Ókovács Szilveszter nem nyugszik bele a menesztésébe, perre megy
A menesztett főigazgató nehezményezte, hogy úgy menesztik, hogy Magyar Péter néhány hete állítása szerint még segítséget kért tőle.
Visszautasítja a Tarr Zoltán vezette Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vádjait és perre megy azonnali hatályú menesztése miatt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház leköszönő főigazgatója – erről az ATV-nek adott interjújában beszélt.
Ókovács Szilveszter felháborítónak nevezte, hogy a fél éve tartó átvilágítás során egyszer sem hallgatták meg, nem találkoztak vele a minisztérium vezetői és a meghívására sem reagáltak. A vizsgálati megállapítások szerinte teljesen szakszerűtlenek és félrevezetőek, Nagy Ervin kulturáért felelős államtitkár posztjában semmi sem stimmel.
A csatorna műsorvezetője felidézte a minisztériumi állítást, miszerint Ókovács Szilveszter havi bruttó 4,8 millió forintot keresett, és a főzeneigazgatói pozíció betöltetlensége miatt célfeladatként prémiumokat osztott ki saját magának és helyettesének. A menesztett főigazgató úgy reagált: „Bocsánat, 4,4 a fizetésem. És csak az utolsó egy évben ennyi, tehát három évvel ezelőtt pont megtaláltam egy módosítást, akkor 2,7-et kerestem, ha bárkit érdekel. Tehát most annyit kerestem, mint egy EP-képviselő az utolsó egy évben, de azt megelőzően ennek nagyjából a 60 százalékát. Hát azért négyszázezer forintot tévedni még egy államtitkárnak sem kell.”
Úgy folytatta: „Amiről szó van, azok nem prémiumok, hanem azok célfeladatok. Az teljesen más, a terminológia használata is hibás. Arról van szó, hogy amikor nem neveztem ki 2023-ban az utolsó ciklusom idején főzeneigazgatót… heten – nem ketten, nem hárman, heten –, hét adott területen jártas kolléga elosztotta a főzeneigazgatói feladatkört… Tehát a főzeneigazgatói fizetésnél még egy kicsit kevesebbet is osztottunk szét hetünk között, akik ezt a munkát elvégezték. Nem azért volt ez a rendszer így, hogy mi több pénzhez jussunk, hanem azért, hogy alattunk az első karmesteri pozíció érintetlen legyen.” Az egymásnak leigazolt teljesítésekről szóló állítások is valótlanok szerinte.
Ókovács Szilveszter a menesztéséről: Egyszer sem kérdeztek meg az átvilágítás során
A felvetésre, miszerint a főigazgató külön díjazást, havi 460-660 ezer forint közötti összeget vett fel napi jegyzetek és exkluzív közösségi médiás bejegyzések írásáért, úgy felelt: „Egyetlen alkalom volt a 15 év alatt, amikor 8 hónapig Csák János miniszter úr nem emelte meg a fizetésemet, én pedig a többiekét egy általános fizetésemelés keretében megemeltem, és elkezdtek fölöttem keresni az igazgatóság tagjai… Az Operában végzett, 15 év alatt végzett rendezések, fordítások, műsorkalendárium-írások, 365 részes rádiósorozat-írásért én semmiért nem vettem föl soha semmilyen jogdíjat. És ebben a nyolc hónapban valóban, megtoltam a Facebook-elérésünket azzal, hogy naponta exkluzív posztokat írtam… 200 ilyen posztot csináltam meg.”
A minisztériumi döntésbe nem nyugszik bele. Ókovács Szilveszter kijelentette: „Távoznom kell, mert a papír kötelezővé teszi. Dehogyis fogadom el! Éppen belemegyek, mindenképpen perre megyek, természetesen. Ha most azt sikerül rám sütni 15 év után, számos eredményt követően, hogy én vagyok a nagy harácsoló, akkor teljesen tévúton járnak.”
A menesztett főigazgató végezetül felolvasta egy Magyar Péternek írt magán SMS-ét, amely arról szólt, hogy az ő figyelmeztetése alapján vették ki az idén október 23-i ünnepi műsor összeállításából két sztálinista kötődésű szerző, Dmitrij Sosztakovicsot és Aram Hacsaturjánt. Ókovács állítása szerint a miniszterelnök nem válaszolt az SMS-re, de a figyelmeztetés után került ki a két szerző, elkerülve, hogy az 1956-os megemlékezésnek meglehetősen rossz szájíze legyen. Ókovács azt is állította, hogy a kormányfő ezek után még megkereste a Parlamentben feleségét, a KDNP-s Máthé Zsuzsát, segítségét kérve, hogy Ókovács nézze át a frissített műsorrendet. Az ATV műsorvezetője ekkor közbevetette, hogy természetesen nem emiatt bocsátották el, mire a volt főigazgató úgy reagált, azért jegyezte ezt meg, mert szerinte ennyire érdemes következetességet vagy szilárd értékalapot feltételezni a kormányzat lépéséről.
Magyar Péter egyébként néhány órája azt írta a Facebookon a főigazgató menesztéséről, hogy „vége az Operaházban Ókovács Szilveszter főigazgató rémuralmának és pazarlásának”, az Operaház új vezetőjét pedig nyílt pályázaton, transzparensen választják ki. A Parlament mai ülésén egyébként Máthé Zsuzsa személyes érintettség után szintén felhozta a férje, Ókovács által említett történetet, de Forsthoffer Ágnes házelnök megvonta tőle a szót.
Távozik Ókovács Szilveszter az Operaház éléről
Ezt is ajánljuk
Valódi béremelésért tüntettek közgyűjteményi és közművelődési dolgozók Pécsett
Ókovács Szilveszter a menesztéséről: Egyszer sem kérdeztek meg az átvilágítás során
Távozik Ókovács Szilveszter az Operaház éléről
Tarr Zoltán és a p. – sokan felháborodtak a kulturális élet szereplői közül a költségvetés tervezetét látva
Teddymackók, kisasszonyok és radírnyomok – Kelemen Károly emlékkiállítása











