Vélemény

Rónay Tamás: Jalta 2.0 helyett fotóesemény lett a sencseni találkozóból

Rónay Tamás: Jalta 2.0 helyett fotóesemény lett a sencseni találkozóból

Történelmi csúcstalálkozóként harangozták be Donald Trump, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin sencseni találkozóját. Egyesek már az 1945-ös jaltai konferenciához hasonlították az eseményt, mintha a világ három nagyhatalma ismét a nemzetközi rend átalakításáról döntene. Az összehasonlítás azonban több szempontból is sántít. Jaltában Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin 1945. február 4. és 11. között, vagyis nyolc napon át tárgyalt. A második világháború győztes szövetségesei Európa háború utáni berendezkedéséről, Németország megszállásáról, Lengyelország jövőjéről és az Egyesült Nemzetek Szervezetének létrehozásáról hoztak döntéseket.

Sencsenben ezzel szemben alig nyolcvan perc jutott a világ sorsának megvitatására. Az ukrajnai háború lezárásáról semmiféle megállapodás nem született, a nukleáris fegyverkezés kérdésében általános szándéknyilatkozatig jutottak, az amerikai–kínai kereskedelmi vitában pedig még a meglévő fegyverszünet meghosszabbítását sem sikerült elérni. Friedrich Merz német kancellár a tőle megszokott plasztikus, de őszinte megfogalmazással „fotóeseménynek” nevezte a találkozót.

Van azonban egy még lényegesebb különbség Jaltához képest. Akkor a nyugati demokráciák vezetői és a szovjet diktátor ültek tárgyalóasztalhoz. Bár a későbbi hidegháborús szembenállás még nem alakult ki, világos volt, milyen értékrendet követve politizálnak a résztvevők. Ma már jóval nehezebb megállapítani, ki képviseli hitelesen a demokratikus Nyugatot. Trumpot ugyanis a legnagyobb jóindulattal sem lehet a szabad világ vezetőjének nevezni. Az amerikai elnök rendre megkérdőjelezi hagyományos szövetségesei megbízhatóságát, miközben feltűnő megértést tanúsít az önkényuralmi vezetők iránt.

A sencseni találkozó legnagyobb diplomáciai nyertese így Putyin lehetett. Az orosz elnöknek semmiféle engedményt nem kellett tennie ahhoz, hogy ismét a világ legerősebb vezetőinek társaságában díszeleghessen. Trump barátjaként üdvözölte azt az embert, akinek hadserege 2022 óta elképesztő pusztítást hajtott végre Ukrajnában. A Kreml számára a közös fénykép azt sugallja, Oroszország elszigetelése kudarcot vallott, és az agresszió ellenére változatlanul megkerülhetetlen nagyhatalom.

Pedig Putyin ereje csak látszat. Az orosz hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett el, a háború gazdasági terhei egyre súlyosabbak, az ukrán csapások pedig az ország hátországának sebezhetőségét is megmutatták. Trump mégis segít erős vezetőnek láttatni Putyint azzal, hogy az agresszort egyenrangú partnerként ünnepli, miközben épp a megtámadott államtól követel kompromisszumokat.

Az amerikai ellenzék felháborodása érthető. Chuck Schumer szenátusi demokrata vezető történelmi megszégyenülésnek nevezte Trump szereplését.

Trump célja a találkozóval az lehetett, hogy a történelemkönyvekbe is bekerüljön. Ám az eljövendő nemzedékek aligha a fényképek alapján ítélik majd meg elnökségét. Sokkal inkább azt értékelik majd, mennyire gyengítette meg Amerika szövetségi rendszerét, és milyen következményekkel járt az autokraták iránti engedékenysége. Sencsen után a béke egyetlen lépéssel sem került közelebb. Putyin viszont kapott egy újabb felbecsülhetetlen értékű ajándékot: nemzetközi elismerést.

Ne legyünk azért igazságtalanok Trumppal szemben, hiszen bizonyos szempontból valóban nem lehet elvitatni tőle a történelmi jelzőt. Olyan elnökként emlegethetik majd, aki felbecsülhetetlen károkat okozott hazájának és az egész világnak.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás