Tizenegy milliárdos forintos iskolaépítésről tett bejelentést Magyar Péter Gyömrőn
600 gyerek tanul most a városszéli konténeriskolában, ami helyett épül az új iskola. 2021-ben 19 fejlesztésről volt szó az eredeti határozatban. Az nem derült ki, miért ez az első.
A Tisza-kormány döntése nyomán megépülhet a gyömrői Fekete István Általános Iskola új épülete – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában. Magyar Péter – mint az MTI idézi – azt mondta, az iskola új épületére csaknem 11 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésből.
Magyar szerint 2022-ben maga Lázár János, az Orbán-kormány építési és közlekedési minisztere döntött az iskolaépítés elhalasztásáról.
A 11 milliárdos iskolaépítésre idén 357 millió, jövőre 175 millió, 2028-ban pedig 10 milliárd forintot fordítanak – írja a Magyar Közlönyben megjelent részletekről a hvg. Mint a lap rámutat: az Orbán-kormány 2021-es határozatában 19 Pest megyei iskolafejlesztésről volt szó. Nem derül ki, hogy miért éppen Gyömrőt emelték most ki, sem az, hogy a többi iskola mikor kerül sorra.
Balajti István, a térség tiszás képviselője is megszólal Magyar videójában. Balajti szerint a gyömrői iskolában – annak kiürítése előtt – életveszélyessé váló épületrészekben tanultak a gyerekek, helyhiány miatt még a szertárakban is tanórákat kellett tartani. Az új épület a régi helyén épül fel; egy csaknem 6500 négyzetméteres intézményt hoznak létre, amelyben 24 tanterem, 9 szaktanterem, 4 csoportszoba, egy három részre osztható tornaterem és egy külön tornaszoba is helyet kap. A beruházás részeként utak, járdák, parkolók is épülnek, illetve kialakítják a megfelelő közműveket is. Az iskolába járó mintegy 600 gyerek jelenleg a város szélén, egy konténeriskolában tanul.
Ezt is ajánljuk
Szabó Andrea: A rendszerváltás lezárásaként teljesen jogos lenne nyilvánosságra hozni a végrehajtók, a tartótisztek névsorát is
Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök
Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
Van, ami nem változik, idén is a finoman szólva NER-es cég szervezheti a karácsonyi vásárt Budapest belvárosában
Windisch László fellebbez, még mindig kirúgatná az Integritás Hatóság elnökét









