Bolgár György: A világbéke hete
Igazságvizsgáló
A Holdról nézve kitört a világbéke a Földön. A világ három legnagyobb atomhatalmának vezetői mosolyogva rázogatták egymás kezét, Trump többször is a barátjának nevezte Putyint és Hszi Csin-ping-et, egyetértettek abban, hogy nukleáris háborút aztán tényleg nem szabad kirobbantani, mi kell még? Elvégre a másik opció az, hogy ők hárman szóba sem állnak egymással, mi meg otthon szűkölve, vagy jobb esetben a várva várt videó-játék, a GTA 6 kipróbálásával töltjük hátralévő napjainkat, miközben vagy a világ három legnagyobb egója vagy egy elszabadult AI ágens ránk küldi a mindent és mindenkit elsöprő világháborút. Akkor már találkozni, beszélgetni, barátkozni, mosolyogni, kezet rázni mégiscsak sokkal jobb.
És különben is nyugodjunk meg, a mesterséges intelligencia fejlesztésével foglalkozó óriáscégek e pillanatban legnagyobbika, az Anthropic olyan sikeres részvénykibocsátáson van túl, hogy értéke meghaladja az éves magyar GDP hatszorosát, és – amilyen szerencsénk van – éppen ők azok, akik a legkomolyabban figyelmeztetnek az AI-őrület veszélyeire, fokozott önkontrollra, önmérsékletre, szigorúbb szabályozásra szólítva fel minden hatóságot és versenytársat. A Holdról nézve nemhogy földfogyatkozás nem lesz, hanem itt állunk a boldog jövő kapujában. Kár, hogy földközelből minden sokkal drámaibb és fenyegetőbb, akár az elszabadulóban lévő mesterséges intelligenciát nézzük, akár a világ békés újrafelosztását megkísérlő és közben szörnyű háborúkat folytató vagy éppen azt fontolgató nagyhatalmak show-műsorát.
Eközben itthon annyi készpénzt találtak a nyomozók az erdőben és a madáretetőben, hogy az még a Holdról is látszott, de legalábbis az egész világsajtónak feltűnt, hiszen ki az a marha – pláne volt miniszter –, aki ennyi készpénzt rejteget a mai világban. Innen, a Földről és földközelből nézve tehát az a (ritka) helyzet, hogy máshol minden ijesztően alakul, itthon viszont másfél évtizednyi szégyen és gyalázat után szédítő sebességgel térünk vissza a normális, tisztességes állapotokhoz. Az igazságszolgáltatás látványos eredményekkel működni kezdett, volt miniszterek kerültek börtönbe, új életre kelt a köztársasági elnöki intézmény, mindössze hónapok alatt kiderült, hogy Európával lehet, kell és érdemes is eredményesen együttműködni, a közéletbe, a politikába új politikai módszerekkel nap mint nap százezreket, néha milliókat lehetett bevonni és velük vitákat, eszmecseréket folytatni, a médiahatóság, majd most a közszolgálati média élére nyilvános pályázaton és meghallgatáson keresnek vezetőt, hosszú évek szisztematikus, rendszerszerű igazságtalanságait és bűneit lehet végre orvosolni, vagy legalábbis a gyógyítást elkezdeni, többek között a családi pótlék meg a legalacsonyabb nyugdíjak megemelésével és a legnagyobb vagyonok megadóztatásával, továbbá néhány feltűnően elhanyagolt területen a bérek emelésével, sőt – hogy ne csak mindig a pénzről beszéljünk – a nők jogainak határozott megvédésével, az isztambuli egyezménytől az esemény utáni tabletta használatáig.
Csodaszer persze nincs, pénz se nagyon, ezért aztán érthető, hogy sokan elégedetlenkednek, és azt hányják a Tisza, illetve Magyar Péter szemére, hogy nem ezt ígérte, vagy ha ezt ígérte és már teljesítette is, akkor teljesítsen mindent. Tessék mindenhol és mindenben azonnal irányt váltani, ne csak többet, hanem eleget adni, pénz és deficit ne számítson, mert egy pár százalékon nem múlhat az ország sorsa. Hosszú távon kell gondolkodni, hosszú távra tervezni, nem toldozni-foldozni, hanem bátran fordulatot vagy legalább reformot végrehajtani.
Hogyne. A maga szempontjából mindenkinek igaza van. Csak éppen egy társadalomban mindenkinek van saját szempontja, és a politikának, egy kormánynak ezeket a szempontokat kell valahogyan összhangba hoznia egymással egy kis és nem túl gazdag ország lehetőségein belül. Április óta azonban olyan lelkiállapotba került az ország, hogy ha már egyszer sikerült a lehetetlen, és el tudtuk kergetni a hatalmon lévő bűnbandát, akkor minden egyéb lehetséges. Szép álom, de tessék felébredni. Az ébredés nem lesz keserű, mert a valóság már most is szebb, mint ahogy akár egy éve – egyszerre aggódva és reménykedve – elképzeltük. A Holdról is látni, meg erről a 93 ezer négyzetkilométerről is.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
Ezt is ajánljuk
Vető Balázs: A Lánchíd elfelejtett alapítói, avagy a híd többes száma
Galgóczi Eszter: Platformot cseréltünk vagy politikát?
Rónay Tamás: Jalta 2.0 helyett fotóesemény lett a sencseni találkozóból
Dobozi István: Mi lesz a trumpizmussal Trump után?
Paár Ádám: Újra eljött a lázadások kora









