Bonta Miklós: Korbács és mézesmadzag

Eme kettősség jellemzi manapság az állampapírok eltorzított magyarországi szerepét. Az állam által kibocsátott kötvények a költségvetés számára finanszírozási eszközt – a hiány részbeni kipótlását és az adósság áthárítását – jelentik egyfelől, a lakosságnak és a befektetőknek pedig alacsony kockázatú megtakarítási és vagyonmegőrzési formát. A rendszer úgy működik minden tényleges piacgazdaságot folytató országban, hogy az állampapírok kamata alacsonyabb, mint a banki megtakarításoké, hiszen a kockázat itt minimális, szemben a pénzintézetekkel, ahol minden megtörténhet.

Nálunk – különösen a NER bankellenes szellemiségének jegyében – az állampapírok kamatjövedelme manapság jócskán veri az inflációt, ezáltal az állam erőfölényéből eredően hátrányos helyzetbe hozza a bankpapírokat, amelyek kamatát ráadásul 15 százalékos adó és 13 százalékos szociális hozzájárulás (!) is sújtja. Itt mutatkozik meg a korbács és mézesmadzag kettőssége. No meg azáltal is, hogy a kormány a hazai bankokat és befektetési alapokat is törvényileg kényszeríti arra, hogy a portfóliójuk egy jelentős részét magyar állampapírokban tartsák (esetleg bizonyos adókedvezményekért vagy a különadók elkerüléséért cserébe), ezzel a vállalati szektorból is rengeteg pénzt csatornáznak be az államadósság finanszírozásába.

Magyarországon az állampapírok története egészen a 19. századig nyúlik vissza, de a ma is ismert, transzparens és piaci alapú lakossági, illetve intézményi állampapír-piac működése közvetlenül a rendszerváltást követő években, 1993-ban alakult ki. A kibocsátások és a törlesztések, visszafizetések rendje példamutató, de ne feledjük, hogy mindez egy adottságaiban eltorzított rendszerben történik.

Az Európai Uniónak (pontosabban az Európai Bizottságnak) is feltűnt a magyar lakossági állampapírok 2019 óta fennálló adómentessége és az ingyenes számlavezetési díja. Alapvetően nem az állampapír-vásárlással van problémájuk, hanem magával az adómentesség rendszerével, amely Brüsszel szerint sérti az uniós jogot, mégpedig az egyenlő versenyfeltételek szabályát, ugyanis a nálunk vásárolt uniós kibocsátású államkötvényeknél az adómentesség nem érvényesül. Márpedig az Európai Unió egyik alapelve az, hogy a tőke szabadon áramolhat a tagállamok között. Az Európai Bizottság álláspontja szerint ez az eltérő adózási gyakorlat hátrányos helyzetbe hozza a többi tagállam kötvényeit, és mesterségesen visszatartja a magyar befektetőket ezek vásárlásától. Az Unió azt követeli meg, hogy a magyar állam biztosítson egyenlő versenyfeltételeket a piacon.

A Magyar-kormánynak két hónapot adtak a válaszadásra. Több lehetséges forgatókönyv is létezik: az  adómentességünket aligha szüntetik meg, ennek negatív, hosszú távú hatásait nehezen vállalhatná fel a Tisza-kormány, amely eddig a lakosságot érintő kedvezőtlen döntéseinél figyelemre méltó óvatosságot tanúsított. Persze trükközhetnének is: úgy emelnék fel a hazai állampapírok bruttó kamatát, hogy az adó levonása után is a korábbi nettó hozamot kapják a befektetők. Ezt az opciót azonban egy kifeszített költségvetésű kormány nem igazán választhatja, már csak azért sem, mert az állam adósságszolgálati kötelezettségei is megugranának ebben az esetben.

Valójában tehát nem arról kell dönteni, hogy korbács vagy mézesmadzag, hanem arról, hogy mit bír el az államkassza, s mivel nem csorbulnak az uniós kötvénybefektetők jogai. Valamikor az 1840-es években a The Economist magazinban azt írták: „Egy disznót mindkét végéről lehet motiválni: a fejénél répával, a hátuljánál bottal.”

A szerző újságíró.

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.