobb a bankok esetében a helyzet, hogy ők nehezebben hárítják át a költségeik emelkedését a lakosságra, igaz, a cégeket nem védi semmi a bankolás drágulásától.
Több pénz jut oktatásra, de gyökeres változásokra még nem lehet számítani
Miközben a céges adók jelentősen emelkednek, a lakossági adóbefizetéseknél jóval visszafogottabb lesz a növekedés: jövőre a fogyasztási adókból már 11 809 milliárd forint bevétele lesz az államnak, ami 580 milliárdos, illetve 5,5 százalékos emelkedés az előző évhez képest. (Az arányok magukért beszélnek: a cégek közel 4727 milliárd forint adót fizetnek be jövőre a költségvetésbe, míg a lakosság a fogyasztási adókon keresztül 11 809 milliárdot, plusz még 5650 milliárdnyi jövedelemadót.) A fogyasztási adókon belül az áfabevételek 5,7 százalékkal emelkednek, miközben a jövedéki adóból csak 1 százalékkal vár többet a kormány, dacára az most novemberi dohányjövedék- és a 2027. januári alkoholjövedék-emelésnek. A miértre nem ad választ a költségvetési törvény fő kötete, a később benyújtandó fejezeti indoklások adhatnak választ a jövedékiadó-bevételek stagnálására. Átlag felett 7,7 százalékkal növekednek a tranzakciós illetékekből várt bevételek, míg a biztosítási adóból 9,9 százalékkal magasabb bevételt vár a kormány – ez utóbbi is végső soron a lakosságot fogja terhelni.
Már 1500 milliárd szja marad a lakosságnál
A lakossági jövedelemadókból idén 5348 milliárd forint bevételt vár az állam, jövőre ennél 265,9 milliárd forinttal többet, ami 4,9 százalékos emelkedés. A lakossági befizetések növekedése egyrészt a vagyonadó bevezetéséből származik, amiből 200 milliárdos bevételt vár az állam, a maradék többlet a személyi jövedelemadókból és az illetékekből folyik be. A személyi jövedelemadó-bevételek majdhogynem stagnálnak a nagy adócsökkentések miatt: jövőre 5043 milliárd forintnyi szja-t fizetünk, ami mindössze 46 milliárdos, illetve 0,9 százalékos növekedés az ideihez képest. A Tisza-kormány ugyanis januártól bevezeti az adójóváírást a minimálbér kétszerese alatti jövedelmekre, így csökkentve 680 ezer forint alatt a 15 százalékos adót. A jóváírás mértéke a minimálbérnél a legnagyobb, így a legkisebb jövedelműeknél a tényleges adóteher (effektív adókulcs) 9 százalékra csökken.
Költségvetés 2027: 150 milliárddal több juthat vidékfejlesztésre, ezermilliárd felett az agrártámogatások
A sok kedvezménynek ára van: az adójóváírás bevezetése 325 milliárdjába kerül a költségvetésnek – csak jövőre. A számtalan szja-kedvezménynek köszönhetően jövőre összesen 1510 milliárd forintnyi szja-t nem szed be az állam. A legnagyobb tétel a családi adókedvezmény, amely 470 milliárdot (plusz 150 milliárdnyi járulékkedvezményt) hagy a gyermeket nevelő családoknál, de további 360 milliárdba kerül a 2, 3, 4 gyermeket nevelő nők teljes élethosszig járó teljes adómentessége, amit még az Orbán-kormány vezetett be, és számos bírálat tárgya volt az intézkedés. (A kétgyermekes nők csak 40 éves korukig és a többiek is csak a havi bruttó egymillió forint alatti jövedelmekre kapják meg az adómentességet – ezek a szigorítások már az új kormány intézkedései. A cél az adókiesés mérséklése volt, illetve az igazságosabb közteherviselés felé való elmozdulás – ezért vezetik be januártól az egymillió forintos jövedelemhatárt.) A fiatalok (25 év alattiak) adómentessége 205 milliárd forint bevételkieséssel jár – ez is olyan kedvezmény, amely számos bírálatot kapott, ennek ellenére a Tisza-kormány nem nyúlt hozzá.
A kormány jövőre 2348–2593 milliárd forintnyi adóbevételről mond le a költségvetési számítások szerint. A két szám az alsó és felső becslések összege, a két szélsőérték mediánja 2470 milliárd forint. Ebből tesznek ki 1510 milliárdot a már említett személyi jövedelemadó-kedvezmények. Az állam 178 milliárd forintnyi társasági adót enged el a cégeknek, főleg fejlesztési és beruházási kedvezmény formájában, de 127 milliárd forintnyi illetékről és 282 milliárd forintnyi szociális hozzájárulási adóról is lemond kedvezmények formájában.
Ezt is ajánljuk
Kapitány István: Nyomozás indult a 475 milliárd forintos Kisfaludy-program ügyében
Maradtak még vitatható milliárdos kiadások a Tisza-kormány büdzséjében, költségvetési kockázatot rejtő tétel is akad
Lottó lett az agrártámogatásokból – a MOSZ szerint törvénysértő lehet egyes pályázatok elbírálása
Egyre kevesebben váltanak munkahelyet, mert félnek, hogy nehezen találnak újat
Milliárdokat irányítanak adómentes befektetésekbe a magyarok









