Öt éven át filmezte menekülését egy Iránban élő afgán lány

Öt éven keresztül filmezte saját életét Szoraja Ahlagi, aki tizenhat évesen próbált elmenekülni Iránból, hogy Ausztriában élő édesanyjához jusson. A felvételekből A Fox Under a Pink Moon (Róka a rózsaszín hold alatt) címmel készült dokumentumfilm, amelyet az iráni Mehrdad Oszkui rendezővel közösen jegyez. Az alkotásról a The Guardian közölt kritikát a november 13-i brit mozibemutató előtt.

Az afgán származású Szoraja Iránban nőtt fel. Édesanyja apja halála után Ausztriába költözött, a lány pedig Teheránban háztartási alkalmazottként dolgozott. Már egészen fiatalon férjhez adták, házasságában rendszeresen bántalmazták. A film kezdetén Isztambulban, egy menedékkérők számára fenntartott központban találkozunk vele, ahol arra vár, hogy embercsempészek segítségével továbbjuthasson Európába.

A menekülési kísérletek rendre kudarcba fulladnak. A határátkelések során török rendőrökkel, embercsempészekkel és a természet viszontagságaival kell szembenéznie. Előfordul, hogy más menekültekkel együtt túlzsúfolt járművekben utazik, máskor csónakkal próbálnak átkelni a tengeren. Szoraja többször visszakényszerül Iránba, ahol erőszakos férje várja.

A fiatal nő mindeközben folyamatosan filmez. Mobiltelefonjával nemcsak a menekülés veszélyeit örökíti meg, hanem saját gondolatait, félelmeit és a mindennapok apró történéseit is. Gyakran közvetlenül a kamerához beszél, szinte érzelemmentes hangon számolva be a vele történtekről.

A dokumentumfilm különlegessége azonban nem csupán a felvételek személyességében rejlik. Szoraja rajzol, fest és szobrokat készít, művészi világának visszatérő alakjai pedig animációk formájában is megjelennek a filmben. A róka tanácsokat ad neki, a rózsaszín holdhoz vágyait és reményeit intézi, a bohóc saját belső erejét jelképezi, míg a fenyegető démonok a félelmeit testesítik meg.

Az alkotás így egyszerre dokumentálja a menekülés valóságát és mutatja meg, hogyan dolgozza fel egy fiatal művész a vele történteket. A filmben a rajzok és szobrok nem pusztán illusztrációk: Szoraja számára az alkotás a túlélés egyik eszköze.

A felvételekből Mehrdad Oszkui iráni dokumentumfilmes segítségével készült egész estés alkotás. A rendező távolról működött együtt Szorajával, aki nemcsak a film főszereplője, hanem társrendezője és operatőre is.

A 2025-ben elkészült, 77 perces dokumentumfilm már több nemzetközi elismerésben részesült. Elnyerte az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál (IDFA) fődíját, 2026 márciusában pedig a genfi Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál (FIFDH) dokumentumfilmes nagydíját és ifjúsági zsűrijének díját is.

A The Guardian kritikusa, Phil Hoad szerint Szoraja nemcsak rendkívüli történetet mesél el, hanem figyelemre méltó vizuális érzékkel is rendelkezik. A film egyik jelenetében például az erdőben rekedt menekült gyerekek ágakból és levelekből kis házat építenek. A jelenet a kritikus szerint ugyanarról tanúskodik, mint Szoraja alkotásai: a képzelet és a művészet a legkilátástalanabb helyzetekben is segíthet megőrizni az ember önállóságát.