Lannert Judit: Társadalmi egyeztetés indult a rugalmas iskolakezdésről
Az oktatási és gyermekügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy, a köznevelési törvény tervezett módosításával már nem az Oktatási Hivatal, hanem a szülők és az óvodapedagógusok dönthetnek az iskolaérettségről.
Minden gyermek más ütemben fejlődik. Fontos, hogy az iskolakezdés is igazodjon ehhez! Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős Államtitkársága társadalmi egyeztetésre bocsátotta a rugalmas iskolakezdésre vonatkozó javaslatát – közölte Facebook-oldalán Lannert Judit. A miniszter szerint céljuk, hogy az iskolakezdésről ne kizárólag a gyermek életkora alapján szülessen döntés, hanem egyéni fejlődési ütemét, képességeit és iskolaérettségét is figyelembe vegyék.
Felhívta a figyelmet, hogy a kormány hivatalos oldalán november 13-ig, azaz egy hétig várják a szakmai szervezetek és minden érdeklődő észrevételeit. Az ott olvasható összefoglaló szerint a tanköteles korú gyermekek tankötelezettségére vonatkozó hatósági eljárás törlésével a jogalkotó – a gyermek tényleges fejlettségének figyelembevétele mellett – a halasztásról szóló döntésre irányuló jogot vissza kívánja adni a szülőnek és az óvodavezetőnek, egyet nem értésük, illetve kétség esetén a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottságának, annak érdekében, hogy az iskolaérettséget a szabályozás elsősorban a gyermek tényleges fejlettségéhez kapcsolódó szakmai kérdésként kezelje. A módosítás által a döntés kikerül az Oktatási Hivatal hatásköréből, melyből kifolyólag megszűnik a hatósági eljárás jellege – írták.
Régóta várt változások jöhetnek a köznevelési törvényben
A célunk egyszerű: minden gyermek akkor kezdhesse meg az iskolát, amikor fejlődése szempontjából a leginkább készen áll rá – szögezte le az oktatási és gyermekügyi miniszter. A Népszabadság október végén írt arról, hogy hamarosan régóta várt változások jöhetnek a köznevelési törvényben, így arról is, hogy a tervek szerint nem lesz kötelező délután négy óráig bent maradni az iskolában, és a kötelező heti öt testnevelésóra szabályozásának enyhítésén is gondolkodik a kormány.
Pedagógiai tapasztalat nélküli, kirúgott tanár és korábbi fideszes jelölt is van az új tankerületi igazgatók között
Ezt is ajánljuk
Polyák Gábor: A KESMA működését átfogóan vizsgálja majd az NMHH
Megfizethető lakások épülhetnek Lipótmezőn
Már nem mindenkinek üzlet a magánegészségügy – Novák Katalin volt köztársasági elnök a szektor képviselőjeként vett részt a konferencián
Pogátsa Zoltán: Magyarország nincs az államcsőd szélén, többet is költhetne egészségügyre
Magyar Péter: A Tisza nem vesz részt a Fidesz alvállalkozói által összehívott nemzetbiztonsági bohóckodáson









