Tízezrével tűnnek el a boltok, miközben a fogyasztás tartja életben a magyar gazdaságot
Három év alatt mintegy 15 ezerrel csökkent a kiskereskedelmi üzletek száma Magyarországon, és a következő években további bezárások várhatók. Miközben a fogyasztás bővül, a kereskedelem jövedelmezősége alacsony, a kisboltok helyzete pedig egyre nehezebb.
Miközben a magyar gazdaság növekedésének jelenleg lényegében egyetlen érdemi motorja maradt, a háztartások fogyasztása, a kereskedelmi ágazatban súlyos szerkezeti problémák halmozódtak fel. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2022 és 2025 között mintegy 15 ezerrel csökkent a kiskereskedelmi üzletek száma Magyarországon. A folyamat ráadásul korántsem ért véget, a jelenlegi 90–92 ezres üzletállomány 2030-ra akár 75–80 ezerre zsugorodhat – erről Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet vezetője beszélt az Európai Kereskedelem Napján tartott előadásában. A rendezvényen Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke is a 15 ezres üzletszámcsökkenést emelte ki, míg Balázs Ildikó, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az ágazat 324 ezer embernek ad munkát.
Sűrű fillérek piaca
Az üzlethálózat zsugorodása különösen a kisebb településeken jelent súlyos problémát. Kozák szerint Magyarországon már mintegy 400 településen egyáltalán nincs kereskedelmi szolgáltatás. A boltok eltűnése így nem pusztán vállalkozások megszűnését jelenti, hanem a helyben elérhető alapvető szolgáltatások visszaszorulását is. A szakember szerint a magyar településszerkezet eleve korlátozza a hatékony kereskedelmi működés lehetőségeit, a kisebb településeken ugyanis sokszor nincs elegendő vásárló egy gazdaságosan fenntartható üzlethez.
A kereskedelem ugyanakkor továbbra is a magyar gazdaság egyik meghatározó ágazata, amely a foglalkoztatásban és a hozzáadott érték előállításában egyaránt kiemelkedő szerepet tölt be. Kozák Ákos szerint azonban a jelentős gazdasági súly mögött tartós termelékenységi lemaradás húzódik meg. Az ágazat termelékenysége mintegy 20 százalékkal marad el a magyar gazdaság átlagától, miközben az ország egyes térségei között csaknem háromszoros különbségek mutatkoznak.
A vállalkozások mérete ugyancsak meghatározó. Magyarországon a kereskedelmi foglalkoztatottak mintegy négytizede kis- és mikrovállalkozásoknál dolgozik. Ez azért hangsúlyos, mert a nagyobb cégek jellemzően hatékonyabban működnek, míg a kisebb üzleteknek jóval szerényebb forgalomból kell kitermelniük a béreket, a rezsit és a fenntartási költségeket. A különbségeket a jövedelmezőségi adatok is érzékeltetik. Kozák elmondása szerint a kereskedelem nyereséghányada 2024-ben öt százalék alatt maradt. A szakember a „sűrű fillérek piacának” nevezte az ágazatot, ahol a korlátozott profittermelő képesség miatt különösen fontos a forgalom nagysága és a működés hatékonysága.
A fogyasztás bővülése sem oldja meg a problémákat
A kereskedelem nehézségei annál is figyelemreméltóbbak, mert a háztartások fogyasztása jelenleg a magyar gazdaság növekedésének legfontosabb támasza. Kozák Ákos szerint az idén négy százalék feletti fogyasztásbővülés várható, jövőre pedig három százalékot meghaladóval lehet számolni. A kereslet élénkülése azonban nem jelenti automatikusan a kereskedelmi vállalkozások helyzetének javulását. A forgalom növekedéséből nem minden szereplő részesül azonos mértékben, a nagyobb és hatékonyabb vállalkozások könnyebben tudják kihasználni a bővülő fogyasztást.
Kozák arra is felhívta a figyelmet, hogy a kereskedelem jelentős hozzáadott értéket állít elő Magyarországon. Számításai szerint egy forintnyi végső kereslethez a kereskedelemben 76 fillérnyi hazai hozzáadott érték kapcsolódik, szemben a feldolgozóipar 37, illetve a járműgyártás 24 fillérjével. Az ágazat teljes importtartalma mindössze 22 százalék. A kereskedelem növekedésének tovagyűrűző hatása ugyanakkor korlátozott, vagyis a fogyasztás bővülése önmagában nem képes pótolni a beruházások és más gazdasági ágazatok gyenge teljesítményét.
A szakember egy másik kedvezőtlen folyamatra is rámutatott. A kereskedelemben előállított hozzáadott értékből a munkabérekre jutó hányad az elmúlt időszakban 45 százalékról 39 százalékra csökkent. Vagyis az ágazat által megtermelt értékből arányaiban egyre kevesebb jutott a munkavállalókhoz.
A hagyományos üzletek helyzetét tovább nehezíti a nemzetközi online kereskedelem térnyerése. Gazsi Attila szerint a magyar vásárlók költéseinek mintegy ötöde már külföldi webáruházakhoz kerül.
A bolti forgalommal szemben szárnyal az online kereskedelem
A hazai kereskedőknek így nemcsak egymással, hanem a nemzetközi platformok kínálatával, áraival és technológiai hátterével is versenyezniük kell. A digitalizáció ugyanakkor nem kizárólag a nagyvállalatok számára jelenthet kitörési lehetőséget, Gazsi szerint a kisebb vállalkozások versenyképességének javításában is meghatározó szerepe lehet.
Változtatna a kormány a kereskedelem szabályozásán
A piaci nehézségek mellett a szabályozási környezet is visszatérő témája volt az Európai Kereskedelem Napjának. Balázs Ildikó az árrésstopot, a kiskereskedelmi különadót és a plázastopot egyaránt a kereskedelem működését jelentősen nehezítő tényezők között említette. A főtitkár szerint az ágazatnak kiszámítható szabályozásra és tisztességes versenyfeltételekre lenne szüksége. Mint jelezte, egyes minisztériumokkal már megfelelő a szakmai együttműködés, más területeken azonban továbbra is akadnak nehézségek.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter előadásában jelezte, hogy a kormány célja a kereskedelem működését akadályozó, piactorzító intézkedések kivezetése. Ezek között külön is említette az árrésstop megszüntetését, amelynek előkészítése már folyamatban van. A miniszter szerint a kereskedelem a magyar gazdaság hozzáadott értékének mintegy 12 százalékát állítja elő, és az ágazatnak egyszerre kell alkalmazkodnia a változó fogyasztói szokásokhoz, az energiaköltségekhez és a technológiai fejlődéshez. Fábián Ágnes gazdaságfejlesztési államtitkár arról számolt be, hogy a tárca átfogó kereskedelemfejlesztési politika kidolgozásán dolgozik. Hozzátette: az elmúlt éveket széttagolt fejlesztéspolitika jellemezte, ehelyett hosszabb távon kiszámítható intézkedésekre lenne szükség. A tervek között szerepel a kisebb boltok bezárási arányának mérséklése, az adminisztrációs terhek csökkentése és a digitalizáció támogatása. Utóbbi célra a Ganz Ábrahám program keretében hárommilliárd forintos támogatási keretet különítenének el.
Megszűnik az árrésstop, felkerült a parlament oldalára a kivezetéséről szóló javaslat
Ezt is ajánljuk
Elképesztő tempóban nyomul a Temu, itthon már 2,5 millió embert ért el
Dunaferr: sorban állnak az érdeklődők, de Kapitány István minisztériuma nem fogadja őket
Milliárdos pazarlás miatt a Tisza-kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot
Felcsút tudja a titkot, osztalékból, kamatból, árfolyamnyereségből valamiért ott keletkezik a legmagasabb jövedelem
Megtévesztő kuponakció miatt csaknem 69 millió forintra bírságolták az Auchant







