Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
Szerinte nem véletlen, hogy nincs 6-os kartonja és egyetlen operatív jelentés vagy munkadosszié sem került elő.
Surányi György volt jegybankelnök azt nyilatkozta a Telex megkeresésére, hogy megdöbbent, amiért felkerült a neve a hálózati személyek listájára, mivel egyetlen percig sem volt részese a hálózatnak. Ez az oka annak is, hogy nincs 6-os kartonja és egyetlen operatív jelentés vagy munkadosszié sem került róla-tőle elő. „Semmilyen információt nem szolgáltattam ki a politikai rendőrségnek. Semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, ami az állításommal ellentétes lenne. Semmilyen saját kézzel írt vagy aláírt dokumentum nem létezhet, mert nincs. Az én esetemben egyetlen felhasznált vagy iktatott információ, jelentés vagy feljegyzés sem található a 04-es kód alatt”, írta, valamint hozzátette, hogy az állítólagos fedőnevéről, „Ottóról” is most hallott először.
A volt jegybankelnök szerint a feljegyzés egy sikertelen beszervezési kísérlet nyoma lehet, ami 1986-ban történt, amikor az év nyarán a Világbankhoz került Washingtonba. Beszervezését azonnal megtagadta, holott – írta a Telexnek –, azt is kilátásba helyezték, hogy megakadályozhatják az amerikai állás betöltését.
Ügynökkalauz, avagy beavatás a hálózati iratok rejtelmeibe
„A beszervezési nyilatkozat aláírásának elutasítása után azonnal tájékoztattam akkori főnökömet, Hagelmayer Istvánt, és a segítségét is kértem. Ő is felháborodva vette tudomásul a beszervezés szándékát. Azonnal felhívta a BM egyik magasrangú munkatársát, aki egyébként tanítványa volt. Emelt hangon kérte, hogy azonnal fejezzék be a beszervezési kísérletüket és a nyomásgyakorlást. Ezt követően leszálltak rólam. Feltételezem, hogy a nevemet a BM adminisztratívan rögzítette a hálózatában, és ez az állambiztonsági beszervezési kísérlet csupán annak adminisztratív nyomát jelöli!” – írta.
Surányi felidézi azt is, hogy Határátkelés című beszélgetőkönyvében, amit Lengyel Lászlóval közösen írt, le is írta ezt az emléket. Levele végén arra is kitért, hogy megkéri az ÁBTL munkatársait, tüntessék fel a neve mellett az általa leírt, a beszervezést egyértelműen cáfoló tényeket.
Ezt is ajánljuk
Szabó Andrea: A rendszerváltás lezárásaként teljesen jogos lenne nyilvánosságra hozni a végrehajtók, a tartótisztek névsorát is
Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök
Tizenegy milliárdos forintos iskolaépítésről tett bejelentést Magyar Péter Gyömrőn
Van, ami nem változik, idén is a finoman szólva NER-es cég szervezheti a karácsonyi vásárt Budapest belvárosában
Windisch László fellebbez, még mindig kirúgatná az Integritás Hatóság elnökét









