Tarr Zoltán és a p. – sokan felháborodtak a kulturális élet szereplői közül a költségvetés tervezetét látva

A magyar kultúra számos meghatározó alakja illette súlyos kritikával a Tisza-kormány október 30-án késő este nyilvánosságra hozott jövő évi költségvetési törvényjavaslatát. A bírálók szerint ugyanis ez az ígéretekkel ellentétben nem mutat túl sok újat ahhoz a kultúrafinanszírozáshoz képest, amely a NER 16 éve alatt a szakadék szélére juttatott független színházi társulatokat, parlagon hagyott több, a modellváltás ellen küzdő felsőoktatási intézményt, kihasználta a hivatástudatból pályán maradt, méltatlanul alulfizetett közgyűjteményi dolgozókat és tehetség helyett politikai érdekek, valamint egyszerű szimpátia mentén osztotta el a támogatásokat. A költségvetés már csak azért is válthatott ki ilyen rég látott mértékű felháborodást a magyar kulturális életben, mert Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter májusi beiktatása óta számos alkalommal hangsúlyozta: az új kulturális kormányzat szakít a NER gyakorlatával és az átlátható, igazságos kultúrafinanszírozási rendszer kiépítése az elsődleges feladatok között szerepel.

Bár a tiltakozók közül kifogásolják azt is, hogy törvényjavaslat szerint a Nemzeti Kulturális Alap pályázati kerete csaknem 40 százalékkal csökken, míg az MMA 2,9 százalékkal több támogatásból gazdálkodhat (egészen pontosan 13,98 milliárd helyett 14,39 milliárd forintból), többen inkább azt kifogásolják, hogy semmiféle affinitás nem mutatkozik a reformra. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy Tarr Zoltán miniszter számára nem lesz elég kifogás, hogy a kultúra rendbetételére egyszerűen idő kell, mert még gesztusok szintjén sem jelentkezik elmozdulás.

Az elsők között szólalt fel például Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író, csatlakozva azokhoz, akik a költségvetés tervezetének sürgős felülvizsgálatát követelik. „Elkeserítő, hogy a kormányzatnak mindeddig nem volt érkezése legalább fölmérni és megérteni a kultúra intézményeinek és támogatásának az orbáni politika által súlyosan befolyásolt rendszerét, hogy legalább a legkárosabb folyamatokat leállítsa – még ha nem tart is ott, hogy kiépítsen egy egészséges, új szisztémát.” – fogalmazott. Rényi András művészettörténész hasonló véleményen volt, hozzátéve, hogy a maga részéről nem a „botrányos eredetű MMA beszántását” várja, de még csak nem is „azonnali intézményi struktúraváltást”, esetleg „teljes vezetőcserét”, csupán némi jelet arra, hogy a hangzatos ígéretek nem csupán ígéretek maradnak: „hogy a pénzek újraosztásában az értékorientáció semmiféle módosulása, még gesztusok szintjén se tükröződjön, sőt, az ellenkezője történjen, az több mint bűn, az hiba. Ráadásul itt és most nem is több pénz kellene, csak a belső arányok valamilyen átrendezésére volna szükség. Fél éve várjuk, hogy a kulturális miniszter legalább valamiféle kultúrpolitikai koncepcióval előálljon – de üres szavakon kívül sehol semmi.” – írta Rényi a közösségi médiában. Parti-Nagy Lajos József Attila-díjas költő elkeserítőnek és érthetetlennek nevezte a helyzetet, miközben az MMA-val szemben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) vegetálni kényszerült. 

„Tiltakozom e védhetetlen diszkrimináció ellen” – fogalmazott, követelve a költségvetés sürgős felülvizsgálatát. „Elmegy mindenki a p.” – fogalmazott Simon Márton író, miután a törvényjavaslatból egyértelművé vált számára, 25 szerzőt támogatására lesz elég legfeljebb a friss NKA pályázat, amelyre jelentkezne több száz olyan magyar író, aki másfél évtizedig alig vagy nem egy esetben semmit sem kapott a magyar államtól. „Tarr Zoltán működése az újkori magyar történelem egyik legszomorúbb fejleménye” – fogalmazott az író, mert véleménye szerint a miniszter a jelek szerint segít a NER tolvajainak és dilettánsainak átmenteni magukat az új rendszerbe.

Kiss Judit Ágnes, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével nemrég elismert költő a közösségi médiában arra utalt, az új költségvetés a korábbi rendszer kegyeltjeinek kedvez: az MMA-n kívül a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltárnak és a Magyarságkutató Intézetnek. A költő bírálta az NKA támogatási keretének csökkentését és azt is, hogy a kormány úgy döntött, megtartja a szakmában csak L. Simon-adónak csúfolt, a pályázáshoz szükséges nevezési díjat is. „A kultúra ennek a kormánynak sem lesz stratégiai húzóágazat?” – tette fel a kérdést. Szintén az NKA pályázati keretének szűkítését bírálta Pion István költő, író is, mivel a meghirdetett támogatások alapján 28-szor több pénzt szán könnyűzenére a kormány, mint szépirodalomra. „Ebben az összevetésben nekem nem az a bajom, hogy a könnyűzene mennyire sok pénzt kap, hanem az, hogy az irodalom mennyire keveset.”

A megszólalók közül többen úgy vélik, hogy semmi meglepő nincs a fejleményekben, Vásárhelyi Mária szociológus például úgy fogalmazott, „Magyar Péter soha nem csinált titkot abból, hogy számára melyek a fontos és fontatlan értékek. A most nyilvánosságra került támogatási, elosztási elvek ugyanannak az értékrendnek a pénzbeli lenyomatai, mint az ünnepi alkalmakkor rendre magára húzott bocskai, az árványlányhajas magyarkodás, az ünnepi megemlékezések alkalmából készített magyarosch giccs-parádék, a túlburjánzó “magyaremberezés”, az “az a magyar, akinek fáj Trianon”, a Wass Albert idézetek vagy Orbán Anita és a trumpizmus baloldal ellenes összeborulása.”

Erdődi Katalin, a Trafó nemrég távozó vezetője szerint viszont egy ilyen átfogó „kultúrpolitikai vízióhoz” idő kell: „a szakmai egyeztetésekre is stratégiát kell kidolgozni, hiszen az elmúlt hónapokban a különböző érdekképviseletek között is sokszor nagy volt a verseny, hogy ki tudja hangosabban hallatni a hangját, jobban érvényesíteni a területe érdekeit. Fontos volna szem előtt tartanunk, hogy nem az egymással versenyzésre, hanem egy új, átfogó, minden terület megfelelő fejlődését és dolgozóinak méltányos munkakörülményeit biztosító rendszerre van szükség. Ez nem a NER előtti status quo, nem restauráció, hanem (ideális esetben) egy új kultúrpolitika, egy olyan vízió és cselekvési terv, amelynek kidolgozására és megvalósítására egyedülálló lehetőséget biztosít a jelenleg zajló politikai változás.”

L. Simon László, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Irodalmi Tagozatának vezetője vasárnap még egy közösségi médiában közzétett bejegyzésben arra utalt, szerinte csak egymást hergelik azok, akik el sem olvasták a költségvetést és véleménye szerint a tiltakozók legnagyobb problémája amúgy is az, hogy nem marad támogatás nélkül az MMA. Azóta viszont számos szakmai szervezet közös nyilatkozatban bírálták a 2027-es költségvetés tervezetét, mert szerintük a kormányváltás ellenére sem látszik érdemi fordulat a kultúra finanszírozásában. Köztük (a Színházművészeti Bizottsággal, a Táncművészeti Bizottsággal és a Zeneművészeti Bizottsággal egyetértésben): a Magyar Színházi Társaság, a MASZK Országos Színészegyesület, Színházi Dolgozók Szakszervezete, Független Előadó-művészeti Szövetség, aSzéchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, a Szépírók Társasága, a Színházi Kritikusok Céhe, a Dramaturgok Céhe, a Magyar Műfordítók Egyesülete, a Magyar Zenei Tanács, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége.