Meghalt egy kilakoltatott idős nő, választási üggyé vált Spanyolországban a lakhatási válság

Maricarmen Abascal neve néhány hét alatt vált a spanyol lakhatási válság egyik jelképévé. A 87 éves madridi asszony több mint hetven éve élt ugyanabban a lakásban, amikor szeptember végén végrehajtották a kilakoltatását. Az idős nőt hordágyon vitték ki az otthonából, majd kórházba került. A jelenetről készült felvételek gyorsan bejárták az országot, és olyan indulatokat váltottak ki, amelyek messze túlnőttek egyetlen bérleti jogvitán. Október 7-én a madridi bérlői szakszervezet közölte, hogy Abascal meghalt. A hír újabb tüntetéseket és megemlékezéseket indított el, a madridi Puerta del Solon táborozó demonstrálók egyperces csenddel búcsúztak tőle. Az ügy azért vált ennyire erőssé, mert egyszerre sűrítette magába a spanyol lakáspiac több régi problémáját: a gyorsan emelkedő bérleti díjakat, a nagyvárosokban szűkülő kínálatot, a kiszolgáltatott bérlők helyzetét és azt az érzést, hogy az állam sokszor csak akkor avatkozik közbe, amikor már késő. A kormány később megállapodást jelentett be a lakás tulajdonosával arról, hogy Abascal visszatérhet az otthonába, ez azonban már nem változtatott az események politikai jelentőségén.  

Egy személyes történetből országos ügy lett

Spanyolországban évek óta a lakhatás az egyik legfontosabb társadalmi feszültségforrás. A gazdaság és a népesség gyorsabban nőtt, mint az új lakások száma. A Banco de España becslése szerint jelenleg körülbelül 750 ezer otthon hiányzik a piacról, és a hiány 2028-ra meghaladhatja az egymilliót. A gond különösen Madridban, Barcelonában, a tengerparti nagyvárosokban és a turisztikai térségekben éles. A keresletet a rövid távú lakáskiadás, a külföldi befektetők és a nagy ingatlanalapok jelenléte is növeli, miközben az önkormányzati és szociális bérlakások aránya alacsony. A Reuters szerint a szociális lakásállomány az uniós átlag töredéke, a bérleti piac pedig egyre nagyobb terhet rak különösen a fiatalokra. Az átlagos havi lakbér már megközelíti az 1176 eurót, ami szinte teljesen felemészti egy átlagos fiatal munkavállaló jövedelmét. Az elmúlt két évben az ingatlanárak több mint negyedével emelkedtek. Maricarmen Abascal története azért mozgatta meg az országot, mert sokak számára azt mutatta meg, hogy a lakhatási bizonytalanság már nem egyetlen társadalmi csoport problémája. A tiltakozások szeptember végén Madridból indultak, de rövid idő alatt más városokra is átterjedtek. A tüntetők a kilakoltatások szigorúbb korlátozását, a bérleti díjak fékezését, több közösségi lakást és az úgynevezett keselyűalapok visszaszorítását követelték. A madridi Puerta del Solon tartós tiltakozótábor alakult ki, a mozgalom pedig néhány nap alatt a kormány egyik legnagyobb belpolitikai problémájává vált.  

A lakhatás felborította a politikai napirendet

Pedro Sánchez kisebbségi kormánya sürgősségi intézkedésekkel próbált reagálni. A kabinet olyan rendeleteket terjesztett elő, amelyek 2030-ig erősítették volna a veszélyeztetett bérlők védelmét, lehetővé tették volna a szerződések automatikus meghosszabbítását, és korlátozták volna a bérleti díjak emelését. A jobboldali ellenzék mellett a katalán Junts is szembefordult a csomag egyes részeivel, arra hivatkozva, hogy a túl szigorú szabályok tovább csökkentenék a kiadó lakások számát. A parlamenti vereség után Sánchez előrehozott választást jelentett be november 29-re, nyolc hónappal a tervezett időpont előtt. A döntés mögött több tényező állt, köztük a kormány parlamenti gyengesége, korrupciós ügyek és a ceutai migrációs válság körüli bírálatok, de a lakhatási tiltakozások adták a közvetlen politikai környezetet. A kormányfő láthatóan arra törekszik, hogy a kampány középpontjába a megélhetési és szociális kérdéseket állítsa. A konzervatív Néppárt ezzel szemben elsősorban az építési kínálat növelésére helyezné a hangsúlyt. Alberto Núñez Feijóo évi 250 ezer új lakás építését és az engedélyezési szabályok egyszerűsítését ígéri. A jobbközép érvelés szerint a bérleti piac további szigorú szabályozása elriaszthatja a tulajdonosokat és a beruházókat, így végső soron még kevesebb lakás kerülhet a piacra. A baloldal viszont azt állítja, hogy a kínálat bővítése önmagában nem védi meg azokat, akik már most is a jövedelmük jelentős részét lakhatásra költik. Az állam október elején újabb rendeletet is elfogadott. Ennek egyik fontos eleme, hogy gazdaságilag kiszolgáltatott bérlő kilakoltatásakor a közigazgatásnak két hónapon belül megfelelő elhelyezést kell biztosítania, vagy rendeznie kell a fennálló tartozást. Ha ez nem történik meg, az állam beléphet az adós helyére, a bérlő pedig a szerződés lejártáig az otthonában maradhat. A jogszabály egyben a nagy ingatlantulajdonosok nyilvántartását is szigorítja.  

Nő a társadalmi nyomás

A két legnagyobb szakszervezet, az UGT és a CCOO november 11-re országos általános sztrájkot hirdetett a lakhatási helyzet miatt. Ha megtartják, tizennégy év óta ez lesz az első olyan általános munkabeszüntetés, amelyet a két nagy konföderáció közösen támogat. A sztrájk alig két és fél héttel előzi meg a választást, így a lakáspolitika a kampány egyik meghatározó témája maradhat. Maricarmen Abascal halála közben személyes súlyt adott egy addig elsősorban statisztikákban és rendeletekben megjelenő vitának. Pedro Sánchez részvétét fejezte ki, a kormány több tagja pedig arról beszélt, hogy az idős asszony esete az idősek és a fiatalok lakhatási kiszolgáltatottságát egyaránt megmutatta. A bérlői szervezetek szerint sok család érzi úgy, hogy az árak és a bizonytalan szerződések miatt bármikor hasonló helyzetbe kerülhet. A novemberi választás önmagában aligha oldja meg a problémát. A lakásépítés felgyorsítása évekig tart, a bérleti piac szabályozása pedig folyamatos politikai és jogi vitákat gerjeszt. Az azonban már most látszik, hogy egy madridi lakásból kiemelt 87 éves asszony története alapvetően megváltoztatta a kampány témáit, és olyan kérdést kényszerített a spanyol politika középpontjába, amelyet egyik nagy párt sem kerülhet meg.