MNB-székházügy: Újabb beadványokat adott át a jegybank a BRFK-nak
A Magyar Nemzeti Bank jelenlegi vezetése egy két héttel ezelőtti hírre reagált. Közleményük szerint valótlanság, hogy a rendőrség már két Varga Mihály idején történt ügyben is nyomozna.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése a Szabadság téri székház felújításával összefüggő bankgarancia és az üzemeltetéssel kapcsolatos kérdések tekintetében két új beadványt adott át a Budapesti Rendőr-főkapitányság részére. A jegybank új vezetése folytatja az előző vezetéshez kapcsolódó ügyek feltárását és a továbbiakban is minden szükséges információval segíti a nyomozóhatóság munkáját – közölte a jegybank a lapunkhoz is eljuttatott pénteki közleményében. Az új beadványokat november 4-én nyújtották be a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK).
A közlemény szerint az MNB és kizárólagos tulajdonában álló leányvállalata, az MNB-Ingatlan Kft. „a sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadására és a valótlan hírekre tekintettel” születtek meg az új beadványok. Azok szerintük tényszerűen és részletesen mutatják be azokat az intézkedéseket, amelyeket az új jegybanki vezetés az MNB ingatlanjainak üzemeltetését és a székházfelújításhoz kapcsolódó bankgarancia-lehívást érintően megvalósított.
Már két Varga Mihály idején történt MNB-ügyben is nyomoz a rendőrség
Lapunk is beszámolt október 29-én a 444 – rendőrségi információkra hivatkozó – cikke nyomán, hogy két feljelentés alapján elindultak a nyomozások a Varga Mihály vezette jegybankot érintő ügyekben is. Mint írták, az egyik eljárás egy túlárazás gyanús közbeszerzés, a másik egy hárommilliárd forintos bankgarancia lehívása nyomán indult, a feljelentést mindkét esetben a Matolcsy-klán oszlopos tagjának, a Somlai Bálint érdekeltségébe tartozó Raw cégcsoport egy-egy vállalata tette.
Az egyik feljelentés különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával született meg, és még szeptemberben benyújtották a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF). – A vádhatóság a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz tette át az ügyet.
A feljelentés a Magyar Nemzeti Bank és a kizárólagos tulajdonában álló MNB-Ingatlan 2025-ös üzemeltetési beszerzéseivel összefüggésben történt, amelyeket eredetileg még Matolcsy György elnöksége idején írt ki az MNB, de már Varga Mihály elnöksége alatt kötöttek szerződést a győztesekkel. A győztes pedig – mit tesz Isten – nem a Matolcsy-féle közpénzherdáláson keresztül meghízott Somlai-érdekeltség lett, noha az ár szempontjából az ő ajánlatuk volt a legkedvezőbb – írták.
Feljelentést tett Somlai Bálint cége, mert a Varga Mihály vezette MNB kidobta egy közbeszerzésből és drágábban szerződött helyette
A másik ügyben ugyancsak szeptemberen különösen jelentős kárt okozó csalás és hamis tanúzás gyanúja miatt tett feljelentést a Raw Development Kft. a KNYF-en két bankgarancia lehívása miatt. A lap birtokában lévő dokumentum szerint az ügy középpontjában két, még a horribilis árú székházfelújításhoz kapcsolódó bankgarancia-lehívás áll, egy tavaly őszi és egy idén júliusban kezdeményezett, de csak szeptember végén, néhány nappal a feljelentés benyújtása előtt teljesült tranzakció.
Házkutatást tartottak az MNB-botrányban érintett Raw Developmentnél, értékpapírokat is lefoglaltak
Ezt is ajánljuk
Lezárná a Magyarország elleni 7-es cikkelyes eljárást az Európai Néppárt
400 milliós támogatás érkezhet Európai Beruházási Banktól
Gajdos László: Felfüggesztettük a hazai akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Mégis ad kétmilliárd forintot a Tisza-kormány a drogkrízis kezelésére
Bombafenyegetés miatt többször riasztották a magyar Gripeneket









