Révész Sándor: Az érettségi vizsgát nem megreformálni kell, hanem megszüntetni
Szerzőnk szerint a fiatalokat nem szabadna kitenni az értelmetlen matura tortúrának, mert a korábbi funkcióját elvesztő érettségi vizsga olyan tudáseszményre épül, aminek sem a továbbtanuláshoz, sem a munkaerőpiaci elvárásokhoz sincs sok köze.
Mit gondol az olvasó arról a maturánsról, aki Viktor Hugo-nak írja a Notre Dame-i toronyőr szerzőjét, aki Bessenyei Ferencet nevezi meg az Ágis tragédiája alkotójaként, aki összeszorozza a 3-at a 2-vel és 5-öt kap eredményül?
Bármit gondol az olvasó, rólam gondolja, egy magyar szakos tanári diplomával rendelkező tollforgatóról. Ez mind én voltam, amikor borzalmas vizsgákkal és azokhoz tapadó bénító szorongással töltöttem a 18. születésnapom előtti heteket. Az írásbelit felügyelő tanár bökött rá diszkréten mellettem elhaladva a Viktor közepére, a szóbelin visszakérdeztek, hogy ki is írta az Ágis tragédiáját, a matekból pedig nem vesztettem el a feladatra adott összes pontot, miután a levezetés jó volt, csak az eredmény nem.
Helyes-e, hogy megúsztam? Vagy helyesebb kiküszöbölni minden szubjektív tényezőt, mivel az korrupcióra, kivételezésre is alkalmat adhat? Történjék-e szigorú, objektív gépiességgel az értékelés, és akkor hiába gondol a szorongástól se élő, se holt áldozat érdekeseket Hugo művéről, hiába tud a testőríróktól sokkal többet, mint amennyit érdemes (igazából semmit sem érdemes), és a matekpéldáról is hiába tudja, hogyan kell megoldani, ha olyan hibát vét, amilyet már hatéves korában sem?
Azon múlhat minden: pályánk, lehetőségeink, évek az életünkből, hogy a facilitáló szorongás szerencsései vagy a gátló szorongás szerencsétlenjei vagyunk-e, és ez miként jelentkezik egy adott pillanatban. Minden évjárat nagyrészét kitesszük évről-évre ennek az értelmetlen, a valós tudás és képességek mérésére alkalmatlan matura tortúrának, a jó és a balszerencse játékának.
Egy örömelvű társadalom ezt nem viselheti el. Miért legyen rossz a mi gyerekeinknek, ha nem muszáj, hogy rossz legyen? Miért szoruljon össze a torkuk, miért verje ki őket a verejték, miért kerülgesse őket a rosszullét, miért sírjanak, miért kaszabolja a lelküket az önvád?! Az érettségi nem jó, hanem rosszfajta izgalom. Amíg az ember az érettségijével foglalkozik, nem teszi azt, amit szeret, ami a tudásához, hajlamaihoz közel áll, amiben alkotóképes, amiből és amiben haszna van.
Juhász Dániel „Érettségi: megérett a változásra?” című írásában (Népszabadság, november 12.) megszólalnak azok a szakemberek (is) – Trencsényi László, Nahalka István –, akik szerint meg lehetne vagy meg is kellene szüntetni az érettségit. A cikknek azonban összességében az az üzenete, hogy nem érett meg az idő arra, hogy az érettségi megszüntetésével foglalkozzunk, mert esetleg politikai botrány lenne belőle, mert a társadalom nem fogadná el, mert az érettségi a magyar hagyomány része…
Ha ezek a szempontok számítottak volna, akkor az érettségit be sem vezetik magyar földön a 19. század közepén, a Habsburg megszállás és a véres megtorlás időszakában. Mert a társadalom számára idegen volt, és nehezen törődött bele. Mármint a társadalomnak az a kicsi töredéke, amely akkor ebben érdekelt lehetett.
Egyáltalán nem a magyar, hanem a porosz hagyomány része volt az érettségi, amelyet először Poroszországban vezették be 1788-ban. A németesítés és a centralizáció részeként erőltették azt rá a magyar oktatási rendszerre akkor, amikor annak a kőkonzervatív Leo Thun miniszternek a kezében volt a birodalom oktatásügye, aki hevesen ellenezte a kiegyezést, és ha rajta múlt volna, nem is létezett volna magyar állam egyáltalán.
Az érettséginek különböző korszakokban különböző funkciói voltak, ahogy azt Juhász Dániel cikkéből is tudhatjuk. Az érettségi jogosított fel egy időben a felsőoktatásban való részvételre. Nem csak szükséges, de elégséges is volt ehhez. Az érettségi a társadalmi szelekció eszköze is volt. Az „úrrá levésé” – ahogy Móricz Zsigmond írta. Az érettségivel választották ki az állami szolgálatra alkalmas, illetve alkalmassá tehető embereket.
Ezek a funkciók eltűntek. Az egyetemre való bejutást az érettségi nem garantálja és nem is választ ki semmilyen elitet, miután a magyar állampolgárok többsége, 56 százaléka rendelkezik vele, és ez az arány a korfán lefelé haladva meredeken nő.
Fel is vetődött időről időre az érettségi megszüntetésének gondolata. Nincs ebben semmi új és semmi radikális. Fölvetették ezt a dualizmus korában is, 1945 és 1956 után is.
Salamon Ferenc, a kiváló irodalmár, történész és korát messze megelőző pedagógiai reformer ezt írta 1872-ben: „Úgynevezett érettségi vizsgáink. . . korántsem próbái… az önálló munkaképességnek. A növendékek a hátukra nyomott ismeretpoggyászt rakják le ott. Az emlékező tehetség itt minden, a gondolkodás, ítélő tehetség s önálló tanulási képesség semmi. — Így nem egyebek azok az éretlenség kiáltó bizonyítványainál“.

2023. május 8. Érettségi vizsga Magyar nyelv és irodalomból a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. (Fotó: Erdős Dénes/Népszava-arhcív)
Ennek az „ismeretpoggyásznak” van olyan látszata némelyek szemében, hogy az tartalmazza, amit a nagykorúvá váló embernek tudnia kell, tudnia illik, ami a magyar kultúrát összetartó közös tudástár.
Ez csupán az ünnepnapi tudat légből szőtt ideája, a valósághoz semmi köze. Ilyen konszenzusos tudásanyag, „általános műveltség” nincs. Nincs semmilyen közmegegyezés arról, hogy mi tartozik bele, mi nem. Az egyik régi Hacsek és Sajóban Hacsek, mintha József Attila Mamáját mondaná egy következő korszakból, elkezdi deklamálni: „Simon Juditéknál minden esztendőben…” Mert számíthat rá: tudja az iskolázott hallgató, miről van szó. És hány fejben van még valami emlék Kiss Józsefről és a Simon Judit balladájáról? Szégyen nem ismerni, mondjuk, Csokonaitól Az Estvét? És akkor miért nem szégyen nem ismerni Beethoven Fidelióját? Vagy Bartók 3. zongoraversenyét? Micsoda hallatlan dolog, hogy egy fiatalember elhagyhatja a középiskolát úgy, hogy nem maturált zenetörténetből?
És ha létezne is az a tudáskánon, ami nem létezik, az érettségivel éppen az ilyesfélének képzelt „ismeretpoggyászt” veti le magáról a maturált ifjú. Eddig, élete egy kivételes pillanatáig kellett azt a fejében tartania, ami ebből az „ismeretpoggyászból” belefért, aztán már megkönnyebbülve elengedheti, és marad belőle az, amihez valóban köze van. Ami érettségi nélkül is az övé.
És mi az, ami oly nagyon fölháborítaná a társadalmat? Amitől kiátkoznák a kormányt? Egy kötelezettség megszüntetése? Hiszen nem egyébről lenne szó, mint a vizsgakötelezettség megszüntetéséről a középiskola végén. Nem a lehetőség, hanem a kötelezőség szűnne meg. A középiskola nem zárulna valamilyen államvizsgaféleséggel, mint az egyetem, hanem csak úgy, mint az általános. Mindenki megkapja az utolsó év végén a jegyeit, és kész.
Illetve annyiban nem kész, hogy a felsőoktatásba való bejutás lehetőségéhez a középiskolának szolgáltatásokat kell nyújtania. Hiszen a közoktatásnak közszolgáltatásnak kell lennie. Nem egy vizsgáztató állam hatóságának.
Jelenleg van négy kötelező és egy kötelezően választható érettségi tárgy, és különböző időpontokban emelt szintű és előre hozott érettségit is lehet tenni.
De hol az az egyetemi vagy főiskolai szak, amihez a jelentkezőnek magyarból, történelemből, matematikából, egy természettudományi tárgyból egyaránt olyan tudást kell bizonyítania, amihez nem elég az az érdemjegy, amelyet ezekből a tárgyakból kapott, hanem még vizsgaeredmény is kell mindezekből? És ráadásul a nyelvvizsga sem elég, annak birtokában is muszáj egy idegen nyelvből érettségizni.
A „projektérettségi” csupán az érettségi megszüntetésének a fedőneve. Nagyon jó lenne, ha a projektek nagyobb szerepet kapnának a középfokú oktatásban (is), de az már egyáltalán nem lenne jó, ha kötelező lenne a projekt minden jelenleg kötelező érettségi tárgyból.
Aki felsőfokú tanulmányokat kíván folytatni, akár közvetlenül a középiskola után, akár bármikor, akár Magyarországon, akár bárhol a világban, annak arról kell tájékozódnia, hogy abban az intézményben vagy azokban az intézményekben, amely(ek)be jelentkezni kíván, mik a felvétel alapfeltételei és azokon túl, mivel növelheti az esélyeit, szaporíthatja pontjai számát. A szolgáltató középiskola segít ezeknek az információknak a beszerzésében és a feltételek teljesítésében.
A magyar törvényhozásnak nincs semmilyen ráhatása a nagyvilág felsőoktatási intézményeinek gyakorlatára, és jó lenne, ha a magyar intézmények autonómiáját sem korlátozná túlságosan. Ha egy egyetem valamilyen vizsgát kíván és jó neki, ha azt a jelentkező a középiskolájában teszi le, akkor erre a középiskola adjon lehetőséget.
Ha egy mazochista diáknak magától vagy az érettségi-fétist őrző családjától késztetése van rá, hogy letegye a mostani érettséginek megfelelő vizsgákat, akkor tegye le. Nem árt vele senkinek. Önmagán kívül.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
Ezt is ajánljuk
Paár Ádám: Újra eljött a lázadások kora
Ádám Péter: A francia szélsőjobb még soha nem állt ilyen közel a győzelemhez, de a verseny nem lefutott
Földesi István: Kettős hatalom Amerikában
Csáki György: Minden idők legdrágább házasságtörése mutat rá a vállalati naprendszer-modell kockázataira
Huszár Ágnes: Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása jelentős lépés, de csak az első









