Kovacs ötven árnyalata

Sharon Kovacsot az európai szórakoztatóipar egyik legjobb mély női hangjaként tartják ma számon. Ha egy holland újhullámos énekesnőnek „Kovaksz” a művészneve, ott persze magyar szálra fogunk bukkanni. Mondjuk egy mostohaapára. A renitens kamaszok neveléséről szóló, képzeletbeli szakkönyv bizonyára az ő családjukban is jól jött volna. Sharon végül maga talált olyasmit, ami motiválta a munkára: az eindhoveni Rock City Institute-ban kezdett komolyan foglalkozni az énekléssel. Nem ment minden simán: saját elmondása szerint néhány énektanára nem tudott mit kezdeni a hangjával, akadt, aki más pályát javasolt neki. Ő azonban kitartott a maga előadásmódja mellett.

Hangjáról Janis Joplin, a Montreux-t annak idején az I’d Rather Go Blinddal meghódító Etta James és az Ain’t Got No, I Got Life-ot éneklő Nina Simone is eszünkbe juthat. Amy Winehouse-t sem könnyű kihagyni a sorból, bár a művészi tehetség és az önpusztítás szerencsére nem jár szükségszerűen együtt az előadói pályán.

Kovacs adottságait jelzi, hogy amikor elküldte egy felvételét Oscar Holleman holland zenész-producernek, az első hallásra afroamerikai énekesnőt képzelt a hang mögé. A magyar családnév pedig előbb hivatalos névvé, majd művésznévvé vált. Már ezt látjuk az European Border Breakers Awards díjazottjai között is. Egyre több európai meghívás érkezett: a török és görög sikerek mellett bevette Glastonbury és a North Sea Jazz fesztiválját, 2016-ban pedig a Szigeten is fellépett.

Ha egyszer majd megírják a „holland grunge” történetét, biztosan lesz benne egy Kovacs-szócikk. Az áttörést meghozó, 2015-ös Shades of Black című lemez szinte címadó dala, az 50 Shades of Black a modern idők gátlástalan, nonkonformista indulója. A dal hátborzongató gyónás az emberben mélyen, elfojtva lakozó agresszióról, az álarca mögött rejtőző „ötven fekete árnyalatról”: „Lehetek boszorkány, ribanc, gyilkos”.

Forrás: Kovacsmusic / Facebook

Amikor a nyolcvanéves zenészek, énekesek is igyekeznek fittnek látszani, elvégre ennek a műfajnak alfája és ómegája az energiabombák detonációja, Sharonnak ez magától értetődően adott. Szövegeiben ott látjuk a beatköltők örökségét, a kompozíciókban, a hangszerelésben pedig a blues, a neo-soul, a jazz és az urban indie pop sajátos szimbiózisát halljuk. Erre a sokrétűségre példa a Diggin’, a Night of the Nights, vagy a He Talks That Shit. A YouTube-on elérhető, a hilversumi Muziekcentrum van de Omroepben megrendezett első Metropole Sessionön felvett Fool Like You pedig nagyzenekari változatban illusztrálja, hogyan szól a mainstream zene ötven árnyalata Kovacs interpretálásában.

De ma is nyugodtan felléphetne a kis eindhoveni bárban, ahonnan a karrierje indult, hitelessége nem kopik az évek múlásával. Az albumai nem zenei csontvázakra terített second hand „termékbemutatók”. Nála a kirakatban a My Love című EP (2014), a Shades of Black (2015), majd a Cheap Smell (2018) mellé a Child of Sin (2023) került: egy tűpontos tükör, amelyben a fiatal generáció rögtön magára ismer. Sőt a hot jazzre táncra perdülő szeniorok is, legfeljebb ők nem vallják be.

A sor november 13-án a negyedik stúdióalbummal, a Static Tearsszel folytatódik. Az új lemezen az elektronikus hangzás, az analóg szintetizátorok és a vokóderes megoldások is szerepet kapnak. A friss Happiness a fogyasztói társadalom státuszszimbólumait figurázza ki: Kovacs hangja mellé ezúttal a hetvenes évek futurisztikus hangzásvilága és vonósok társulnak. A budapesti koncerten már ennek az új korszaknak a dalai is megszólalnak.

Zenéjének filmes erejét egy netes átdolgozás is érzékelteti. Martin Scorsese 2013-ban, New York utcáin forgatott Dolce & Gabbana-reklámfilmjében Mina elég szirupos, de roppant hatásos egykori olasz slágere, az Il cielo in una stanza szólt, miközben Scarlett Johansson és Matthew McConaughey egymásra találásának történetét néztük. A közösségi oldalakon azonban egy „megbuherált” változat is felbukkant, amelyben már Kovacs tangóhangulatú szerenádja, a My Love szól.

A Kovacs-szalon a filmmusicalekből ismerős világot idézi: Ginsberg, Corso, Winehouse, Adele, Bette Midler és Whitney Houston asztalához telepedhetünk, ha elfogadjuk Sharon invitálását. Egy estére az „absolute cinema” szereplőivé válunk, úgy érezhetjük, hogy az életünk filmjében mégis lehet olyan jelenet, amelyhez mi írjuk a scriptet. Persze ebben szerepe van a Dolce & Gabbana illatának, a háttérben a Shades of Black ihlette, Warhol modorát idéző grafikáknak, miközben a My Love szecessziós indái behálózzák a teret. Hiszen a show a képekbe és az intenzív látványvilágba beleszerelmesedett generáció idején is folytatódik. Minimum ötven új árnyalattal.

Infó: Kovacs élő nagykoncert, Barba Negra Red Stage (Budapest, XXI., Szállító u. 3.), 2026. november 27.