Weltner János: Az orvoshiány elkerülhető és elkerülhetetlen okai

Hazánkban a betegek gyakran szembesülnek orvoshiánnyal a családorvosi, rendelőintézeti és kórházi ellátásban egyaránt. Az intézetvezetőknek és az önkormányzatoknak is gondot okoz az orvoshiány, hiszen a NEAK-kal kötött szerződés mértékéig kötelesek biztosítani a rájuk bízott terület lakosai számára az ellátást.

Simon Géza orvos „Orvoshiány Amerikában … és Magyarországon” címen a Népszabadságban megjelent cikkében a hazai helyzetet hasonlítja az amerikaihoz, pontosabban az Egyesült Államokban észlelhetőhöz. Kiegészítésként hozzátennék a cikkben írtakhoz néhány részletet.

A cikkben említett „hospitalist” hazánkban a kórházi-klinikai kezelőorvosnak, osztályos orvosnak felel meg. Az Egyesült Államokban (nem az egész Amerikában) a kórházi orvos alapképzettségét tekintve belgyógyász, gyermekgyógyász vagy családorvos, azaz a betegségek széles körében jártas. Az AI szerint 40-45 százalékuk bevándorló, és mindegyikük korábbi őshazai jogosultságaitól függetlenül szigorú ellenőrzést és engedélyezési eljárást követően kezelhet beteget (ECFMG Certification + USMLE vizsga + rezidensképzés). Ha egy bárhol képzett orvos mindezeken túl van, akkor engedélyeztetnie kell a munkavégzését annak az államnak az illetékes bizottságával, ahol dolgozni szeretne. Ez alapvető betegbiztonsági kérdés, továbbá védekezés a cikkben is említett, a szakmai szabályszegés gyanúja miatt indított (u.n. műhiba) perekkel szemben. Természetesen megfelelő vízummal is rendelkeznie kell. (pl. H-1B vagy J-1). 

Simon Géza: Orvoshiány Amerikában … és Magyarországon

Sajnos nem említi a szerző, hogy a mindenütt észlelhető szakosodás mögött az orvostudomány hatalmas fejlődése áll. Egy-egy korábban önálló szakterület a gyorsan növekvő tudásmennyiség terhe alatt részeire szakadt, az egységes belgyógyászatból kivált a kardiológia, nefrológia, endokrinológia, angiológia, pulmonológia stb. Az Egyesült Államokban kb. 25 fő szakvizsga és több mint 100 további nevesített szakterület van. Régebben szakvizsga nem létezett, majd lett hazánkban kezdetben 30-nál kevesebb, mára pedig mintegy 45 alap és 54 ráépített orvosi szakvizsga. Minden szakterületen elvárás a bizonyítékokon alapuló orvoslás. A bizonyítékokat nem minden orvos önmaga rakja össze, ezeket a rendszeresen megújuló protokollok, szakmai állásfoglalások tartalmazzák, melyek követése időigényes.

A szakterületek önállósodása azt is jelenti, hogy egy orvosnak vészhelyzettől eltekintve arra a területre kell korlátoznia a tevékenységét, amelyről szakorvosi igazolványa van, azaz amiben kompetensnek tekinthető. Ez természetesen megnyújtja a betegutakat, növeli a konzíliumok, szakvélemények, szakorvosi javaslatok számát és ezzel a költségeket. Hazánkban a hajdanvolt mintegy 12 ezer helyett jelenleg kb. 42 ezer orvos tudja a szakdolgozókkal együttműködve biztosítani az ellátást – nem tekintve a hiányszakmákat, létszámhiányokat.

Az természetes, hogy az orvosi tevékenységet tetszik-nem tetszik dokumentálni kell. A dokumentációs követelmények a tudomány fejlődésével, a bizonyítékokon alapuló orvoslás elvárásával, az ellenőrzéssel, a minőségügy megjelenésével és nem utolsósorban a perek során szükséges bizonyítási igénnyel összefüggésben növekedtek. Ezek eszközeként alkalmazzuk a számítógépeket, illetve az azokon futó programokat. A dokumentáció része a kórisme és az eljárások megnevezése, kódja. Hazánkban ezekből származik a Homogén Betegség CSoportokba (HBCs ) történő besorolás, ami a költségtérítés alapja kellene, hogy legyen.

A járóbeteg szakellátásban is rögzítjük a kórisme, valamint az egyes tevékenységek kódjait, és itt minden egyes tevékenységi kódhoz tartozik egy térítési díjra utaló pontszám. Azaz egy beteg egy megjelenése és ellátása kapcsán több tételt jelentünk.

Az, hogy mi a beteg baja, és mit tettünk ez ellen, az a hagyományos és a számítógépes segítséggel végzett dokumentációnak a finanszírozástól függetlenül is kötelező része, ha nem is abban az eltúlzott terjedelemben, ahogy ma néhol elvárják.

Az Egyesült Államokban a fekvőbetegellátás költségtérítésének alapja a Medicare, a Medicaid, és a többi biztosítás keretében is az esetek döntő többségében az 1983-ban bevezetett Diagnosis Related Groups rendszer vagy hasonló (a Medicare inkább biztosítás jellegű, a Medicaid pedig segély jellegű). A DRG’s a költségek tekintetében matematikailag homogén csoportokba sorolja a betegeket, akik után tehát az ellátóhely részletes, tételes számla nélkül az adott csoportra meghatározott átlagos költségtérítést kapja. A DRG’s mintájára készült a magyar HBCs. Ilyen rendszereket sok ország használ Ausztráliától Ausztrián át Németországig. A DRG’s bevezetésének egyik indoka az volt, hogy ne kelljen minden beteg minden költségalapot jelentő adatát jelenteni a finanszírozónak, majd ott nem kevés költséggel feldolgozni. A másik az a felismerés, hogy ha egy meghatározott összeg jár egy tevékenységért, akkor azt a szolgáltatónak érdeke takarékosan és szövődménymentesen elvégezni. Azért szövődménymentesen, mert a szövődmények ellátása igen költséges, és nem jár érte külön költségtérítés.

Fontos, a létszámot befolyásoló kivétel, hogy az Egyesült Államokban használatos DRG’s az orvosok díjazását nem fedezi. Nálunk viszont az USA gyakorlattal szemben az amortizáció, a fejlesztések díja nem része a HBCs-nek. Hazánkban újabban és hibásan néhány más tételt is kivontak a betegellátásért utalt összegből. A hazai orvoshiányt a közfinanszírozott szolgálat típusú ellátás terén lehet értelmezni, ezzel ellentétben a zsebből vásárolt orvosi szolgáltatások esetében a piaci kereslet-kínálati szabályok érvényesek. Nem az állami, hanem a közfinanszírozott ellátás kifejezést használom, mivel a közpénz ellenében szolgáltató ellátóhelyek nem feltétlenül vannak állami tulajdonban. 

Az orvoshiány korábban az afrikai, ázsiai államokra volt jellemző. Európában és Észak-Amerikában magas társadalmi megbecsültségű és jó keresetet biztosító hivatásként sokáig inkább álláshelyhiány volt a megszokott. Talán a társadalmi értékrend változása, talán a gyakran megterhelő munkavégzés változtatott ezen. És az is szerepet játszhat, hogy 1972 óta hazánkban kezdetben állampolgári jogon, majd a kötelező biztosítás keretében megnőtt az ellátandók száma. Ezt csak súlyosbítja a szakosodás által keltett létszámigény. Az már csak ráadás, hogy a magyar munkaerő árának alacsonyan tartása érdekében az előző kormány sokáig alacsonyan tartotta az egészségügyi kiadásokat, ezen belül az egészségügyi dolgozók bérét. Mindezek tükre az orvos- ás szakdolgozói létszámhiány.

A szerző sebész főorvos

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.