Teddymackók, kisasszonyok és radírnyomok – Kelemen Károly emlékkiállítása
A festészet nagy mesterei, művészeti korszakok, történelmi emlékek és teddymackók találkoznak Kelemen Károly (1948–2024) képein. A Műcsarnok emlékkiállítása a konceptuális kísérletektől a radírképeken át a visszatérő medvefigurákig követi végig az alkotó pályáját.
Kelemen Károly nagy műveltségű alkotó volt, ami a művein is érződik, hiszen azokon művészeti korszakok, híres és hírhedt alkotók „találkoznak” és folytatnak párbeszédet. A tárlat ezért is kapta az Idézőjelek címet: a művész a képein folyamatosan idézőjelek közé tette ábrázolásának tárgyait, kifordítva azok eredeti jelentését.
– Kelemen Károly ahhoz a fiatal nemzedékhez tartozott, amelyik gyorsan „rohant végig” a teljes művészettörténeten, és próbálta behozni azt a lemaradást, ami 1945 után jellemző volt a szocialista táborra, hiszen ide nem juthatott el minden Nyugat-Európából és az Egyesült Államokból – mondta lapunknak Rockenbauer Zoltán kurátor. Hozzátette: ezek az alkotók hamar eljutottak a konceptuális művészetig, amelyben nem a műtárgy, hanem a megjeleníteni kívánt koncepció volt fontos. Így számos esetben műtárgyra sem volt szükség: elég volt az alkotást elmondani, leírni vagy elképzelni. Kelemen Károly is ezen a területen alkotott: a Fiatal Művészek Klubjában Erdély Miklós köréhez csatlakozott, és a Rózsa presszóhoz kötődő alkotók kísérleteiben is részt vett.

Jackson Pollock akció közben (1978) – Kelemen Károly egyik radírképe. Fotó: Ladóczki Balázs / Népszabadság
– 1978-ban Kelemen eljutott a nullpontig, amikor már nem akarta folytatni a konceptuális művészetet. Ekkor rendeztek meg társaival a Ganz Művelődési Házban egy bált, ami maga volt a műalkotás – mondta Rockenbauer.
Innentől fogva a művész újra műtárgyakat alkotott, az úgynevezett radírképeket: először fotórealista stílusban megrajzolta témáját, például az avantgárd művészet meghatározó alkotóinak, Jackson Pollocknak, Joseph Beuysnak vagy Andy Warholnak az alakját, majd a radírt végighúzva kitörölt részleteket a képből. E gesztussal azt jelezte, hogy bár ezek a személyiségek jelentős hatást gyakoroltak a művészetre, szeretné meghaladni őket.
– Ezek a képek a Hegyi Lóránd művészettörténész által új szenzibilitásnak nevezett irányzatba sorolhatók, amely a konceptualizmussal szemben visszatért a tárgyalkotáshoz, a festészethez, és az érzelmek kifejezésére törekedett. Ezért ilyen érzékiek ezek a képek – mondta a kurátor.
Kelemen emellett más művészeti korszakokat és korábbi alkotókat is megidézett a képein. Például Picassóhoz nyúlt vissza, akit az avantgárd megteremtőjének tekintett: a tárlat több képén is feleleveníti a mester 1907-es Avignoni kisasszonyok című, a kubizmust előlegező művének szögletes nőalakjait, maszkszerű arcait vagy a kompozíció egyes részleteit. Az egyiken a hölgyek között még egy teddy mackó is feltűnik, Kelemennek a nyolcvanas évektől visszatérő motívuma. A medve az említett képen úgy mozgatja az alakokat, mintha sakkfigurákkal játszana.

Sick Show (1995) – a festmény megidézi Picasso 1907-es Avignoni kisasszonyok című kubista művét. Fotó: Ladóczki Balázs / Népszabadság
A medve a műveken számos alakban, szerepben és színben, különböző művészeti korszakokat megidézve jelenik meg. Az 1985-ös Vasaló medve, avagy nehéz az élet című festményen például egy piros, nagydarab és izmos mackó vasal kubista formákat. A festmény Picasso három korszakát is megidézi. Egyrészt a maestro kék korszakát, abból konkrétan az 1904-es A vasaló nő című művét – de Kelemen képén nem egy sovány figurát, hanem egy megtermett medvét látunk. A háttér szögletes formái azonban Picasso kubista korszakára utalnak, míg a medve joviális alakja a festő húszas évekbeli képeinek kerekded figuráit idézi.
De találunk a kiállításon olyan képet is, amelyen Kelemen több művész stílusát „mossa össze”. Erre jó példa a 2002-es Szanitéc teddy tolja Baselitz talicskáján Picasso palettáját című festmény. Ezen egy medve sötét, baljós hangulatú tájban tolja Baselitz talicskáját, amellyel a német mester képein a második világháborús romokat takarítják el. Kelemen képén azonban a mackó az avantgárd „romjait” jelképező tárgyat szállít: egy maszkot, amely ismerős lehet az Avignoni kisasszonyok című festményről.
A tárlat utolsó termében a macik már a pop-art stílusában jelennek meg. A 2000-ben készült Egy hét a purgatóriumban című képsorozaton a művész egy Kinder-tojásban talált játékmosógépet nagyít fel, amelybe „belehelyezi” az ezúttal rajzfilmszerűen megfestett mackókat. Nekik, akárcsak a lelkeknek Dante Isteni színjátékának purgatóriumában, folyamatosan körbe-körbe kell járniuk, csak éppen nem egy hegyen, hanem a mosógép dobjában. A motívum minden képen más színkombinációban tér vissza, mint Andy Warhol szitanyomatain.

Képek a Kitörölhetetlen kommunizmus című sorozatból. Fotó: Ladóczki Balázs / Népszabadság
A Kitörölhetetlen kommunizmus című képsorozat darabjai a történelmi múltba viszik a nézőt: ezek szintén radírrajzok, mégis különböznek a korábban említett művészportréktól. Az egyiken például egy sztahanovista munkást látunk egy füstöt okádó gyár és a 335,1 százalékos eredményt hirdető felirat mellett. A másikon az 1956. október 23-án ledöntött Sztálin-szobor feje szerepel emberek sokaságával, míg más képeken egy békegalambot röptető nő és egy majolikából készült munkásőrfigura jelenik meg. E képeket szintén kiradírozott sávok szelik át, de jóval vékonyabbak, mint a korábbi műveken, így a múlt képei jól felismerhetők maradnak. Ezzel a művész a sorozat címére is ráerősít.

Preparált absztrakt festmény VI. (1998) Fotó: Ladóczki Balázs / Népszabadság
Bár Kelemen Károly figurális festőművész volt, készített egy absztrakt sorozatot is, amelynek darabjain színes festékfoltokat vagy vastagon felvitt, egyszínű festékrétegeket látunk. Ezekre preparáláshoz használt üvegszemeket ragasztott, így a művek olyan érzést keltenek, mintha maguk is néznének és közben elemeznének minket.
Infó: Idézőjelek. Kelemen Károly (1948–2024) emlékkiállítása Kurátor: Rockenbauer Zoltán. Műcsarnok, megtekinthető január 10-ig.
Ezt is ajánljuk
Ókovács Szilveszter a menesztéséről: Egyszer sem kérdeztek meg az átvilágítás során
Távozik Ókovács Szilveszter az Operaház éléről
Tarr Zoltán és a p. – sokan felháborodtak a kulturális élet szereplői közül a költségvetés tervezetét látva
Költségvetés 2027: csaknem 40 százalékkal csökken az NKA pályázati kerete, az MMA több pénzből gazdálkodhat
„A mértékletesség az egyetlen érvényes lázadási forma”











