Új idők, új szelek a vajdasági magyar közéletben

A vasárnapi szerbiai nemzeti tanácsi választásokon megtört a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) abszolút egyeduralma, a magyarországi parlamenti választások után, április 18-án alakult új kihívója, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) megszerezte a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) mandátumainak egyharmadát. A VMSZ a korábbi 100 százalékos dominanciáról visszaszorult a kétharmados többség szintjére. Vagyis, a szerbiai magyar politikát hosszú ideje uraló szövetség meggyengült ugyan, de nem omlott össze, megőrizte többségét a vajdasági magyar intézményrendszerben.

A választáson a VMSZ által támogatott Magyar Összefogás lista mellett hosszú idő óta először jelent meg egy ellenzéki alternatíva is. A legutóbbi, 2022-es nemzeti tanácsi választáson a VMSZ ellenfél hiányában a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) mind a 35 mandátumát megszerezte. Ezzel szemben az új testületben az előzetes eredmények szerint a Magyar Összefogás listája 23–25 mandátumra számíthat, míg a VMÚ 10–12 mandátumot gyűjtött be.

Az ellenzéki alakulat számára ez kétségtelen siker, a VMSZ-nek viszont fájó vereség, főképp annak fényében, hogy az október 25-én megrendezett szerbiai parlamenti választásokon korábbi 6 belgrádi törvényhozó mandátuma 2-re apadt.

A nemzeti tanácsi választás eredménye egyben a VMSZ elnök Pásztor Bálintnak az általános választásokon nyújtott gyenge szereplésre adott magyarázatát is cáfolja. Pásztor ugyanis a szerbiai „referendum hangulattal” magyarázta a VMSZ ott elért rossz eredményét. Úgy vélte, a parlamenti választásokon nem a VMSZ-t büntették a szerbiai magyar kisebbségi szavazók, hanem a Vučić-rezsim ellenében szavaztak a Diáklistára. A nemzeti tanácsi választás látványosan cáfolta ezt, kétségtelenül bizonyítva, hogy a szerbiai magyarok VMSZ iránti bizalma megrendült.

Az eredmények nem sok jót ígérnek távlatilag sem a Pásztor vezette alakulatnak. A tavasszal megalakult VMÚ a korlátozott kampánylehetőségei ellenére is olyan kulcsfontosságú városokban tudott győzni, mint Újvidék és Nagybecskerek, és általában jól szerepelt a városokban, míg a VMSZ a vidék és a szórvány szavazataival szerzett kétharmadot. A monopolhelyzet megszűnésével, valamint a szerbiai magyar médiaa-nyilvánosság várható pluralizációjával az új erő a következő szerbiai parlamenti-, illetve nemzeti tanácsi választásokig jó eséllyel beágyazódhat a vajdasági magyar társadalomba és új politikai erőviszonyokat teremthet.

Miért nem omlott össze a VMSZ?

A VMSZ komoly pofonok sorozatát szenvedte el az utóbbi időben, de összeomlását több strukturális és politikai tényező megakadályozta.

Mint ismert, a Pásztor Bálint vezette párt nemcsak, hogy jó viszonyt ápolt az Orbán-kormánnyal/Fidesszel és a Vučić-rezsimmel/Szerb Haladó Párttal (SNS), hanem teljességgel alárendelte a magyar kisebbségi érdekképviseletet a két autoriter vezető akaratának. Nem a közösség, hanem a Fidesz és az SNS céljait szolgálta, az ő módszereiket ültette át a vajdasági magyar közéletbe is. A VMSZ uralta vajdasági magyar politika ugyanolyan illiberális, antidemokratikus viszonyokat hozott létre, mint a magyar és a szerb, ugyanúgy leuralta és pártkatonákkal töltötte fel a gazdaságot, médiát, kultúrát, mint Orbán és Vučić rendszere. Pásztorék gyakorlatilag felszámolták a vajdasági magyar sajtó függetlenségét, színházak, iskolák, egyéb kulturális intézmények éléről eltávolítottak minden kritikus hangot és pártkatonákat helyeztek oda, miközben a budapesti, belgrádi támogatások segítségével kiépítették saját gazdasági hátterüket, oligarcháikat is.

A nyilvánvaló belső elégedetlenség és a VMSZ-től való tömeges elfordulás azonban kevés volt a hirtelen összeomláshoz. A kisebbségi párt mögött évtizedes, professzionálisan kiépített apparátus, médiatúlsúly és intézményhálózat áll, amellyel egy hat hónapja működő, sem apparátussal, sem finanszírozással nem rendelkező ellenzéki szervezet a kampány és az idő rövidsége miatt nem tudott egyenrangúan versenyezni.

A VMÚ mind a magyar, mind a szerb autoriter rezsimmel szembehelyezkedett, bírálta azok feltétel nélküli kiszolgálását, a szerbiai választáson pedig arra biztatta a magyarokat, hogy a Diáklistára szavazzanak. Sokan hallgattak rájuk az általános választások kapcsán, de a nemzeti tanácsi választásokon a szavazati jogukkal élő vajdasági magyarok kétharmados többsége még mindig „a stabilitásra” szavazott, a folytonosságot, a kiszámíthatóságot és a konszolidált érdekképviseletet választotta a bizonytalansággal szemben.

Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke ezt a kétharmad-egyharmad eredményt úgy értékelte, hogy a közösség az „összefogást, és nem a széthúzást” támogatta. Az identitáspolitika valóban nagy erő, mint ahogy a VMSZ uralta intézményrendszertől való egzisztenciális függőség is, mindez erősíti „az összefogást”, de az is bebizonyosodott, hogy ha van demokratikus alternatíva, akkor a nemzeti kisebbségi szavazók is túl tudnak lépni az identitáspolitika korlátain.

Új fejezet nyílik

A kétharmados többség továbbra is erős legitimitást és politikai felhatalmazást biztosít a VMSZ számára, de kétségtelenül új fejezet nyílik a vajdasági magyar politikában.

Szerbiában a nemzeti tanácsok a kisebbségek kulturális autonómiájának legfőbb szervei, fontos szerepet töltenek be közösségeik életében. Feladataik közé tartozik az anyanyelv, az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás területén biztosított jogok érvényesítése, valamint a nemzeti identitás megőrzése. A nemzeti tanácsok kezelik, osztják le a kisebbségi intézményeknek a szerb államtól érkező forrásokat, ezek a tanácsok döntenek a kisebbségi oktatási, kulturális és médiahálózat kérdéseiben. Működésüket és programjaikat nagyrészt a szerb állami költségvetésből, Vajdaság Autonóm Tartomány büdzséjéből, valamint az érintett helyi önkormányzatok támogatásaiból fedezik, amelyet anyaországi támogatások is kiegészíthetnek.

Jogi személyként közvetlenül képviselik az adott kisebbséget az állami szervek felé, és intézményi hátteret biztosítanak az identitás megőrzéséhez. Mint ilyen, a továbbiakban is a VMSZ lesz az elsőszámú szervezet, amely a vajdasági magyar közösséget képviseli mind Belgrád, mind Budapest irányába.

Korábban is volt belső pluralitás

A VMSZ nem először szembesül belső kihívóval, azzal viszont igen, hogy egyszerre rendült meg hitelessége a választók, a szerb és a magyarországi kormányzat köreiben is.

A VMSZ a vajdasági magyar politika történetében nem mindig élvezett abszolút egyeduralmat. Az elmúlt évtizedekben több belső magyar kihívója is akadt, akik idővel eljelentéktelenedtek, vagy teljesen eltűntek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) volt az első, 1990-ben alapított vajdasági magyar érdekképviseleti párt, Ágoston András vezetésével. A ’90-es évek elején még sikerrel működtek, több százezer szavazatot és komoly parlamenti jelenlétet tudhattak magukénak. Maga a VMSZ is a VMDK-ból kivált mérsékeltebb politikusok szakadár csoportjaként jött létre 1994-ben.

A VMSZ megalakulása után a VMDK radikálisabb, merevebb irányvonalat képviselt, míg a VMSZ pragmatikusabb alkukat kötött a szerb demokratikus ellenzékkel. Így a VMDK fokozatosan marginalizálódott, szavazóbázisa elfogyott, mára mikropárttá zsugorodott.

1997-től új, liberális kihívót kapott a VMSZ. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) is a VMDK-ból vált ki, Pallag Sándor vezetésével. A 2000-es évek elején a VMSZ legfőbb belső ellenzékeként működtek. Helyi szinten (főleg Óbecse és Zenta környékén) komoly bázisuk volt, és képesek voltak megszorítani a VMSZ-t a tartományi és helyi önkormányzati választásokon. Eltűnésük oka a „piszkos anyagiak” hiányának köszönhető. Erőforrásaik és médiafelületük elmaradt a VMSZ-étől. A tartós ellenzéki lét felőrölte a pártot, Pallag Sándor halála után pedig végleg elveszítették az identitásukat. Később választási koalíciókra kényszerültek a VMSZ-szel, ami politikai önállóságuk végét jelentette.

Az újabb szakadás már magát a VMSZ-t érintette. A Magyar Mozgalmat (MM) 2015-ben a VMSZ-ből kizárt vagy önként távozó értelmiségiek, és volt magas rangú politikusok (például Korhecz Tamás, az MNT korábbi elnöke és Maglai Jenő, Szabadka volt polgármestere) hozták létre. A szakadás oka a VMSZ egyre autoriterebb politikája volt, az akkor még a jelenlegi elnök apja, Pásztor István vezette alakulat ugyanis teljességgel átvette az orbáni rezsim kirekesztő és mindent leuraló modelljét. A távozók a belső demokrácia megszűnése ellen tiltakoztak. A 2016-os nemzeti tanácsi választásokon még komoly áttörést értek el: Szabadkán és több észak-vajdasági önkormányzatban erős frakciót alakítottak, a Magyar Nemzeti Tanácsban is megkerülhetetlenné váltak.

Országos párttá azonban nem tudtak fejlődni az egzisztenciális elszigetelés és a teljes forrásmegvonás következtében. A VMSZ-szel szembehelyezkedő politikusok és intézmények ugyanis sorra elestek a magyarországi és szerbiai támogatásoktól, Pásztorék pártja egyeduralkodóvá vált és büszkén vállalta Orbán Viktor és Aleksandar Vučić „barátságát”, támogatását.

A VMSZ monopólium okai

A VMSZ behozhatatlan előnyre tett szert miután a 2010-es évektől kezdve a magyar kormány a VMSZ-t tette meg a vajdasági magyarság egyedüli, kizárólagos stratégiai partnerévé. Ezzel a VMSZ kezébe kerültek a többmilliárdos gazdaságfejlesztési támogatások (amelyeket saját alapítványa, a Prosperitati kezelt), ami óriási egzisztenciális függőséget alakított ki a lakosság körében.

Médiatúlsúlya nyomasztóvá vált, a vajdasági magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó szinte teljes egészében az MNT, így közvetve a VMSZ befolyása alá került, elvágva a kihívókat a nyilvánosságtól.

De a VMSZ-t segítették a kisebbségi reflexek is. A vajdasági magyarság drasztikus fogyása felerősítette a választókban az „egy tömb logikája” reflexet, azt az alapállást, hogy a nemzeti identitás megőrzéséhez, a megmaradáshoz egységre van szükség, a politikai megosztottság csak gyengíti a nemzeti érdekérvényesítést Belgrádban.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) 2026-os felemelkedése azért történelmi jelentőségű, mert mindezen mechanizmusok ellenére képes volt megtörni a VMSZ másfél évtizedes hegemóniáját.

Az alig fél éve megalakult Vajdasági Magyar Újrakezdés listavezetője a nemzeti tanácsi választásokon Mezei Zoltán színművész volt. Nagymértékben tőle is függ, hogyan alakul a VMÚ jövője. 
Fotó: Molnár Edvárd/MTI

Hogyan tovább?

A VMSZ két nagy támogatója, az Orbán-kormány és Vučić rendszer bukása alapjaiban rendezi át a VMSZ mozgásterét. Közvetlen politikai „bosszúra” vagy büntetésre egyik új kormányzat részéről sem kell számítania, de a pártot fenntartó gazdasági és politikai privilégiumok radikális megnyirbálására igen.

Hogy miként viszonyul majd hozzá a Diáklista belgrádi kormánya, az még kérdéses, de Magyar Péter kormánya mindeddig nem szakított a VMSZ-el. A viszony hűvösnek tűnik, de formálisan maradt. A Tisza-kormány képviselői eddigi vajdasági útjaikon rendre a VMSZ vezetőivel tárgyaltak.

Mindazonáltal az már körvonalazódik, hogy az új budapesti kormány várhatóan szakít azzal a korábbi gyakorlattal, hogy a határon túli magyar közösségekben egyetlen pártot ismer el kizárólagos partnerként. És az is valószínűsíthető, hogy a VMSZ-t eddig monopolhelyzetben tartó budapesti pénzcsapok szűkösebben eresztenek majd, mégha nem is zárulnak el teljesen.

A Magyar-kormány még nem mutatott be nemzetpolitikai programot, maradt az ígéretek és általános nyilatkozatok szintjén. Az új budapesti kormányzat vizsgálatokat ígért az eddigi támogatások felhasználása kapcsán, ezek állítólag folynak is, de hogy milyen eredménnyel, az még nem nyilvános. Annyi azonban valószínűsíthető, hogy a jövőre nézve a VMSZ egzisztenciális elosztórendszere, így a párt pozíciója is gyengülni fog, Budapest pedig nyitni fog a VMÚ felé is.

Mint ahogy az is, hogy bár a VMSZ nyíltan a Fidesz mellett kampányolt, az új kormány nem fogja kollektíven büntetni a vajdasági magyarokat. Magyar Péterék várhatóan fenntartják a hűvös, de funkcionális munkakapcsolatot a VMSZ-szel, mint az MNT kétharmados többségét adó szervezettel, miközben építik az alternatív partnereket.

A szerb Diáklista kormányának viszonyulása egyelőre nem jósolható meg. De mivel az október 25-i választáson abszolút többséget szerző új erő egy korrupcióellenes, elszámoltató programmal nyert, minden bizonnyal a Vučić-rendszer feltétlen kiszolgálói – köztük a VMSZ eddigi tisztségviselői – is az új rendszer kárvallottjai lesznek.

Az már biztos, hogy a VMSZ elveszíti államtitkári pozícióit, kiszorul a belgrádi végrehajtó hatalomból. De ennél súlyosabb személyi következmények sem zárhatók ki. Az új szerb kormány felül fogja vizsgálni a Vučić-korszak nagy állami beruházásait és infrastrukturális projektjeit (különösen a 2024-es újvidéki vasútállomási tragédia fényében, amely a diákmozgalom megerősödését kiváltotta). Mivel a VMSZ-es politikusok komoly pozíciókat töltöttek be a közlekedési és infrastrukturális szektorban, a vizsgálatok a párt több tisztségviselőjét is elérhetik.

A győztes Diáklistán három magyar nemzetiségű képviselő is bejutott a szerb parlamentbe. Belgrád számára ők lesznek az új, hiteles magyar partnerek, ami teljesen zárójelbe teszi a VMSZ eddigi „híd” szerepét a szerb és a magyar kormány között.

Vagy reform, vagy bukás 

A VMSZ-t nem fogják adminisztratív úton büntetni, de a vajdasági magyar pártnak párhuzamosan kell szembenéznie az anyaországi pénzügyi források elapadásával, a budapesti politikai hátszél megszűnésével és a belgrádi kormányzati pozíciók elvesztésével.

Az elkövetkező időszak a VMSZ kényszerű zsugorodásáról és – remélhetőleg – belső reformjáról fog szólni, miközben a Vajdaságban – mind szerb, mind magyar oldalon – a pluralizmus és az új politikai generációk veszik át az irányítást. Belső reform nélkül a szerbiai magyar politikát uraló párt „lehúzhatja a rólót”.