Papp Zsolt: Jó zsaru, rossz zsaru

Szokatlan megoldást és újszerű kommunikációs stratégiát választott Magyar Péter az első költségvetésének, vagyis a gazdaságpolitikai krédójának bemutatására. Már az szokatlan – legalábbis az elmúlt 36 évben nem volt gyakori –, hogy a költségvetésről és gazdaságpolitikáról maga a miniszterelnök tesz bejelentést. Az is szokatlan, hogy úgy beszélt a miniszterelnök a kormánya legalább ezeroldalas költségvetési javaslatáról, hogy az még valójában a kanyarban sincs, talán még a Költségvetési Tanács tagjai is csak a minap kapták meg elemzésre. Ezzel együtt a miniszterelnök fontos részleteket árult el hétfői kétórás beszédében, igaz, nagyon sok fontos részlet még homályban maradt. Magyar Péter most úgy viselkedik, mint a jó zsaru, aki megpróbálja elhitetni, hogy a rossz zsaru talán elő sem kerül ebben a színdarabban. Reméljük, így lesz.

A legfontosabb – bárki, bármit mond – a drasztikus hiánycsökkentés: az idei várható 7,5 százalékról 2027-ben a GDP 4,9 százalékára mérséklik a hiányt. Ez 2600 milliárd forintos hiánycsökkentés, amit most bevállalt a kormány. Ez hatalmas lépés, azt gondolná az ember, hogy fájdalmas megszorítások nélkül ezt nem is lehetne elérni, de ilyenekről nem beszélt Magyar Péter. Sőt, olyan bejelentéseket tett – 15, 17, 21 százalékos béremelések a rendvédelemben, az egészségügyi szakdolgozóknál, a szociális szférában, a gyermekvédelemben, az oktatást segítő asszisztenseknél –, mintha 2027 végén, de legalábbis 2028 áprilisában választásokat kellene nyerni.

Olyan intézkedéseket is bejelentett a kormány – mint az Európában kifejezetten alacsony, 15 százalékos személyi jövedelemadó széles körű csökkentése, a családi pótlék megduplázása, a 14 havi nyugdíj megtartása, valamint a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése. Szó ne érje a ház elejét, ezek önmagukban fontos és népszerű döntések, ha azt a költségvetési teljesítőképessége megengedi. Ha megengedi. A Magyar-kormány úgy tesz, mint Medgyessy Péter: a választási ígéreteit nem négy év alatt, hanem egy lépésben akarja teljesíteni. No jó, de akkor mi marad 2030-ra?

A hiánynövelő intézkedésekkel szemben lesznek szép számban adóemelések. Nagyon helyesen: a 9, illetve 15 százalékos társasági adó (ami valójában 6-7 százalékos adóterhet jelent a kedvezmények miatt) Európa adóparadicsomává teszi az országot. Teljesen feleslegesen. Ugyanakkor az ilyen-olyen különadók, az extraprofitadó fenntartása rontja a magyar gazdaság amúgy sem acélos versenyképességét. Ezeknek az adóknak a leépítése lenne a feladat, ha tartós növekedési pályára akarja állítani az országot a kormány. A hiánycsökkentés tetemes részét a kormány a kiadások (lopások) csökkentésén szeretné megspórolni. Van benne ráció, hiszen az első tapasztalatok szerint, ha egy közbeszerzést nem az Orbán-kormány, hanem a Magyar-kormány égisze alatt tartanak meg valós versenyben, akkor a szolgáltatást, árut akár 20-30 százalékkal olcsóbban meg lehet vásárolni. Ez papíron, éves szinten 2000-3000 milliárdos megtarkítást is jelenthet. Papíron. Mert a puding próbája az evés. Megfontoltabb lett volna előbb a kiadásokat csökkenteni, és ha azok valóban jelentős megtakarítással járnak, azután elkölteni azokat béremelésre. A jövő évi költségvetés legnagyobb kérdése, hogy az kormány által tervezett, remélt kiadáscsökkentés tartható lesz-e.

Ha nem sikerül, akkor megy a levesbe a 2031-es magyar euró, az erős forint, az az európai felzárkózás az új New Deal. De Magyar Péter nem Orbán Viktor, ezt tudja a piac. Azt pedig a vak is látja, hogy Kármán András nem Nagy Márton. A jelenlegi kormány bizalmi tőkéje olyan hatalmas, ami alapján hihető, hogy el tudja érni 2027-ben a jelenlegi kilátások szerint az 5 százalék körüli hiányt – ami azért fontos, mert onnan 2030-ig elérhető a maastrichti 3 százalék alatti deficit, ami az eurókonvergencia alapkövetelménye.

Az sem nagy baj, ha 2027-ben nem lesz meg a 4,9 százalékos hiány, hanem csak (nagyon kicsivel) 5 feletti szám lesz, mert mire kiderül 2028 áprilisára, addigra már a 2028-as költségvetés lesz az irányadó. A 4,9 százalékos jövő évi hiányszám fontos üzenet a piacoknak, a hitelminősítőknek, akiktől végső soron az ország finanszírozása függ: a Tisza-csoda folytatódik, érdemes befektetni az országba. Ugyanakkor magunk közt csendben jegyezzük meg, a 2027-es költségvetés egy ingoványos, csúszós pálya, ahol nem csúszhat be egy hiba. Pedig általában becsúszik. És ha becsúszik, akkor jön a rossz zsaru: a kötvénypiac.