Külföld

Tüdőműtétje után ismét megjelent a hívek előtt XIV. Leó pápa

A katolikus egyházfő a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek mondott köszönetet a támogatásért, és közölte, hogy fokozatosan tér vissza feladataihoz. Az orvosok szerint felépülése kedvezően halad, de a rosszindulatú daganat miatt szükséges további kezelés kérdése még nem dőlt el.

Tüdőműtétje után ismét megjelent a hívek előtt XIV. Leó pápa
Várhatóan jövő vagy jövő utáni héten derül ki, szükséges-e további kezelés a pápa számára (Fotó: Isabella Bonotto / Anadolu via AFP)

Alig egy nappal azután, hogy elhagyhatta a római Gemelli-klinikát, XIV. Leó pápa vasárnap ismét megjelent a nyilvánosság előtt. Az Apostoli Palota ablakából köszöntötte a Szent Péter téren várakozó híveket, majd elmondta a hagyományos déli Úrangyala-imádságot. Az olasz sajtó tudósításai szerint mintegy tizenötezren gyűltek össze, és a pápát taps, valamint „Éljen a pápa!” kiáltások fogadták. A megjelent beszámolók egybehangzóan kiemelték, hogy a 71 éves egyházfő határozott hangon beszélt, és jó erőben lévőnek látszott.

A szokásos vasárnapi imádság ezúttal a pápa egészsége miatt is különös figyelmet kapott. XIV. Leó először állt ilyen formában a hívek elé azóta, hogy október 13-án megoperálták a jobb tüdejét. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik érte imádkoztak, külön is megemlítve a Gemelli-klinika orvosait, ápolóit és munkatársait. Elmondta, hogy a betegség közelsége révén erősebben átélte, milyen helyzetben vannak azok, akik egészségi problémákkal és kiszolgáltatottsággal küzdenek. Azt is világossá tette: a mostani nehéz időszak után nem egyszerre, hanem fokozatosan veszi fel korábbi munkatempóját.

 

A műtét sikerült, a vizsgálatok még folytatódnak

 

A pápát október 12-én vették fel a római kórházba, másnap pedig mintegy kilencvenperces, videóasszisztált mellkassebészeti beavatkozást hajtottak végre rajta. A jobb tüdő alsó lebenyét távolították el. A műtét közben elvégzett gyors szövettani vizsgálat tüdő-adenokarcinómát, vagyis rosszindulatú daganatot igazolt. Az operáció komplikáció nélkül zajlott le – közölte a Vatican News a műtétet követően.

A szombati elbocsátásról nem pusztán a pápa közérzete alapján döntöttek. Az orvosok a vérvizsgálati eredmények, a mellkasi képalkotó ellenőrzés és a teljes klinikai állapot értékelése után ítélték biztonságosnak a hazatérést. A Vatikán hivatalos tájékoztatása szerint XIV. Leó október 17-én térhetett vissza a pápai rezidenciára. A döntés kedvező rövid távú eredményt jelez, önmagában azonban nem ad választ a daganatos betegség hosszabb távú kilátásaira.

A szövettani vizsgálatok további eredményei döntik el, szükség lesz-e kiegészítő terápiára. Így az orvosok várhatóan jövő héten tudnak majd többet mondani erről. A sikeres műtétből nem lehet arra következtetni, hogy a további onkológiai kezelés biztosan elkerülhető. Az orvosok ugyanakkor kedvező műtét utáni felépülésről számoltak be.

A mostani kórházi tartózkodás különösen érzékeny pillanatban történt, hiszen idén még egy sor fontos program vár az egyházfőre. 

 

A betegség személyes tapasztalata

 

A vasárnapi beszédben XIV. Leó nem kizárólag saját egészségéről szólt. Az evangéliumi részletből kiindulva – amelyben Jézus arra szólít fel, hogy adják meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené – a tisztességes, megalkuvástól mentes cselekvés fontosságát hangsúlyozta. Értelmezésében a hit nem szünteti meg a világi feladatokat és felelősségeket, hanem arra kötelez, hogy az ember ne engedjen a tisztességtelen érdekeknek és a rossz ambícióknak.

A szertartás végén a pápa kitért a missziók világnapjára is, amelynek századik évfordulójáról emlékezett meg. Arra kérte a katolikusokat, hogy továbbra is tartsák szem előtt az egyház küldetését, az evangélium hirdetését. A jelenlévők megáldása után visszavonult, és ezúttal elmaradt a különböző zarándokcsoportok szokásos részletes köszöntése. Az olasz tudósítások ezt a műtét utáni óvatossággal hozták összefüggésbe, hivatalos orvosi indoklást azonban ehhez külön nem közöltek.

A pápa előtt jelenleg a következő nagyobb nemzetközi program kérdése is áll. November 6. és 17. között dél-amerikai apostoli útra készül, amelynek állomásai között Uruguay, Argentína és Peru szerepel. A Associated Press által idézett orvosi tájékoztatás szerint a beavatkozást végző Stefano Margaritora professzor egyelőre nem lát egészségügyi akadályt az utazás előtt, de a tényleges program az elkövetkező napok felépülésének és a további vizsgálatok eredményeinek függvényében alakulhat.

Tapsvihar közepette hagyta el a kórházat XIV. Leó pápa, vasárnap már a hívekkel imádkozik

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás