Ki költséget vet, vihart arathat

Ha valamit, hát ezt megtanultam abból a 20 költségvetésből, ahánynak vitájában, olykor kialakításában módom volt részt venni. Mármint, hogy aki költséget vet, vihart arat. Azok körében is, akiknek több jut (társadalmi csoportnak, egyénnek, ágazatnak, térségnek), mert az a több sem elég; és azok körében is, akiknek kevesebb jut, mert ők ezt pláne méltánytalannak érzik. Közülük sokaknak számos szempontból igazuk is van. 

Szóval, ha újból kezdeném, ezerszer inkább szelet vetnék, mint költségvetést. Hóreás prófétának, akitől a „ki szelet vet, vihart arat” bibliai mondása származik, fogalma sem lehetett erről. Bár persze a szólással ő is politizálni kívánt: Izrael népét akarta figyelmeztetni arra, meglesz még a böjtje a mostani istentelenkedésüknek. Ami abból állt, hogy egyrészt nem átallottak a bálványimádás bűnébe esni, másrészt Isten előzetes megkérdezése nélkül (avagy Hóreás megkérdezése nélkül, hiszen próféták és népvezérek szívesen képzelik Isten közvetlen szócsövének magukat), önhatalmúlag választgattak mindenféle királyokat és hadvezéreket maguknak. 

Más kérdés, hogy a jósolt vihar szegény Hóreást érte el legelőször: Isten azt parancsolta neki, hogy hűtlen asszonyt vegyen feleségül. Másoknak ez maguktól is sikerül, de Hóreásnak kifejezetten Isten rendelte ezt. Mégpedig abból a célból, hogy a próféta saját példájával prezentálhassa, mit kell szenvednie az Úrnak, látván Izrael hűtlenségét. 

Mi legalább annak örülhetünk, hogy a Költségvetési Tanács ámenje után hamarosan kimondhatjuk: habemus papam. Illetve költségvetésünk. Az, hogy a Tanács a néhol túlzott optimizmusra való figyelmeztetés mellett a fő számokat teljesíthetőnek találta, annál nagyobb szó, mert őket senki sem vádolhatja a Magyar-kormány iránti túlzott elfogultsággal. Elég annyit mondani, hogy tagja a kormánnyal éppen perlekedő Windisch László, a korábban miniszter Varga Mihály, de elnökét is még Orbánék nevezték ki. 

A Tisza-kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét

Örülni továbbá annak is lehet, hogy ha nem lesz is mindenki elégedettebb, de okosabb mindenképpen. Jobban láthatjuk a jövőt. Mert a költségvetés nemcsak számokról szól. Ha a kormány őszintén tervez, és nem össze-vissza ír be hangzatos összegeket, miként azt Nagy Márton bármely gazdasági előrejelzésénél megtapasztalhattuk, akkor azt is megmutatja, hogy mik a vezetés prioritásai, fő céljai. Amelyek mindig valamilyen világnézetet, társadalomszemléletet is tükröznek, alapul szolgálva annak a nemcsak gazdasági, de ideológiai vitának, ami a nyomában szükségszerűen kirobban. Különösen most, amikor a közéleti érdeklődés felfokozott. 

Robbanjon is. Bizonyítékaként annak, hogy bele akarunk szólni az életünk alakulásába. Már nem gondoljuk, hogy a politika csupán úri huncutság. Vagy nem akarjuk, hogy újra az legyen.  

Ez most persze nehezebb, mint joggal megbotránkozni Matolcsyék bankrablásán vagy az ítélőképességében a börtönviszonyok között kissé megzavarodott Hankó fodrászati igényein. A költségvetés nem látható át könnyen, így jut el az ember a leghamarább a „melyik ujjam harapjam” elcsépelt kérdéséig. És ha már minden ujjára sebek és ragtapaszok kerültek, akkor jöhet a kérdés: tud-e növeszteni hatodik ujjat, vagyis újabb bevételt. De ez tökéletesen eddig csak a hat ujjal született Adynak és az állítólagos táltosoknak sikerült, átlagos földi halandónak és társadalomnak ebben is kompromisszumokat kell keresnie. 

Talán segít, ha kihámozzuk: mik a kormány fő céljai, amelyeket a pénzügyekkel is szolgálni akar. Ők maguk azt választották mottóul: „Igazságosság és fejlődés”. Majdnem pontos. Mivel a költségvetésről van szó, inkább úgy értelmezném: pénzügyeink rendbetétele, tehát hiánycsökkentés, valamint az első komoly lépések egy igazságosabb társadalom felé. 

Mindkettő egyformán fontos, ezért nehéz az egyensúlyozás. Ha a hiány így elszalad (az Orbánék által habokra tervezett 3,7 százalék helyett idén 7,5 lesz), akkor újabb hiteleket kellene felvenni, egyre rosszabb kamatfeltételekkel. Az Unióban ma mi (és szó szerint mi, állampolgárok) fizetjük a volt kormány felelőtlensége miatt a legmagasabb kamatszázalékokat. Ha összeadjuk a 2020 óta leperkált irdatlan kamatösszegeket, abból kijönne egy teljes esztendő összes egészségügyi- és oktatási kiadása. 

Így a gazdasági fejlődés is jámbor álom maradna. Spórolni kell, nem vitás. De itt a legalább ilyen fontos másik cél: egy végletekig szétszakadt társadalom igazságosabbá tétele. Mert enélkül sincs fejlődés, sem gazdasági, sem egyéb. Az igazságosság ma két irányt követel: egyrészt a sokak által várt és sürgetett igazságtételt, másrészt a kiáltó gazdasági különbségek csökkentését, a leszakadás megállítását. Külön-külön egyik sem elég. 

Baloldaliként is helyeslem egy alapvetően inkább népfrontos, középpárti kormánynak azokat a lépéseit, amelyek az utóbbi célt szolgálják. A közel egymillió kisnyugdíjas és az alacsonyabb jövedelműek preferálását a nyugdíjemelésben, a 2,5 millió adózónak kedvezőbb SZJA meghatározását, a Szépkártyát és így tovább. Igen, jobb lett volna, ha a lemaradt ágazatok béremelése is bőkezűbbre sikerül. Lehet, hogy én ennek fedezésére szerényebb kosztra fognám az ún. „szent teheneket”, a rezsicsökkentést, a gazdagabbaknak kedvező különböző adókedvezményeket, maximálnám a 13. havi nyugdíj és a 14. havi egy hetének összegeit, több SZJA-kulcsot vezetnék be.   

Tudomásul kell vennem, hogy ez nem egy harcos baloldali kabinet, de ha az volna is, figyelnie kell támogatottságára. Így csak azt mondhatom: az irány jó. De lehetne egy kicsit a tempót is növelni? A vihar és a szélcsend között szerencsére vannak fokozatok.

A szerző volt parlamenti képviselő, az MSZP egykori elnöke.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.