Beck Tamás: Nagy Imre másodszori rehabilitálása

1958-ban, nem sokkal azt követően, hogy a budapesti moszkovita bábkormány justizmord keretében kivégeztette Nagy Imrét és társait, magyar parlamenti küldöttség érkezett Tiranába. A mindenfajta „elhajlást” köztudomásúan megvető, ortodox módon sztálinista albán diktátor, Enver Hodzsa színpadiasan fejezte ki sajnálkozását a hozzá érkező delegáció tagjai előtt amiatt, hogy mártír miniszterelnökünket nem lehet feltámasztani. Érvelése szerint ugyanis akkor „kétszer ki lehetne végezni” a Kádár János által korábban büntetlenség ígéretével tőrbe csalt és koholt vádak alapján halálra ítéltetett Nagy Imrét.

Mivel a fiatalkorában nyugat-európai egyetemeket is megjárt Hodzsa franciás műveltséggel rendelkezett, talán ismerte a Nobel-díjas belga író, Maurice Maeterlinck megállapítását, miszerint „csak az hal meg, akit elfelejtenek”. Vagyis kizárólag akkor tekinthető forradalmunk emblematikus alakja véglegesen félreállítottnak, ha a romokon felépülő kádári rezsim sikeresen kitörli őt a nemzet emlékezetéből. Szó se róla, a Hruscsov által hazánkra kényszerített Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány képviselői mindent megtettek e cél érdekében. A kivégzett kormányfőt és ugyanazon koncepciós perben elítélt társait hamis nevek alatt hantolták el a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában. (Nagy Imre koporsója fölé a „Borbíró Piroska” fedőnév került.)

A Kádár-rendszer történelemhamisítói a megtorlást követő konszolidáció évtizedeiben is szívósan törekedtek arra, hogy a hazai közvéleménnyel elhitessék: Nagy Imre jogosan került a vádlottak padjára, ezért nem emelhetjük piedesztálra. Propagandakiadványok tömkelege próbálta felelőssé tenni őt a forradalom napjaiban előfordult spontán népítéletekért; ávósok meglincseléséért, vagy a Köztársaság téri pártház öldöklésbe torkolló ostromáért. Önjelölt történészek fejtegették, hogy az ízig-vérig szocialista Nagy Imre célja valójában az 1945 előtti horthysta rezsim restaurációját akarta – holott még a tőle lényegesen jobbra álló Mindszenty bíboros is „szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdonról” értekezett november 3-i rádióbeszédében!

A sors iróniája, hogy mártír miniszterelnökünk karaktere idővel annak a hazai politikusnak a számára is kellemetlenné vált, akit éppenséggel a Nagy Imre újratemetésén elmondott, gyújtó hangú beszéde tett széles körben ismertté. Hogyne, hiszen két évtizeddel később kiépülő autokratikus rendszere az emlékezetpolitika szintjén is igyekezett leszámolni hazánk demokratikus, baloldali hagyományaival. Ezért szállították el nyolc esztendeje az éj leple alatt Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről, s ugyanezért tünteti fel 1956 orbáni értelmezése a forradalmat kizárólag a jobboldal érdemeként.

Forradalmunk 70. évfordulójához közeledve a rendszerváltó kabinet egyik legfontosabb feladatát abban látom, hogy Nagy Imre alakját ismét elhelyezze a nemzeti panteonban, egyúttal a revánsvágyat félretéve október 23-át mindannyiunk ünnepévé tegye. 

A szerző publicista

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.