Polyák Gábor: A KESMA működését átfogóan vizsgálja majd az NMHH
A médiahatóság hozzálát a magyarországi médiapiac teljes körű vizsgálatához. Annak része lesz a 4iG műsorterjesztésben játszott abszolút szerepe és az is, ahogy az Indamédia felvásárolta a Ringier-portfóliót.
A magyarországi médiapiac és a kapcsolódó piacok teljes körű vizsgálatába kezd a hatóság. Szinte minden rendelkezésre áll házon belül ahhoz, hogy ezt a vizsgálatot lefolytassák – mondta el Polyák Gábor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az MTI-nek nyilatkozva. Kiemelte, hogy megalapozott és strukturált adatokra van szükség, hogy előremutató döntéseket hozhassanak: fel kívánják tárni, hogy egy-egy szereplő rendelkezik-e olyan piaci erőfölénnyel, amivel adott esetben vissza is él, és ha vannak ilyenek, akár a médiahatóságnak, akár a versenyhivatalnak lépéseket kell tennie az ügyben.
Vizsgálat indul, Hajdú Péter és a Partizán ügye is a Médiatanács elé került
Polyák Gábor hangsúlyozta, hogy a tágabb értelemben vett médiapiacot tekintik át, így nem egyenként vizsgálják például a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) médiumainak működését, hanem összességükben, a csoport – a magyarországi piacon kiugrónak számító – nyomdaipari kapacitásaival együtt elemzik azt. Példaként említette, hogy a 4iG műsorterjesztési piacon játszott abszolút vezető szerepét, vagy a műsorgyártásba áramló közpénzek hatását is vizsgálni fogják.
Köztudott, melyek azok a szereplők, amelyek nem elsősorban gazdasági döntések eredményeként kerültek abba a helyzetbe, amelyben vannak – fogalmazott az elnök. Továbbá a kötelezően bepótlandó feladatok példájaként annak az egy évvel ezelőtti tranzakciónak az áttekintését említette, amelynek során az egykori Ringier-portfóliót felvásárolta az Indamedia. A médiatanács ugyanis nem vizsgálta az ügylet hatásait, holott ez az akkor már hatályba lépett európai médiaszabadság-törvény alapján kötelessége lett volna.
Az NMHH ellenzi a reklámadót, a parlamenthez fordul a bevezetése miatt
Zajlik a magyarországi piac sajátosságait figyelembe vevő vizsgálati módszertan előkészítése, ám megalapozott döntést csak szerteágazó adatsorok alapján hozhat a testület, így például szükségük lesz egy olyan mélységű kutatásra a magyar média- és hírfogyasztásról, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Kiemelt feladat a mesterséges intelligencia szerepének és hatásának vizsgálata, ahogy annak értékelése is, hogy a megjelenő újabb terjesztési platformok miként befolyásolják a magyar nyelvű tartalmak eljutását a közönséghez. Hosszú távon ez határozza meg a teljes magyar média sorsát – szögezte le Polyák Gábor. Megjegyezte, a Médiatanács törvényben rögzített joga, hogy javaslatot tegyen a szabályozás átalakítására a jogalkotónak, illetve véleményezze a felmerült javaslatokat, a médiapolitika meghatározása azonban nem a hatóság, hanem a kormány dolga.
Bocsánatot kért a Médiatanács új elnöke, a Klubrádió hamarosan frekvenciára pályázhat
Az NMHH elnöke arról is beszámolt, hogy megkezdték a hatóság szervezeti kapacitásainak felmérését , és az új struktúra a jövő év elejére, legkésőbb tavaszra állhat fel. Átalakításokról is döntenek, november elején felszámoltak két igazgatóságot, de átalakítandó területek között említette a digitális gyermekvédelmet, amit a sérülékeny korosztályok védelmével és a médiaműveltség terjesztésével egyesítenék. Azt nem tervezik, hogy egyenes adásban közvetítik a médiatanács üléseit, de azok szó szerinti jegyzőkönyveit és az indoklással ellátott határozatokat már publikálják.
Ezt is ajánljuk
Megfizethető lakások épülhetnek Lipótmezőn
Már nem mindenkinek üzlet a magánegészségügy – Novák Katalin volt köztársasági elnök a szektor képviselőjeként vett részt a konferencián
Pogátsa Zoltán: Magyarország nincs az államcsőd szélén, többet is költhetne egészségügyre
Lannert Judit: Társadalmi egyeztetés indult a rugalmas iskolakezdésről
Magyar Péter: A Tisza nem vesz részt a Fidesz alvállalkozói által összehívott nemzetbiztonsági bohóckodáson









