Belföld

Fideszes propagandára milliárdok, a Fradinak százmilliók mentek a HungaroControltól

Az állami cég az elmúlt nyolc évben milliárdokat költött tulajdonképpen a NER fenntartására.

Fideszes propagandára milliárdok, a Fradinak százmilliók mentek a HungaroControltól
Fotó: A HungaroControl Facebook-oldala

Állami kifizetőhely volt a HungaroControl: nyolc év alatt 2,4 milliárd forintot költött szponzorációra és közel 800 milliót hirdetésre, utóbbit jellemzően a propagandasajtóban – írja a Magyar Hang a lap egy korábbi közérdekűadat-igénylése nyomán. A magyar légtér biztonságáért felelős száz százalékban állami társaság, amely egy NATO megbízás alapján a Koszovó feletti magas légteret is irányítja, több mint 800 munkavállalót foglalkoztat, 2024-ben 63,6, tavaly 64,7 milliárd forintos árbevétel mellett zárt, az adózott eredménye 2023-ban 7,8 milliárd, tavaly pedig 3,4 milliárd forint volt.

A tulajdonosi jogokat gyakorló a Közlekedési és Beruházási Minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy Kállai Éva személyében Vitézy Dávid miniszter új vezérigazgatót nevezet ki a szakszolgálat élére. Vélhetően lesz mit rendbe tennie: a lap által megismert adatok szerint 2019 előtt még a Trinity International Communication nevű ügynökség intézte a HungaroControl médiavásárlásait. 2017-ben összesen 78 millió forintot szántak sajtóhirdetésekre, a szakportáli hirdetések mellett bőven jutott a propagandasajtónak, az Origónak, a Figyelőnek és a Világgazdaságnak, később más a PestiSrácoknak is.

2019 elejétől már Balásy Gyula cége, a New Land Media vette kezébe a hirdetéseket: abban az évben több mint 50 millió forintot szórhatott el a kormánypárti médiában, akárcsak 2020-ban, majd folyamatosan emelkedtek a költések, 2025-ben már 208 milliós, idén az első félévben 95 millió forintos volt a keret. Támogatásokra szponzorációra is bőkezűen szórták a pénzt a sokmilliárdos éves profitból, jutott civil szervezeteknek, de még több politikainak nevezhető támogatásokra. A Kubatov Gábor vezette FTC különféle csapataihoz összesen 577 millió forint csorgott be a HungaroControltól, de voltak érdekesebb támogatások is.

 

Nem maradtak ki a jóból a Tusványos és a Békemenetek szervezői sem

 

Például a Magyar Hang adatai szerint több mint 90 milliót kapott a Polgárok Házához kötődő Szövetség a Nemzetért Alapítvány, de ezen kívül külön kapott a Polgárok Háza is 15 milliót, 33 millió forintot kapott a Tusványost is szervező budapesti Kisebbségekért-Pro Minoritate Alapítvány.

Kapott 20 millió forintot a Békemenetet is szervező fideszes egyesület mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány is. Magyarország minszki nagykövetségének kétszer is adott mindösszesen 3,5 millió forintot az a cég, ahol a légi forgalmi irányítók 2021-ben már munkabeszüntetésre készültek, miután 30-40 százalékkal csökkent a bérük, de az Orbán-kormány ezt rendeletben tiltotta meg.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás