Belföld

Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök

Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de megfigyeltként. Az ÁBTL felülvizsgálja az adatbázis érintett részét, hogy mással ne történhessen hasonló.

Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök
Lezsák Sándor. Fotó: Erdős Dénes / Népszava-archív

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitott Akták adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön közösségi oldalán. Mint írták: Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként.

A tévedést technikai hibával magyarázza az ÁBTL, amelynek elhárítása folyamatban van, felülvizsgálják az adatbázis érintett részét, hogy ne történhessen hasonló. Lezsáktól elnézést kértek a közleményben.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója maga is Facebook-posztban adott hangot felháborodásának, amiért megjelent a neve az adatbázisban. Szerdai posztjában azt írta: „nem ügynök voltam, hanem engem figyeltek meg. Mindenki, aki ezt az aljas hazugságot terjeszti, a bíróság előtt fog felelni érte. A jogi út azonban nem teheti jóvá azt az erkölcsi kárt, amelyet ezzel a rágalommal okoznak”.

Ügynökkalauz, avagy beavatás a hálózati iratok rejtelmeibe

Az ügynökaktákról lapunknak Bertalan Péter történész beszélt, aki kiemelte, annak megállapítására a mostani lista sem alkalmas, hogy kiderüljön, a névsorból ki volt valóban ügynök, ehhez a B- és az M-dossziék tartalmát is meg kell ismerni, fel kell dolgozni, ki kell értékelni. Hozzátette, a közbizalmi pozíciók esetében magasabb átláthatósági mérce kell, hogy érvényesüljön, de csak bizonyított tényekre épülő, arányos következménnyel. Az aktákról szóló cikkünkben lapunk is fontosnak tartotta megjegyezni: a nyitottaktak.hu-n megjelenés nem bizonyítja, hogy az érintettek valóban folytattak ügynöki tevékenységet.

 

Nem látták a véget, még 1989-ben is próbáltak beszervezni 16 éves fiúkat III/III-as ügynöknek

 

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás