Kopácsi János: A víz mennyisége adott a Földön, ezért mostantól felelős készletgazdálkodásra van szükség

Az évtized rövid időn belüli második hazai nagy szárazsága rávilágít néhány, eddig nem tárgyalt tényre. Azt mindenki tudja, hogy mennyire fontos számunkra a víz, amely születésünktől a halálunkig elkísér, mintegy bekeretezi a földi létünket. Születéskor megfüröszt a bába, temetés előtt pedig megmosdatnak. A köztes időszakot nevezzük életnek, ami elsősorban a víztől függ, mégis pazaroljuk felelőtlenül. Mert megszoktuk, hogy van. Igen, csak egyre kevesebb.

Ez az esztendő felhívta a figyelmet sok mindenre, leginkább a mezőgazdasági öntözés, illetve a csapadék megtartás szükségességére, ezek megvalósításának elkerülhetetlen fontosságára. Azok a gazdálkodási formák, amik a folyószabályozások előtt voltak, és oly’ plasztikusan ismertette ezeket Andrásfalvy professzor úr, már nem jönnek vissza.

Azt már látjuk a távoli horizonton, hogy előbb-utóbb fosszilis energia nélkül is tudunk élni, leváltja a nap- és szélenergia, a meglévő erőművek várhatóan csak kiegészítők lesznek, de vizet fakasztani a semmiből nem lehet, és olyan sincs, hogy a Jóisten lemegy a sarki boltba, vesz egy kanna oxigént, egy kanna hidrogént, összekeveri és kiönti. Szóval vagy készletgazdálkodunk, vagy pazarolunk.

Van valami, amiről a vízzel kapcsolatban eddig kevés szó esett, ez pedig az építkezések vízfelhasználása. Ezeknél a beruházásoknál úgy használják fel a vizet, ráadásul az ivó vizet, hogy annak legnagyobb része nem kerül vissza a természeti körforgásba. Szemben a háztartási, kommunális vízzel, amely tisztítás után újra a természeti körforgás részévé válik, mint ahogy a mezőgazdasági öntöző víz is. 

Mivel nem vagyok építészmérnök, sem kivitelező, kénytelen voltam az interneten elérhető adatokat segítségül hívni. Nem is a példa a fontos, hanem a következmények. A Puskás Stadion építése során 150 000 m³ új betont használtak fel, a Nemzeti Atlétikai Központ létrehozásánál 53 000 m³ betonra volt szükség, a Szombathelyi labdarúgó stadion esetében 27 200 m³ betont említ az adatbázis. Paks 2 teljes felépítése mintegy 2 millió m³ betont igényel.

Az átlagos beton előállításához köbméterenként 150 – 200 liter vizet használnak fel. A felsorolt beruházások esetében, ha csak a minimálisan szükséges vízmennyiséggel számolunk, akkor a valamivel több mint kétmillió m³ betonba mintegy 300 millió liternyi víz épült be.

A víz – cement reakció visszafordíthatatlan kémiai folyamat. És itt jön szembe a szomorú valóság: ez az elég jelentős megkötött vízmennyiség a meglévő, körforgó vízkészletből nem egy napra, nem az építkezés idejére, hanem végérvényesen kiesik, és még bontás után sem lesz belőle újra víz.

Az egyre növekvő számú emberiségnek a természeti források ilyen ütemű használata miatt nem biztos, hogy jut majd elegendő mennyiségű és minőségű élelem, illetve víz. A sokszor erőltetett presztízs beruházások, politikusi emlékművek, elfuserált elképzelések rengeteg víz felhasználásával készülnek. Szükség van-e mindegyikre? Elengedhetetlen a főterek, utcák, járdák térkövezése? Nem lenne gazdaságosabb bontás helyett az üresen álló épületek megmentése, a felújíthatók felújítása?

Sajnos, ma még az új építése kedvezőbb, mint a felújítás. Fura dolog a fejlesztés: először bontunk, rombolunk, sokszor ész nélkül, majd építünk, azt is sokszor ész nélkül, miközben a meg nem újuló természeti készletet és rengeteg pénzt pazaroljuk.

Hol fontos a víz? Mindenütt, de talán fel lehetne állítani egy fontossági sorrendet. Jó lenne végre rendszerben gondolkozni. Bár nem ebben a kontextusban, de legszebben ezt Sztevanovity Zorán, Dusán és Presser Gábor fogalmazták meg A szerelemnek múlnia kell című dalukban: „Hogy értsd, egy pohár víz mit ér / Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell…”

Már itt van.

A szerző ny. agrármérnök

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.