Lendvai Ildikó: Ez politikai cirkusz, nem családi dráma

Persze, azért másodsorban családi dráma is, valódi indulatokkal. De ez magánügy volna, jóérzésű ember feszeng, ha beleverik az orrát. Ám a családi kulisszák előtt valójában politikai játszma zajlik. Orbán a saját szobrát építi, miközben öccse letartóztatásán borong. Varga Judit jelmezt cserél: erkölcsi-politikai vádlottból vádlóvá öltözik, a tárcájáért felelős miniszterből meggyötört feleséggé. Közben több lehetséges politikai stratégia vasát is tűzben tartja. És ez már közügy, rólunk is szól.

Persze a miniszterelnök sem csak magánsérelmeit gyógyítgatja. Politikai szereplőként ezt ő sem engedheti meg magának. Azt az imázst erősíti, amit elvárnak tőle: a személyes konfliktusokon felülemelkedő családapáét és államférfiét. Majdnem sikerült megvalósítania. Az első megszólalása tökéletes volt. „Bírd ki, ne mondj többet, az istenért” – imádkoztam magamban. Ez volt a pillanat, amikor az ő telefonját kellett volna a Dunába dobni. De nem állta meg: belement a kicsinyes tartásdíj-vitába.  

Szerencsére maga vagy a társai ráébredtek: a konfliktust nem engedhetik vissza a családi szappanopera méltatlan szintjére. Politikai küzdelemben politikai válasz kell. Nyilván egy ideje készül a felvillanyozó nőjogi intézkedéscsomag. Mostanra időzíteni, talán előrehozni a bejelentését a lehető legjobb, ráadásul közhasznú lépés volt. Értékét nem csökkenti, hogy a kormányfői imázsnak is használ, ha nőbarát, emancipáló, problémaérzékeny politikusként mutatja meg magát. Ahelyett a nőket megalázó és kihasználó figura helyett, akit Varga Judit brutális házizsarnoknak állított be, alapozva az „aktképeken röhigcsélő macsó” eleve túlrajzolt karikatúrájára. 

Elhiszem Vargának is, Orbánnak is, hogy a történtek érintik magánérzelmeiket. De nyilvános közéleti szereplőként érzelmeiket arra használják, hogy politikai szándékaikat hitelesítsék. Ezek a szándékok olyan erősek, hogy ijesztő mértékben írják felül Varga édesanyai, Orbán testvéri érzéseit. Ez az a pont, ahol a megkomponált szerepek kontraproduktívvá, a felvett jelmezek égető Nessus-inggé válhatnak. Az elvárható anyai és testvéri szerepből való kilépés rombolhatja azt a rokonszenvet és az együttérzést, amit a mártírglória keltene. 

A produkciók közönségfogadtatását nyilván főleg az határozza meg, ki melyik táborhoz tartozik. De nincs szülő, aki ne gondolna arra, ő nem tenné ki ennek a gyerekeit. Nincs fivér, akiben ne ötlene föl, hogy ő azért meglátogatná a letartóztatott öccsét, és nem nehezítené a helyzetét azzal, hogy közös listára téteti egy Seszták-féle gyanús figurával. 

De melyek azok a célok, amelyet a politikai szerepjátékok szolgálnak? Kezdjük Orbánnal. Az öccse machinációi nem ismeretlenek számára, ezt interjúiban nem is tagadja. Amelyek egyébként egy politikai céljait – diadalmas visszatérés? ENSZ? UEFA? – veszni látó, szokatlanul megviselt, saját színvonalánál rosszabb Orbánt mutatnak. Kéretik nem kiátkozni, igen, mindent tudok, de még meg is sajnáltam. Ennek persze semmi köze a meggyőződésemhez az igazságszolgáltatás szükségességét illetően.  

A fő üzenet nem az öccsről, hanem saját magáról szól. Ő a szoborcsoport vezéralakja: „A célpont én vagyok, az öcsém csak eszköz.” Valójában Orbán Viktor az, akinek az öccse most tényleg csak eszköz. Bizonyíték arra, hogy a volt miniszterelnök az igazi áldozat. Az öcs „meghurcoltatása” csak újabb aranyport szállít az üldözötti glóriához, újabb követ a száműzött jó király szobrának talapzatához. (Az áldozatszerepért küzdött meg Varga Judit is. A képlet azonos.) 

Ha Orbán a fő célpont, akkor nyilván ő a Nagy Történet főhőse. A vezérszerepében meg nem ingatható első ember. Aki médiaszempontból veszélyesnek találja öccse meglátogatását, és neki a nemzet érdekeit kell előbbre helyeznie. Amelyek természetesen azonosak a saját politikai érdekeivel. 

Varga Judit politikai játszmája mögött három stratégia lehetősége is felsejlik. A legegyszerűbb az – és már ez is politika –, hogy elterelje a figyelmet a saját miniszteri felelősségéről. „Nem tudtam, Völner mit csinál szabadidejében.” (Méghogy szabadidejében?!) „De beszéljünk arról, mit tett Magyar Péter!” – világított rá ő maga a taktikájára. Az elvárt bocsánatkérés emlegetésével talán túl is lőtt a célon, hacsak nem direkt akart provokálni. De kinek nem jut eszébe az ő bocsánatkérésének vérlázító elmaradása? A végrehajtói maffia áldozataitól, a lehallgatottak újságíróktól, a végül ellenjegyzett kegyelmi döntéssel negligált gyermekáldozatoktól. 

A második lehetőség, hogy Varga Judit és új élettársa közös politikai játszmája zajlik. Ha sikerül családi drámaként megjeleníteni a politikai konfliktust, akkor el lehet hitetni, hogy az ÁSZ elnökét csupán Magyar Péter személyes bosszúja miatt akarják eltávolítani. Nem azoknak a visszaéléseknek a seregéért, amelyeket vezetőként elnézett. 

A harmadik a Fidesszel összehangolt stratégia, Varga valamilyen visszatérésének előkészítése. A legújabb közvéleménykutatások mutatják (ezek másnapján volt a meghallgatás), hogy égető szükség van új szereplőkre a fogyó bázis reményeinek felkeltéséhez. Lehet ez Varga saját ambíciója, lehet Orbáné, de lehet az Orbánt már keveslő Fidesz-vezéreké is. 

Egy biztos: sem az Orbán-, sem a Varga Judit-féle játszmáknak nem azok lennének a nyertesei, akik többre vágynak annál a szórakoztatásnál, amit a politikai pornográfia nyújtani tud.  

Igaz, addig sem kell pletykalapokat olvasnunk.

A szerző volt parlamenti képviselő, az MSZP egykori elnöke.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.