Költségvetés 2027: csaknem 40 százalékkal csökken az NKA pályázati kerete, az MMA több pénzből gazdálkodhat
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) az idei 12,31 milliárd forint helyett jövőre mindössze 7,51 milliárd forintot fordíthat pályázati támogatásokra a Tisza-kormány által benyújtott költségvetési törvényjavaslat szerint. A 4,8 milliárd forintos csökkenés 39 százalékos visszaesést jelent, ami különösen annak fényében figyelemre méltó, hogy az alap teljes bevétele ennél jóval kisebb arányban mérséklődik.
Az NKA 2026-ban csaknem 19,3 milliárd forint bevétellel számolhatott, a 2027-es tervezetben viszont 16,56 milliárd forint szerepel. Ez 14,2 százalékos csökkenés. A jövő évi bevételből 13,66 milliárd forint a játékadó NKA-t megillető részéből, további 2,6 milliárd pedig a szerzői jogi törvény alapján a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetésekből érkezne.
Miközben tehát az alap bevétele mintegy hetedével csökken, a pályázati támogatásokra fordítható összeg közel kétötödével lesz kevesebb. A támogatási keret az idei bevétel mintegy 63,8 százalékát tette ki, jövőre viszont már csak 45,4 százalékát jelentené.
Kiemelt pénzszórás, avagy Hankó Balázs milliárdjai és a fideszes celebek
A különbség magyarázatra szorul: milyen kiadásokra fordítják a bevételek pályázati támogatásokon felüli részét, és mi indokolja, hogy a támogatások aránya ilyen jelentősen csökkenjen?
Az NKA forrásai a magyar kulturális élet számos területén meghatározóak. A különböző kollégiumok pályázatai könyvkiadási, folyóirat-kiadási, képzőművészeti, zenei, színházi és más kulturális kezdeményezéseket támogatnak. A keret csökkenése ezért nem csupán az alap gazdálkodását érintheti, hanem a támogatásokra pályázó alkotók, intézmények és szervezetek lehetőségeit is. Egyelőre nem tudható, a tervezett csökkentés miként oszlik meg az egyes kollégiumok között, és milyen hatással lehet a kiírt pályázatok számára, a megítélhető támogatások összegére vagy a támogatott projektek körére.
Az MMA költségvetése nő
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) az idén kapott 13,98 milliárd forint helyett jövőre 14,39 milliárd forintból gazdálkodhat. Ez 410 millió forintos, 2,9 százalékos emelkedést jelent.
Az MMA teljes költségvetése így csaknem kétszerese lenne az NKA pályázati támogatásokra fordítható keretének. A két összeg azonban nem azonos rendeltetésű: az MMA költségvetése működési, intézményfenntartási és szakmai kiadásokat egyaránt tartalmaz, míg az NKA esetében kifejezetten a pályázati támogatások összegéről van szó.
Az MMA költségvetéséből több mint egymilliárd forint jutna a Magyar Építészeti Múzeumra, 512,7 millió az akadémia kutatóintézetére, 270 millió pályázatokra, 99 millió pedig országos művészeti társaságok és szövetségek támogatására. Művészeti programokra és gazdasági társaságok kulturális feladatainak támogatására 1,87 milliárd forintot, a Makovecz Emlékközpontra 105,7 milliót irányoznak elő.
A Magyar Tudományos Akadémia szervezetében működő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Titkárságának működési kerete ugyanakkor 37,2 millióról 35,7 millió forintra csökkenne, ami 4 százalékos mérséklődés.
Visszatérő kifogások
Az MMA finanszírozásának kérdése azért is különösen érzékeny, mert az akadémia közjogi helyzetét és kultúrpolitikai szerepét hosszú ideje bírálják a szakmai szervezetek. A legfontosabb kifogás, hogy a 2011-ben köztestületi rangra emelt, később az Alaptörvényben is nevesített szervezet az Orbán-kormányok idején kivételezett helyzetbe került, miközben más művészeti szervezeteknek lényegesen kisebb beleszólásuk volt a kulturális források elosztásába.
A kritikusok szerint az MMA jelentős állami finanszírozása, intézményfenntartói szerepe és a kulturális döntéshozatalban megszerzett befolyása hozzájárult a művészeti élet központosításához. Visszatérő kifogás a szakmai pluralizmus hiánya, a politikai szempontok érvényesülése és az, hogy a közpénzek elosztásában nem érvényesül kellőképpen a független szakmai kontroll.
A 2026. áprilisi kormányváltás után több művészeti szervezet is az akadémia szerepének felülvizsgálatát sürgette. A Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének magyar tagozata (AICA) az MMA forrásainak és intézményi befolyásának mérséklését, valamint az NKA reformját javasolta. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) október 7-i nyilatkozatában az MMA közhatalmi szerepének megszüntetését és a kulturális támogatási rendszer átalakítását követelte. A SZIMA szerint a korábbi kultúrpolitika politikai kapcsolatokon alapuló támogatási szerkezetet hozott létre, amelynek megváltoztatása elengedhetetlen.
Nem várnak tovább, már lehet pályázni az NKA támogatásaira
Az MMA visszautasította közfeladatainak és szakmai munkájának megkérdőjelezését. Tagjai ugyanakkor egyetértettek azzal, hogy a politikának nem szabad ideológiai elvárásokat támasztania a művészekkel szemben, és támogatták a SZIMA megfelelő állami finanszírozását is. Az akadémián belül szintén megjelent az igény a nyitottabb, a kulturális élet sokszínűségét jobban képviselő működésre.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter októberben bejelentette, hogy megkezdődött a kulturális intézményrendszer átvilágítása, amely az MMA-t is érinti. Mindezek fényében különösen figyelemre méltó, hogy a 2027-es költségvetési tervezet az akadémia támogatásának növelésével számol, miközben az NKA pályázati keretét jelentősen csökkentené.
Több pénz jut a filmre, az előadóművészetre
A kulturális költségvetés más területein jelentős növekedést terveznek.
A Nemzeti Filmintézet működésére az idei 11,8 milliárd forint után 2027-ben 18 milliárdot szánnak. A 6,2 milliárd forintos emelkedés 52,5 százalékos növekedést jelent. A filmszakmai közvetett támogatások kiegészítő finanszírozására ugyanakkor változatlanul 63 milliárd forint szerepel a tervezetben.
Az előadóművészeti tevékenység támogatására az idei 38,5 milliárd helyett 53,4 milliárd forint jutna. Ez 14,9 milliárd forintos, 38,7 százalékos növekedés.
A jelentős többlet ugyanakkor önmagában nem mutatja meg, hogyan oszlik majd meg a támogatás az állami és önkormányzati fenntartású intézmények, illetve a független előadóművészeti szervezetek között. A kérdés azért is fontos, mert az utóbbiak egy része az NKA pályázati forrásaira is támaszkodik.
Turi Attila MMA elnök: Furcsa világ, amit élünk, minden vagy-vagy, ez van vagy az van
A közösségi és művelődési szakmai feladatokra előirányzott összeg szintén számottevően nő: a tervezetben 15,74 milliárd forint szerepel, az idei keret csaknem hatszorosa.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) működési kiadásaira az idei 25,1 milliárd után jövőre 28,74 milliárd forintot irányoznak elő. Ez 3,64 milliárd forintos, 14,5 százalékos emelkedés. Az intézmény tervezett bevétele ugyanakkor 6 milliárdról 8 milliárd forintra, vagyis 33,3 százalékkal nőne.
A központ annak ellenére szerepel a költségvetésben, hogy korábbi kormányzati bejelentés szerint 2027. január 1-jével megszűnik. A tervezetből egyelőre nem derül ki, miként érinti az átszervezés az intézmények finanszírozását.
A kulturális tárca fejezetében a közgyűjtemények működési kiadásaira további 32,73 milliárd forint szerepel, mintegy 10 milliárddal több az ideinél. Közgyűjteményi szakmai feladatokra 1,58 milliárd forint állna rendelkezésre.
A költségvetésben külön soron szerepel a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár 1,2 milliárd, valamint a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum csaknem 3 milliárd forintos működési kerettel. Lényegében változatlan összeggel számolhatnak a kulturális örökségvédelmi feladatok (4,1 milliárd forint), a Magyarságkutató Intézet (1 milliárd), a Lázár Ervin Program (3,5 milliárd) és a Liget Budapest projekt működtetése (10,4 milliárd).
Visszavonták az Orbán-kormány határozatát, mégsem költöztetik Gödöllőre a Mezőgazdasági Múzeumot
A fesztiválok megrendezésének támogatására ugyanakkor az idei 1,95 milliárd után 2,6 milliárd forint jutna, ami 33,3 százalékos növekedés. A kiemelt és közösségi nemzetközi, illetve hazai kulturális fesztiválok és események támogatására viszont több mint 200 millió forinttal kevesebbet, 324,4 millió forintot szánnak.
A települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatására 22,68 milliárd forintot irányoznak elő. Emellett a zeneművészeti szervezetek támogatására 4,3 milliárd, a táncművészeti szervezetekére 426,4 millió, a megyei hatókörű városi múzeumok feladataira 3,77 milliárd, a megyei hatókörű városi könyvtárakéra pedig 4,19 milliárd forint jutna. Az önkormányzatok kulturális feladatainak bérjellegű támogatása 34,17 milliárd forint lenne.
Vannak további csökkenések is
Nem az NKA az egyetlen kulturális támogatási terület, ahol kevesebb forrással számolnak.
A Csoóri Sándor Alap támogatása 4 milliárdról 2,5 milliárd forintra csökkenne, ami 37,5 százalékos visszaesés. A program elsősorban a magyar népi kultúra megőrzését és továbbadását szolgálja: hazai és határon túli néptáncegyüttesek, népzenei csoportok, népdalkörök, táncházak és népi kézműves közösségek pályázhatnak támogatásra. A forrásokat többek között oktatók és zenészek tiszteletdíjára, népviseletek beszerzésére, hangszerekre, eszközökre és közösségi programokra fordíthatják. A csökkenés így a kisebb településeken működő hagyományőrző közösségeket is érintheti.
A Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) költségvetése 2,24 milliárdról 1,85 milliárd forintra mérséklődne, ami 17,4 százalékos csökkenést jelent. Az intézet a nemzeti emlékezet ápolásáért, a történelmi és nemzeti emlékhelyek gondozásáért, valamint a nemzeti sírkert védelméért felel. Feladatai közé tartozik a Fiumei úti sírkert és a Salgótarjáni utcai zsidó temető működtetése, továbbá az országosan mintegy hatezer védett síremléket számláló nemzeti sírkert gondozása. Az intézet szervezi az Emlékhelyek Napját is. A tervezetből nem derül ki, hogy a csökkenő költségvetés milyen hatással lesz a temetőfenntartási, örökségvédelmi és ismeretterjesztő feladatokra.
A Bethlen Gábor Alap az idei 75,24 milliárd forint után jövőre 53,12 milliárdból gazdálkodhatna, ami 29,4 százalékos visszaesés. Az alap elsődleges feladata a határon túli magyar közösségek oktatási, kulturális és gazdasági támogatása, valamint a magyar nyelv és identitás megőrzésének elősegítése.
A támogatások elosztását azonban az elmúlt években rendszeresen érték bírálatok a politikai kapcsolatok és az egyedi döntések átláthatatlansága miatt. A 444 október 12-én megjelent tényfeltáró cikke szerint a 2026. áprilisi országgyűlési választás előtt tizenkét, a Fideszhez vagy politikai szövetségeseihez köthető határon túli szervezet összesen 20,3 milliárd forint támogatásban részesült. A lap a 2025. július 1. és 2026. április 30. közötti időszak támogatási dokumentumait vizsgálta. A kedvezményezettek között szerepelt a Sapientia Alapítvány 6,5 milliárd, az RMDSZ-hez kötődő Iskola Alapítvány 2,6 milliárd, a Rákóczi Szövetség 2,5 milliárd, a korábbi magyar kormány támogatásával létrehozott erdélyi médiaholdingot működtető Erdélyi Médiatér Alapítvány 2 milliárd, valamint a csíkszeredai futballklub 1,2 milliárd forinttal.
20,3 milliárd forint támogatást ítéltek meg 12 javarészt Fidesz-közeli, határon túli szervezetnek a parlamenti választás előtt
A támogatásokat nem nyilvános pályázati felhívás alapján, hanem egyedi kérelmekre, kormányzati döntésekkel ítélték oda. A 444 szerint az Eurotrans Alapítvány 700 millió forintos támogatásáról például egyetlen nap alatt megszületett a döntés. A lap azt is kifogásolta, hogy a jelentős összegekből sok esetben nem fejlesztéseket, hanem a kedvezményezett szervezetek mindennapi működését finanszírozták.
A Bethlen Gábor Alap támogatásainak jelentős része ugyanakkor közvetlen oktatási és közösségi célokat szolgál. A Szülőföldön magyarul program például a magyar nyelvű oktatást választó külhoni családokat segíti. A támogatási rendszerrel kapcsolatos kritikák ezért elsősorban nem a határon túli magyar közösségek támogatásának szükségességét, hanem a források elosztásának módját, az egyedi döntések indokoltságát és a politikai kapcsolatok szerepét érintik.
A 2027-re tervezett közel 30 százalékos csökkenés felveti a kérdést, hogy a kisebb keretből milyen arányban finanszírozzák majd a széles körben hozzáférhető oktatási és kulturális programokat, illetve az egyedi döntéssel támogatott szervezeteket.
Milyen következményekkel járhat az átrendeződés?
A 2027-es költségvetési tervezet alapján a kulturális támogatások szerkezete jelentősen változhat. Miközben az NKA pályázati kerete csaknem 40 százalékkal csökkenne, más területeken – így az előadóművészet, a film és a közgyűjtemények finanszírozásában – számottevő növekedés látható.
A költségvetési számokból azonban nem állapítható meg, hogy a növekvő intézményi és ágazati támogatások mennyiben ellensúlyozhatják a pályázati források kiesését.
Tisztázásra vár, hogy az NKA kollégiumainak milyen keretekből kell majd gazdálkodniuk, a megnövelt előadóművészeti támogatásokból mekkora rész jut a független társulatoknak, és a közgyűjteményekre szánt többlet milyen arányban fedezi a működési költségeket, illetve tesz lehetővé szakmai fejlesztéseket.
Mucsi Zoltán: A kultúrában szét lett barmolva sok minden
Az is kérdés, hogy a különböző költségvetési sorokon megjelenő többletforrások milyen mértékben jelentenek ténylegesen új támogatási lehetőségeket, és mennyiben finanszíroznak már meglévő feladatokat vagy intézményi átszervezéseket.
A tervezetet az Országgyűlésnek még el kell fogadnia, így az előirányzatok a parlamenti tárgyalás során változhatnak.
Ezt is ajánljuk
Kis pénz, kis cirkusz: Fekete Péter szerint Budapest így is a cirkuszművészet európai központja lesz
„A mértékletesség az egyetlen érvényes lázadási forma”
Závada Pál is tiltakozik, követeli a jövő évi költségvetés módosítását
Hat könyv gyászról és elmúlásról
„Visszatért a szabadság” – Újra megrendezik Szerbiában az Exit fesztivált
Hamis könyvkiadók és irodalmi ügynökök fosztogatják a szerzőket





