Távozik Ókovács Szilveszter az Operaház éléről
Szabálytalanságokat tárt fel a Magyar Állami Operaházat érintő átvilágítás.
A fenntartó képviseletében eljáró Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter 2026. november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát – jelentette be a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
A közlemény szerint a döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor. A minisztérium új pályázatot ír ki a főigazgatói posztra, az átmeneti időszakban pedig Ivacs Balázs látja el a főigazgatói feladatokat.
Az indoklás szerint „az átvilágítás számos szabálytalanságot tárt fel. Többek között megállapította, hogy a főigazgató részére rendszeresen, havonta több százezer forint összegben fizettek ki olyan célprémiumokat, amelyekhez a vonatkozó szabályok szerint miniszteri jóváhagyásra lett volna szükség. A kifizetések alapjául szolgáló célfeladatok között kommunikációs tevékenységek és főzeneigazgatói feladatok is szerepeltek.”
A tárca azt ígérte, hogy az intézkedés a Magyar Állami Operaház előadásait nem érinti. A megbízott főigazgató, Ivacs Balázs feladata lesz a feltárt szabálytalanságok további vizsgálata és a hiányosságok megszüntetése, valamint annak megállapítása, hogy felmerül-e bűncselekmény elkövetésének gyanúja, amely indokolttá teheti a szükséges jogi lépések megtételét – áll a közleményben.
Ezt is ajánljuk
Ókovács Szilveszter a menesztéséről: Egyszer sem kérdeztek meg az átvilágítás során
Tarr Zoltán és a p. – sokan felháborodtak a kulturális élet szereplői közül a költségvetés tervezetét látva
Teddymackók, kisasszonyok és radírnyomok – Kelemen Károly emlékkiállítása
Költségvetés 2027: csaknem 40 százalékkal csökken az NKA pályázati kerete, az MMA több pénzből gazdálkodhat
„A mértékletesség az egyetlen érvényes lázadási forma”











