Bolgár György: A csillaghullás hete

Meg kell a szívnek szakadni! Szegény miniszter-asszony, akit nemcsak nyolcszáz cikkben bántalmazott az ellenséges sajtó – mert gondosan összeszámoltatta munkatársaival, biztos, ami biztos –, hanem ráadásul a saját férje is durván bánt vele, kénytelen volt a parlament vizsgálóbizottsága előtt feltárni hányatott sorsának rémisztő részleteit. Na, nem a végrehajtói kar botrányosan korrupt működését, mert ahhoz semmi köze nem volt, ő mindig azonnal fölment az első emeletre az irodájába, vagy éppen az európai fővárosok között röpködött ide-oda, és soha nem ütközött bele egyetlen végrehajtóba sem, még a helyettesébe is alig, úgyhogy milyen alapon hozzák hírbe őt, az áldozatot, akivel a volt férje olyan méltatlanul bánt. De most itt az alkalom, hogy a magyar nép megtudja, milyen ember (még gyerektartást sem fizet!) karmai közé került.

Magunk között szólva, már régen megtudta, és két évvel ezelőtt se hitte el Varga Juditnak (aki saját bevallása szerint nem volt gyáva megpofozni akkori férjét sem), hogy milyen hányatott, alávetett sorsa volt a házasságban miniszterként, úgyhogy a nőbántalmazóként lefestett ellenzéki politikust soha nem látott többséggel választotta meg az ország vezetésére. Sőt, az azóta eltelt félévben, szuperaktív miniszterelnökként még többen kezdtek bízni benne, mert úgy érzik, képes választ adni az ország problémáira. Varga Judit problémáira sajnos nem, mert azok nem országosak és nem is személyesek, hanem politikaiak, tudniillik ahhoz a laposra vert politikai közösséghez kapcsolódnak, amelynek pár évig tündöklő, majd hullócsillaga lett.

Hogy a nagypolitikában váratlanul felbukkanó, és ott tehetségesen mozgó fiatalasszony mitől bukott meg még a kegyelmi botrány előtt, azt máig nem tudjuk, de könnyen lehet, hogy azért, mert Orbán Viktor rájött, nem lehet tovább hivatalban tartani egy igazságügyi minisztert, aki nem tud az egyetlen hivatali szinttel alatta zajló korrupciós disznóságokról az éveken át nyilvános botrányoktól hangos végrehajtási ügyekben, vagy attól sem zavartatja magát, hogy helyettese napi 4-5 esetben engedélyezett titkos megfigyeléseket, amelyekről ő, mint miniszter ugyancsak nem tudott.

Az „örökös miniszterelnök” persze nem is akarta, hogy fiatal minisztere bármiről bármit tudjon, valószínűleg éppen azért szemelte ki őt a feladatra, hogy ne kérdezősködjön semmiről és ne okoskodjon, hiszen minden kínos feladatra ott van Völner Pál, a régi, megbízható harcostárs, ám amikor jött a Pegazus-botrány meg a Völner-Schadl operett, akkor talán jobbnak látta mégis eltávolítani őt a színről. Amikor pedig kirobbant a kegyelmi ügy, lazán belökte őt a szakadékba. Magyar Péter színrelépése 2024-ben azonban kapóra jött Orbánnak és a magas politikából kikergetett Vargának is ahhoz, hogy újból színre lépjen, és ízléstelen házassági veszekedésbe rántsa le a váratlan politikai kihívót, de – mint tudjuk – totális kudarccal.

Ehhez képest meglepő, hogy ő is, és feltehetően egykori főnöke is megpróbálkozott most a bukott produkció megismétlésével. A vidéki magyar asszony, ahogy szerényen magát nevezte, talpig magyarosan, zsinóros kabátkában érkezett, hogy ország-világ elé tárja személyes sérelmeit. Ráadásul mintha egy másik Orbán (a János Dénes) nevezetes tehetséggondozójában írták volna meg a könnyes-bús operettlibrettót (remélhetőleg nem 412 millió forintos, méltányos áron), amelyet előadott, mint áldozat, mint tragikus hős, aki azonban nem adja fel a harcot.

Valószínűleg nemcsak az egyre fogyatkozó Viktor-hívőkben bízott, hanem az egyrészt-másrészt típusú politikai influenszerekben is, akik között még olyan is akadt, aki politikai mesterműnek minősítette az előadást. Vagy ha ő maga nem bízott is semmiben, a megbízói gondolhatták azt, hogy a vert sereg talán mégiscsak megtalálhatja benne új vezérét, akivel szemben a miniszterelnökké avanzsált volt férj nem találja a politikai hangot. Ezért öltöztették harci jelmezbe, és ezért adták a szájába az áldozati szöveget, abban reménykedve, hogy az ország egyre nagyobb része érzi majd magát áldozatnak ebben az „újkommunista” rezsimben, és akkor benne találja meg az ehhez a szerephez illő ellenzéki vezetőt is.

Nem hinném.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.