Elek István: A Fidesz ma egy halott ügy, a baloldalnak is a nulláról kell majd újjáépíteni mindent
Hogyan rendeződnek át az eddig fideszes vidéki kisközösségek és a pártok romjai a tavaszi választás után? Kormányváltás történt, rendszerszintű átalakulás küszöbén áll az ország? Erről beszélgettünk a Kerecsenden élő Elek István közíróval, Orbán Viktor korábbi tanácsadójával, a rendszerváltó magyar politika egyik meghatározó alakjával. Interjú.
Milyen most a hangulat azokban a vidéki közösségekben, ahol korábban mély, meggyőződéses fideszes tábor létezett – ön is jól ismeri ezt a közeget, például Kerecsenden?
Jól érezhető itt is a Fidesz-tábor zsugorodása, ma már országosan alig van másfél millió aktív szavazójuk. A maradék mag azokból áll a vidéki kisebb településeken is, akiket évtizedek alatt elvarázsolt a „nemzeti, patrióta, szuverenista” szövegelés, és hagyták magukat bezárni a kormánypárti média buborékjába. Ám most a jelentős részük elhűlve látja a közszolgálati médiában azokat a tudósításokat, amelyek az elképesztő visszaélésekről, lopásokról, és a megindult számonkérésről számolnak be. Korábban, ha hallottak is róluk ezt-azt, az ellenzék meséjének hitték, de most olyan nyilvánvaló bizonyítékok tárulnak eléjük, amelyek mégiscsak elbizonytalanítják őket.
Hogyan kezelik az ezzel járó feszültséget a hétköznapokban, egy kis faluban, ahol mindenki ismeri a másikat?
Kezdetben még voltak beszólogatások a Facebookon a Fidesz-párti oldalról, hogy „majd két hét múlva, két hónap múlva meglátjátok, majd fogtok ti még keservesen csalódni…!” De ahogy telnek a hónapok, nemigen van mire hivatkozniuk. Sőt, a legrosszabb helyzetben lévők inkább kézzelfogható pozitív fordulat jeleit tapasztalhatják, megnehezült amellett érvelniük, hogy rossz vásárt csináltunk. Ezért inkább már hallgatnak. Nyalogatják a sebeiket. Lehetőleg kerülik a politikai témájú beszélgetéseket. Semmiképpen sem kezdeményezik a politikai vitákat, és nem is nagyon szólnak hozzá ezekhez. Az idő majd begyógyítja a sebeket, vagy legalábbis eljelentékteleníti őket a feledés.

Fotó: Népszava-archív
A fideszes polgármesterek miként viselkednek ebben a helyzetben?
Ez attól függ, hogyan élték meg a szerepüket. Akik a maffiaállami gépezet helyi elkötelezettjei, aktív kiszolgálói, vagy önjáró képviselői voltak a visszaélésekben is, azok nehéz helyzetben vannak, mert a közösség tudja, kik ők. Számukra nincs más ambíció, mint kihúzni a hátralévő időt és megúszni a számonkérést. Aki viszont tisztességesen, a törvényesség keretei között próbálta ellátni a munkáját, az a jövőben esetleg függetlenként még megmérettetheti magát, és reménykedhet az ismertségében.
Milyen mozgástere maradt a mostani helyzetben a Fidesznek, mint pártnak és politikai alakulatnak?
Gyakorlatilag semmilyen. A Fidesz ma egy halott ügy. Állampártként már nem működhet tovább, az új, demokratikus rendszerbe beilleszkedő pártként pedig nem akar, nem tud. Morális kohézióját régen elveszítette, szervezetileg szétesőben van, szellemileg béna. Politikai elitje szétesett és szétszaladt. Orbán Viktor teljesen tanácstalan, és nem vállalkozik semmi másra, mint hogy megpróbálja összetartani azt a szűk kört, amelyik még védelmezheti őt. De a fogalmai, a nyelvhasználata, a Tisza lépéseire adott reakciói egyértelműen mutatják, hogy semmiféle hajlandósága és képessége nincs már arra, hogy az új helyzet kihívásaira épkézláb választ adjon, ami nem is csoda. Aki hatvanon bőven túl, egy ilyen pályafutás után szenved megsemmisítő vereséget, a liberális demokrácia egyik alapító atyjának szerepétől eljutva a felszámolója szerepéig, egy önkényuralmi rendszer felépítéséig, hogy aztán elsöpörje a békés forradalom, az már nem tud megújulni.
Lehetne más esélyük, mint szembenézni a múlttal?
Csak az lehetne az esélyük, ha elfogadnák azt a közös alapot, amit a Tisza mögött álló többség képvisel, legalábbis hallgatólagosan: hogy az orbáni NER illegitim, erkölcsi elismerésre méltatlan, és valójában törvénytelen, a kétharmados jogalkotási lehetőséggel visszaélő rendszer, demokráciának álcázott önkényuralom volt. Maffiaállam, aminek nem lett volna szabad létrejönnie sem. Amíg a Fidesz maradék vezetése le nem számol a múltjával, önkritikát nem gyakorol, és amíg le nem számolnak magával az orbáni jelenséggel, addig csak az a gyermeteg reményük maradhat, hogy majd a társadalom kiábrándul a Tiszából, és akkor újra jöhetnek ők, akik addig is mindent feljegyeznek…

Fotó: Népszava-archív
Mit lát a parlamentben lévő fideszes frakciónál?
A régi jelentéktelenek mellé delegáltak néhány új arcot is. Olyan karaktereket, akik influenszerként szerezték meg a jártasságukat a politikai demagógiában. Ők kétségtelenül hoztak némi fiatalos frissességét a frakcióba, mint például Szűcs Gábor. Ugyanakkor azt is példázzák, hogy hiába teszik oda a dinamizmusuk erejét a régi, szellemileg lejáratott, fogalmilag zűrzavaros politikai nyelv mögé. Abból, hogy valakik még ma is képesek őszintének ható belső átéléssel, és harci tűzzel előadni a régi hazugságokat, abból még nem lesz politikai megújulás.
Ha mérleget kellene vonni a Tisza-kormány eddigi munkájáról: mi az, amit ön szerint jól csinálnak, és mik azok, amelyek kritika tárgyát képezik?
Ökoszociális, szabadelvű, konzervatív értékrendű emberként természetesen sok minden kedvemre való abban, ami most történik. Először is vitathatatlanul rendszerváltás zajlik. Tehát az irány jó. Az új kétharmados többség szimbolikus és gyakorlati lépései egyaránt azt bizonyítják, visszatértünk az európai típusú liberális demokrácia értékrendjéhez. Ezzel persze a ’89-90-es rendszerváltás örökségéhez is. Evidens a fordulat a kül- és biztonságpolitikánkban. Normalizáltuk az EU-hoz, a NATO-hoz, a Visegrádi kezdeményezéshez, az Ukrajnához való viszonyunkat.
Nyilvánvalóak a szociális fordulat jelei. Hiánycsökkentő, felelős költségvetési politika mellett olyan karakteres átcsoportosítás történik a közteherviselésben a rosszabb helyzetben lévők javára – egyfelől a minimálbér-közeliek adócsökkentése, a családi pótlék megduplázása, a kis nyugdíjak emelése, a béremelések, másfelől a vagyonadó, a társasági adó emelése stb. –, amilyenre az elmúlt 36 évben nem volt példa. Az Orbán-rendszer felelőtlen, helyzetünket csak rontó politikájához képest nyilvánvaló fordulat történik a természetvédelemben, klímapolitikában.

Fotó: Népszava-archív
Öröm átélni nemzeti szimbólumaink kiszabadítását az Orbán-féle törzsi politika hatököréből. Kétségtelen a kormánytöbbség elszántsága, hogy levagdossa az állam szervezetére az elmúlt évtizedekben ránövesztett maffiaállam csápjait, hogy minél többet visszaszerezzen az ellopott közvagyonból, és megtörténhessen a felelősök büntetőjogii számonkérésre.
Egy igazán komoly problémám van a kezdetektől a tiszás többség kormányzati politikájával: a rendszerváltozás módja. Ahelyett ugyanis, hogy a radikális jogállami utat választották volna az alkotmányos demokrácia helyreállítására, rámutattak volna arra a világos alkotmányjogi cezúrára, amelyet az orbáni kétharmados többség teremtett, a Tisza inkább a „puha rendszerváltás” útját választotta. Emiatt a folyamat a lehetségesnél jóval lassabban, egyértelmű sorvezető nélküli rögtönzésekkel halad előre, szükségképpen több hibával, ellentmondásosabban, esetlegesebben.
Mit kellett volna tenniük?
Már az első parlamenti ülésen, de legkésőbb a kormányalakítás alkalmával ki kellett volna mondaniuk, hogy 2010 és 2013 között a kétharmados kormányzó többség bűnös módon lopakodó államcsínyt vitt véghez – a korábban általa is támogatott alkotmányos rend ellen. Azaz alkotmányellenes, kizárólagos hatalomra törekvéssel felszámolta a fékekre és ellensúlyokra alapozó alkotmányos demokráciánkat. Egyben létrehozta helyette a kétharmados kormányzó többségnek alkotmányjogilag korlátlan hatalmat garantáló önkényuralmi rendszert, amire semmiféle politikai és alkotmányos felhatalmazással nem rendelkezett. Mert az eredeti alkotmányunk demokratikus értékrendjén belül maradva nem is rendelkezhetett. Csak az értékrendjéből kilépve, az identitását megtagadva, elárulva.

Fotó: Népszava-archív
A kétharmados többségnek deklarálnia kellett volna, hogy mivel a 2026-os békés forradalomnak köszönhetően a Tisztelt Házban 2013 tavasza óta először újra cselekvő többsége van a liberális demokrácia híveinek, a kormány érvényteleníti a korábbi orbáni többség mindazon törvényalkotási lépéseit, amelyek a kizárólagos hatalomra törekvés részeként születtek meg. Következésképp mindazokat a kinevezési aktusokat is, akár egy csomagban, amelyekkel az Orbán-rendszer már a saját bizalmi embereit helyezte a korábban független nemzeti intézmények élére. Hogy immár ne a kormányzó többség ellensúlyai, hanem kiszolgálói és védelmezői legyenek. Ha így jártak volna el, ezzel elejét vehették volna annak a teljesen fölösleges és méltatlan huzavonának és alkotmányjogi barkácsolásnak, ami a lemondatásuk, az eltávolításuk körül zajlott.
Végül sor került a személycserékre és törvénymódosításokra…
Csak részben, és túl sok volt a kerülőút, a hezitálás, téblábolás. Még mindig nincs eltávolítva például a Kúria elnöke, a Bírósági Hivatal elnöke vagy a Számvevőszék vezetője. Ez a bizonytalanság ráadásul felbátorította a vereséget szenvedett fideszes elitet, amely a saját jól megérdemelt bukása után újabban nem átall a jogállam és a demokrácia védelmezőjeként szavalni az állítólag diktatúrát építő tiszás többséggel szemben.
Ön szerint mi tartotta vissza a radikálisabb megoldástól a Tiszát?
Erre én is szeretném tudni a választ. Valószínűleg nem készültek fel rá. Bár menet közben sokszor keményítették a korábbi puhább rendszerkritikájukat, ennek az alkotmányjogilag megalapozott jogállami radikalizmusnak a vállalásához voltaképpen a kampány legvégén sem jutottak el. A kétharmados cselekvő erő birtokában persze még ennek ellenére is vállalhatták volna. Kár, hogy ez elmaradt, mert ésszerűbben gazdálkodhattak volna az erőikkel. Szigorúbb logikai rendet követhettek volna az egymást követő lépéseik. Nem kellett volna kerülőutakkal, esetről esetre történő igazolási kísérletekkel kínlódniuk, hogy megszabadulhassanak a „báboktól”. Az alkotmányos demokrácia helyreállításához feltétlenül szükséges lépéseken túl nem bonyolódnak volna bele talán idő előtt olyan kérdések megvitatásába és szabályozásába, amelyek eleve feleslegesek voltak, vagy bőven várhattak volna a majdani alkotmányozásra, mint például az alkotmánybírósági elnökválasztás szabályozása vagy a képviselői mandátumkorlát bevezetése.

Fotó: Népszava-archív
Tegyünk egy pillantást a baloldalra is! Vannak-e életjelei a magyar baloldalnak a jelenlegi politikai térfélen?
A régi baloldal, mint politikai erő, teljesen megszűnt. Felélték csaknem minden korábbi morális, szellemi és szervezeti tőkéjüket. Gyakorlatilag megsemmisült az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a többiek is. Ha lesz is a jövőben baloldali feltámadás, az aligha épülhet rá ezekre a régi szervezeti előzményekre és kompromittálódott káderekre.
Honnan jöhet a baloldali újrakezdés?
Ez döntő mértékben attól függ, hogy a Tisza meddig tudja fenntartani azt a széles társadalmi koalíciót, amely ma magában foglalja a baloldali, liberális, zöld és konzervatív szavazók tömegét is. A korábbi baloldali elit annyira rosszul politizált, hogy még egy életképes kis politikai otthont sem tudott kimenteni az összeomlásból. Szinte a nulláról kell majd újjáépíteni mindent. Néhány hiteles baloldali egyesületet, szellemi műhelyt, lapot és magányos személyiségeket látok csupán a színen. Jelenleg ők is a várakozás és legfeljebb a szellemi építkezés stádiumában vannak, és pontosan tudják: igazi tér számukra csak akkor nyílhat, ha a Tisza hatalmas táborán belül előbb-utóbb megindul egyfajta természetes értékrendi tagolódás.
Ezt is ajánljuk
Negyvenöt év árulás – Galéria az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Fideszes propagandára milliárdok, a Fradinak százmilliók mentek a HungaroControltól
Már decemberben megalakulhat az új Idősügyi Tanács, a Tisza-kormány valódi egyeztetést ígér a nyugdíjasoknak
Polyák Gábor: A KESMA működését átfogóan vizsgálja majd az NMHH
Megfizethető lakások épülhetnek Lipótmezőn









