Windisch László fellebbez, még mindig kirúgatná az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ-elnök a korábbi végzés szerint egy évet késett a Bíró Ferenc elleni támadásával.
Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke fellebbezésben vitatja annak a végzésnek az indokát, amely megszüntette a kérésére indult indult, Biró Ferenc Pálnak, az Integritás Hatóság (IH) elnökének hivatalvesztését célzó eljárást – tudta meg a HVG. A Fővárosi Törvényszék októberi végzése ellen fellebbezett.
Mint megírtuk, Windisch László korábban késve perelt, ezért nem tudta elmozdítani Biró Ferencet. Az eljárás lényege, hogy az IH elnökét a bíróság felmentheti a hivatalából az ÁSZ elnökének kezdeményezésére, ha az IH-elnök hivatali bűncselekménnyel összefüggő büntetőeljárás részesévé válik.
Az Integritás Hatóság vezetőjét megválasztották az európai korrupcióellenes hatóságok hálózatának elnökévé
Windisch a felmentést júniusban kezdeményezte, miután vádat emeltek Bíróval szemben. A törvényszék szerint viszont még azután kellett volna kezdeményeznie, hogy a Legfőbb Ügyészség 2025. februárjában hivatalosan tájékoztatta Windischt a gyanúsításközlésről.
A HVG értesülését a Fővárosi Törvényszék meg is erősítette, mondván: a végzés ellen a felperes a törvényi határidőn belül fellebbezett, az ÁSZ pedig azt válaszolta a lap érdeklődésére: „A végzés ellen fellebbezést terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtáblára, mivel vitatja az eljárás megszüntetésének indokát”.
Biróval szemben többek között hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette a vád. Az IH-elnök még a Népszavának egy hosszú interjúban beszélt erről, az ügyet koncepciós ügynek és politikai bosszúnak nevezve, azt hangsúlyozva, hogy magától nem hagyja ott a pozícióját.
Ezt is ajánljuk
Szabó Andrea: A rendszerváltás lezárásaként teljesen jogos lenne nyilvánosságra hozni a végrehajtók, a tartótisztek névsorát is
Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök
Tizenegy milliárdos forintos iskolaépítésről tett bejelentést Magyar Péter Gyömrőn
Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
Van, ami nem változik, idén is a finoman szólva NER-es cég szervezheti a karácsonyi vásárt Budapest belvárosában









