Vélemény

Tóbiás László: Nem az egyetemek, hanem az állam felelőssége az elegendő mennyiségű diplomás gyermekvédelmi szakember biztosítása

Tóbiás László: Nem az egyetemek, hanem az állam felelőssége az elegendő mennyiségű diplomás gyermekvédelmi szakember biztosítása
Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava-archív

A miniszterelnök és az államtitkár sajtótájékoztatón mutatta be a gyermekek jól-létéért felelős intézmények felmérése alapján készített diagnózis első részét. A felmérés folytatódik, de világosan igazolódik, amit eddig is mindenki érzékelt: sem a gyermekjóléti ágazat nem képes megfelelni jog szerinti rendeltetésének, sem a gyermekvédelem. Tehát nem működnek megfelelően a minden gyereket és családot, különösen a segítségre szorulókat támogató alapellátások, azok sem, amelyeknek a családjukból kiemelt gyerekek hazagondozását kellene segítenie, és a családjukból kiemelt gyerekeknek nyújtott szakellátások sem. Rengeteg gyerek szorult be a szakellátásba, akinek esélye sincs visszakerülni a családjába, miközben évek óta nincs hová kiemelni gyerekek ezreit az őket veszélyeztető helyzetből. A diagnózis alapvető megállapítása, hogy változás csak kellő számú jól felkészült szakember foglalkoztatása esetén következhet be.

Nagyon régóta mennyiségi és minőségi szakemberhiány van a gyermekjólét és a gyermekvédelem minden területén. Még kellően fel nem készült emberek sem vállalnak munkát a területen elégséges számban. Nem léteznek szolgáltatások a jogszabályban előírt mennyiségben, gyermekotthonokban pedig túlórákkal pótolják a hiányzó munkatársakat, amíg bírják a még megmaradtak. Nevelőszülők látnak el több gyereket, mint amennyit a jogszabály megengedne. A szakemberhiánynak csak egy szeletével foglalkozom: a teljes gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendszerből és a szociális ágazatból több tízezer diplomás szakember hiányzik.

Ezeken a területeken végzendő átfogó, rendszerműködtető munkára a szociálismunkás- és szociálpedagógus-képzések készítenek fel, és nagyon sok másik szakma közreműködésére volna szükség a jó ellátási környezet biztosításáért, illetve az egyes gyerekek, családjaik konkrét segítéséért. 38 éve született meg az a miniszteri rendelet, amely meghatározza, mely végzettségekkel lehet munkát vállalni a gyermekjólét és a gyermekvédelem egyes munkaköreiben, azóta újabb és újabb erősen vagy teljesen indifferens felkészültséget adó végzettségeket szuszakoltak az elfogadhatóak közé. Képzési lobbik érték el ezt, államilag finanszírozott állás perspektívájával csábítva diákokat. A felsőoktatási szakok megalapításának és a képzés egyes egyetemeken való megindításának engedélyeztetési eljárásában be kell mutatni a leendő diplomások iránti munkaerőpiaci szükségletet. Ez módszertanilag elég nehezen lenne egységesíthető, talán ez is az oka, hogy nincs is nagyon komolyan véve.

A felsőoktatásnak két alapfunkciója a tanszabadság alapvető jogának biztosítása, illetve azon szakemberek felkészítése kellő számban, akik személyek vagy csoportok jogszabályban biztosított valamely joga kielégítésében vesznek részt. Az első esetben az érintettek fel tudnak lépni jogérvényesítőként. A második esetben a végső kedvezményezettek nem tudják magukat képviselni, az államnak gondoskodnia kell arról, hogy a jogszabályban elismert jogok teljesüljenek is. Különösen így van ez a gyerekek jogainak biztosítása esetében. A felsőoktatás szervezése és finanszírozása nincs figyelemmel erre a kettősségre. Az egyetemek maguk döntik el, hogy a működési engedélyükben az egyes tudományterületekhez rendelt kapacitást hogyan osztják fel a szakok között. A tapasztalat szerint intézményeken belüli lobbik érvényesülnek, melyek nincsenek tekintettel arra, hogy a képzések egy része az állam által elismert jogok biztosításához szükséges szakembereket képzi, így az adott szakot működtető egyetemeknek együttesen biztosítaniuk kellene az adott szolgáltatási terület szakemberigényét. A szociális munkásokra és a szociálpedagógusokra a gyermekjóléti alapellátások és a gyermekvédelmi szakellátások mellett a teljes szociális ellátásnak is szüksége van, a maga méretes részterületeivel, első helyen az idősellátással…

Nem kezdek itt a felvettek statisztikáinak elemzésébe, az Olvasó a felvi.hu-n megtalálja az adatokat, a korábbi évekre is. Csak azt állapítom meg, hogy az alap- és mesterszakra, nappali és levelező munkarendbe, szociális munka és szociálpedagógia képzésre 2026-ban felvett összesen mintegy 1800 jelentkező közül az alapszakra nappali munkarendbe felvett 350 hallgató és a többi csoportból legfeljebb 100 további hallgató tekinthető a teljes gyermekjóléti, gyermekvédelmi és szociális területre újonnan belépőnek. A mesterképzésbe belépők jellemzően a pályáról érkeznek, vagy csak bértáblán kívánnak feljebb lépni, maradva abban a teljesen más ágazatban, ahol eddig is voltak. A szociális felsőoktatás a kezdetek óta kiszolgálja ezt az igényt is. A levelező munkarendű alapképzésre belépők túlnyomó többsége már a jelentkezéskor is a három célterület valamelyikén dolgozott, azon belül is nagyobb arányban a jogszabályokban diplomához kötött állást betöltve. Amennyiben csak összesen 10 ezerre becsülnénk a hiányzó diplomás szakemberek számát a három területen, és minden képzésbe felvett a pályán maradna, és senki más el nem hagyná a pályát, 20 év múlva lenne a szabályoknak megfelelő számú diplomás szakember.

Ha a kormányzat komolyan gondolja, hogy a gyermekek védelme helyzetét meg kell javítani, és ennek biztosítékai közé tartozik a megfelelő számú felkészült szakember biztosítása, akkor a szociális munkások és szociálpedagógusok képzését ki kell emelni az egyetemek általános rendjéből. Ezeknek a szakoknak az esetében az államnak nem a tanszabadság biztosítása a feladata, a mainál jóval több hallgatót kell felvenni és szakemberré kiképezni. A nappali munkarendbe alapszakra jelentkezők harmada nyert felvételt, tehát van érdeklődés. De ha az összes jelentkezőt fel lehetne venni, az sem lenne elegendő a szakemberhiány eltüntetésére. Ha 2027-ben sikerül több hallgatót felvenni, a végzettek számában ez csak 2031 januárjában jelenik meg… (Már a következő kormányzati ciklusból is lefut háromnegyed év addigra!)

De nem elég az egyetemek kapacitásait megnövelni, és még az sem elég, hogy vannak jelentkezők. Az is kell, hogy a jelentkezők pályára is lépjenek! Már a jelentkezéshez is az kell, hogy a fiatalok – és bizony az ő családjaik is! – úgy láthassák, a gyermekjóléti és a gyermekvédelmi terület nem a munkavállalók személyes egzisztenciája tekintetében kihívás.

A kormány októberre ígérte a jövő évi költségvetés bemutatását, az egyetemek novemberben megtervezik a következő tanév kínálatát. Az államtitkár és csapata az év végére tudja felállítani a diagnózist. A miniszterelnöknek a maga csapataival már a következő hetekben meg kell teremtenie a változtatás feltételeit. Az állam felelős a gyerekekért, és a polgárok nem szégyellhetik magukat tovább az államuk miatt.

A szerző szociális munkás, egyetemi oktató

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás