Vélemény

Lamperth Mónika: Sürgős korrekcióra szorul a Szent István Vidékfejlesztési Program

A területfejlesztésért is felelős egykori miniszter cikkében arról ír, hogy a Tisza-kormány kísérleti programja csak akkor érheti el a célját, ha a pályázati kiírást módosítják. Szerinte számos ponton változtatni kell.

Lamperth Mónika: Sürgős korrekcióra szorul a Szent István Vidékfejlesztési Program
Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava-archív

Nagyszerű! – ujjongtam, amikor megláttam, hogy a Tisza-kormány már kormányzati ciklusa elején vidékfejlesztési kísérleti programot indít. A Szent István Vidékfejlesztési Program tízszer tíz települést érint, térségenként egy-egy milliárd forintot ad a kormány, és tíz településenként egy-egy javaslatokat előkészítő Fejlesztési Testület alakul, amelybe helyi szereplők, civilek, szakemberek jelentkezését várja a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium. A kísérleti program lebonyolítása után a második szakaszban Országos Vidékfejlesztési hálózatot szeretnének létrehozni.

Az öröm addig tartott, amíg elolvastam a pályázati kiírást. Évtizedek óta foglalkozom területfejlesztéssel, de ilyen ellentmondásos és felületes, végig nem gondolt pályázatot még nem láttam.

Először is tíz falu általában nem egy természetes vonzáskörzeten alapuló közösség, az normális esetben vagy nyolc, vagy tizenkettő, vagy bármennyi, amely megfelel a közösség kialakítását meghatározó paramétereknek. Önmagában az, hogy annak idején István király tíz falunként rendelt templomot építeni, a XXI. században nem tűnik erős szakmai érvnek. (Marketingnek persze jó, de ahhoz túl sok pénzünket teszik bele, hogy a program mindössze jól hangozzék.)

A fejlesztési döntések előtt tervezni kell. A legésszerűbbnek az tűnik, hogy a megyékben elkészült területfejlesztési stratégiákat tekintik kiinduló pontnak. Értem én, hogy a rendszerváltó kormány mindent elölről akar kezdeni, nem akar a fideszes megyei önkormányzatok dokumentumaira támaszkodni, de a megyei stratégiákat a mi pénzünkből (elég sokból) szakemberek készítették, és ha most teljesen elölről kezdünk mindent, nem valószínű, hogy gyökeresen más eredményre jutunk. Az sem derül ki, hogy ez a program hogyan viszonyul a korábbi tervekhez, egyéb programokhoz (pl. versenyképes járások), ezért csak lebeg valahol az éterben a valamilyen szempontok (nem tudjuk, milyen) alapján összepásszintott, tíz falunként kifizetendő egy-egy milliárd forint.

Érdemes megnézni legalább egy térséget alaposan. Én a Somogy megyei Igal térségét választottam, ahol a tíz falu legnagyobbjában (Somogyszil) 658-an, legkisebbjében (Gadács) 73-an, a tíz településen összesen 2384-en laknak. A programba nem került be a súlyponti település, Igal, amelynek 1334 lakosa van. Ugyancsak kimaradt az Igalhoz legközelebb fekvő, 436 lakost számláló Ráksi település, ahol az elmúlt évtizedben uniós pénzből termelői piac épült, amelyhez jól lehetne kapcsolni a környező településeken élők foglalkoztatási ösztönzését.

Ugyancsak nincs jele annak, hogy a program ösztönözné a humán erőforrás fejlesztését, a falukban élő szegény családok számára létrehozandó segítő, felzárkóztat programokat. A meglehetősen önkényesnek tűnő kijelölés alapján létrehozott körzetben 2384 lakoshoz rendelt a kormány egy milliárd, vagyis falunként átlagban száz millió forintot úgy, hogy nyomokban sem látszik, hogy milyen módon hasznosul majd ez a forrás. Ez elképesztő pazarlás, pláne ilyen időkben.

A kormány kommunikációjából az látszódik, hogy a helyiekre akarják bízni, mit akarnak csinálni ezzel a nagylelkű adománnyal. Ez önmagában szép elgondolás. Ezért a kedvezményezett településekről várnak helyben lakó civil pályázókat, akik közül a Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumban valaki kiválaszt térségenként tíz személyt, delegál melléjük ugyancsak a minisztérium négy szakértőt és egy program koordinátort. Ők alkotják a Fejlesztési Testületet, amelynek pályázóként nem lehet tagja sem polgármester, sem alpolgármester. Ez teljesen értelmetlen. A kormány számít a helyiekre, de a javaslatok kidolgozásában csak olyan személy vehet részt, akit a minisztérium választ ki.

Az önkormányzatok gödöllői konferenciáján Bíróné Dr. Dienes Csilla, Szamossályi polgármestere erősen kritizálta a programot külön kiemelve azt, hogy a települések problémáit és lehetőségeit a legjobban ismerő, a mandátumukat közvetlen választáson megszerző polgármestereket kizárják a döntések előkészítéséből. A Fejlesztési Testületekbe való jelentkezések nem haladhatnak jól, mert a minisztérium tíz nappal meghosszabbította a jelentkezési határidőt.

Magyarország érdeke a vidék felzárkóztatása, az évszázados lemaradás fokozatos csökkentése. Az Orbán-kormány megbocsáthatatlan bűne a világgazdasági konjunktúra lehetőségének elszalasztása és a bőséges uniós források ellopása, elherdálása, amely óriási esély lehetett volna a vidék valódi fejlesztésére.

Fontos, hogy ezt a nehéz és bonyolult feladatot Magyar Péter kormánya sikeresen végezze el. Érdemes lenne a pályázati kiírást korrigálni, a kijelölt kísérleti körzeteket újragondolni, és erős humánerőforrás fejlesztési lábat építeni. Bódis Kriszta társadalompolitikai stratégiai kormánybiztos horizontális összehangoló munkája hasznos segítség lehet a korrekcióhoz.

Még nem késő.

A szerző közigazgatási szakjogász, volt területfejlesztésért is felelős miniszter

–

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás