Kultúra

A karmester, aki hagyta beszélni a zenét – Meghalt Herbert Blomstedt

„A zenének kell beszélnie. Az én feladatom az, hogy a zene a lehető legtöbbet mondja, én pedig a lehető legkevesebbet” – vallotta Herbert Blomstedt. A svéd–amerikai karmester, aki több mint hét évtizeden át állt a világ vezető zenekarainak élén, november 4-én, 99 éves korában hunyt el göteborgi otthonában. A 20. századi karmesteróriások korának egyik utolsó képviselője távozott, aki még kilencvenes éveinek végén is rendszeresen vezényelt.

A karmester, aki hagyta beszélni a zenét – Meghalt Herbert Blomstedt
Herbert Blomstedt. Amikor arról kérdezték, mit szeretne maga után hagyni, egyetlen szóval válaszolt: „Barátokat.” Fotó: Gewandhausorchester Leipzig

Herbert Blomstedt 1927. július 11-én született az egyesült államokbeli Springfieldben, svéd szülők gyermekeként. Édesapja a hetednapi adventista egyház lelkésze volt. A család 1929-ben visszaköltözött Svédországba, Blomstedt pedig gyermekkorának egy részét Finnországban töltötte. Zenei tanulmányait Stockholmban, az Uppsalai Egyetemen és a New York-i Juilliard Schoolban végezte. Karmesterként Igor Markevitch és Jean Morel tanítványa volt, majd Leonard Bernsteinnél is tanult a tanglewoodi nyári akadémián.

Utóbbihoz különös történet fűződik. Amikor lejárt a Juilliard-ösztöndíja, Blomstedt előzetes bejelentkezés nélkül kereste fel Bernsteint New York-i lakásán. Fél órával később már a tanglewoodi tanulmányait biztosító ösztöndíjjal távozott. Bernstein muzikalitása mély benyomást tett rá, de látványos, olykor teátrális vezénylési stílusától mindig távol állt.

1953-ban megnyerte a Koussevitzky Karmesterversenyt, 1954-ben pedig a Stockholmi Filharmonikusok élén mutatkozott be hivatásos karmesterként. A bemutatkozás olyan sikert aratott, hogy a korabeli svéd kritikusok már ekkor rendkívüli tehetségként ünnepelték. Moses Pergament zenekritikus az Aftonbladetben azt jósolta, hogy Blomstedt neve kitörölhetetlenül bevésődik a svéd zenei élet emlékezetébe.

 

Drezdától San Franciscón át Lipcséig

 

Első vezető karmesteri megbízatását a svédországi Norrköping szimfonikus zenekarától kapta 1954-ben. Ezt követően az Oslói Filharmonikusokat, a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarát és a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarát irányította.

Pályafutásának egyik meghatározó állomása Drezda volt, ahol 1975 és 1985 között a nagy múltú Staatskapelle vezető karmestereként dolgozott. A zenekarral készített Beethoven- és Schubert-szimfóniafelvételei máig fontos részei diszkográfiájának. A drezdai években különösen jól érvényesült a karmester egyik legfőbb erénye: a zenekari hangzás belső arányainak, a szólamok közötti kapcsolatoknak és a művek nagyformájának kivételes érzékenységű megformálása.

 

 

1985-ben a San Franciscó-i Szimfonikusok zeneigazgatója lett. Az amerikai zenekar tízéves vezetése alatt jelentős nemzetközi tekintélyre tett szert. Blomstedt tizenöt év után először vezette európai turnéra az együttest, amely a salzburgi, az edinburgh-i és a luzerni fesztiválon is fellépett.

San Franciscóban készült felvételei közül különösen jelentősek Carl Nielsen és Jean Sibelius szimfóniáinak teljes sorozatai. Blomstedt a skandináv zene egyik legfontosabb nemzetközi képviselője volt, aki a német–osztrák klasszikus és romantikus repertoár mellett következetesen népszerűsítette Nielsen, Sibelius, Franz Berwald és Wilhelm Stenhammar műveit is.

A San Franciscó-i zenekarral készített felvételei közül Carl Orff Carmina Buranája 1993-ban, Brahms Német requiemje pedig 1996-ban Grammy-díjat nyert.

Az amerikai évtized után 1996 és 1998 között a hamburgi Északnémet Rádió Szimfonikus Zenekarát vezette, majd 1998-ban Kurt Masur utódjaként a Lipcsei Gewandhaus Zenekar élére került. A világ egyik legrégebbi szimfonikus együttesének tizenkilencedik Gewandhaus-karnagya lett, és 2005-ig töltötte be a tisztséget.

 

 

Lipcsében nem egyszerűen továbbvitte a zenekar hagyományait. Finomította hangzását, nagyobb szerepet adott a történetileg tájékozott előadásmódnak, visszaállította a hagyományos német zenekari ülésrendet, és a skandináv szerzők műveivel is bővítette a repertoárt. Nevéhez fűződik a Mendelssohn-ünnepek elindítása, valamint a családi hangversenyek és a zenei ismeretterjesztés fejlesztése is.

 

A partitúra szolgálatában

 

Blomstedt nem tartozott azok közé a karmesterek közé, akik látványos gesztusokkal, szuggesztív színpadi jelenléttel vagy személyiségük előtérbe állításával igyekeztek hatni a zenekarra és a közönségre. Vezénylése visszafogott, világos és rendkívül pontos volt. Nem a karmester személyét, hanem a partitúrát tekintette az előadás középpontjának.

Ez a szemlélet azonban korántsem jelentett merevséget vagy érzelemmentességet. Előadásait a természetes zenei folyamatok, az arányérzék és a belső feszültségek fokozatos kibontása jellemezte. Nem erőltette rá saját elképzeléseit a művekre, inkább azok szerkezetéből, harmóniai és ritmikai összefüggéseiből bontotta ki az értelmezést.

Különösen Beethoven, Schubert, Mendelssohn, Brahms és Anton Bruckner műveinek előadójaként vált megkerülhetetlenné. Bruckner szimfóniáihoz egész életében visszatért. A monumentális formákat nem a hangzás puszta erejével, hanem a zenei folyamatok türelmes építkezésével tette átélhetővé.

2024 júliusában, 97. születésnapján Bruckner IX. szimfóniáját vezényelte a Sankt Florian-i bazilikában, ahol a zeneszerző egykor orgonistaként működött, és ahol sírja is található.

 

Művészi érdeklődése ugyanakkor nem korlátozódott a klasszikus repertoárra. Kortárs szerzők, köztük Ingvar Lidholm és Charles Wuorinen zenéjét is rendszeresen műsorra tűzte. 2024 októberében a Gewandhaus Zenekarral ő készítette el az akkoriban újonnan azonosított Mozart-mű, a Ganz kleine Nachtmusik első hangfelvételét.

A hetednapi adventista egyház elkötelezett tagjaként vallásos meggyőződése egész életében meghatározta munkáját. A szombati nyugalomnapon nem tartott próbákat, hangversenyeket azonban vállalt, mert a zenélést nem egyszerű munkának, hanem szolgálatnak tekintette. Meggyőződése szerint a zene képes jobbá tenni az embert, érzékenyebbé válni a szépségre és a világ összefüggéseire.

 

Kilencvenévesen is új felfedezéseket keresett

 

Blomstedt pályájának különlegessége, hogy művészi tekintélye időskorában tovább növekedett. Miközben kortársainak többsége már visszavonult, ő a Berlini és a Bécsi Filharmonikusok, a Lipcsei Gewandhaus Zenekar és más vezető együttesek rendszeres vendége maradt.

Kilencvenedik születésnapjának évében a Gewandhaus Zenekar fennállásának 275. évfordulóját ünneplő, négyhetes európai és ázsiai turnét vezényelte. A Bécsi Filharmonikusok 2019-ben tiszteletbeli tagjukká választották.

Nem tekintette magát olyan művésznek, aki hosszú pályája végére minden fontos kérdésre megtalálta a választ. Egy 2020-as interjúban arról beszélt, hogy kíváncsisága változatlan, és bizonyos értelemben még mindig gyermeknek érzi magát. Az évek során sok mindent megtanult, de leginkább azt, milyen keveset tud.

A zenekari muzsikusokkal való kapcsolatát is ez a nyitottság jellemezte. Esa-Pekka Salonen finn karmester egy interjúban felidézte, hogy egyszer megkérdezte tőle, miként képes ennyi örömmel dolgozni, és miért reagálnak rá olyan szeretettel a zenekarok. Blomstedt válasza egyszerű volt: nem engedi, hogy a stressz irányítsa az életét, csak olyan zenét vezényel, amely valóban fontos számára, és olyan emberekkel dolgozik, akiket kedvel, olykor szeret is.

Alex Ross amerikai zenekritikus a The New Yorkerben 2021-ben úgy jellemezte művészetét, hogy vezénylésében semmi sem hat oda nem illőnek vagy rutinszerűnek. Blomstedt kivételes természetességgel teremtette meg azt az érzést, hogy a zene pontosan úgy szólal meg, ahogyan megszólalnia kell.

„Barátok”

Halálhírére a Lipcsei Gewandhaus Zenekar különösen személyes hangú megemlékezést tett közzé. Andreas Schulz, az intézmény igazgatója korunk egyik legnagyobb muzsikusától és egy rendkívüli embertől búcsúzott. Mint fogalmazott, Blomstedt nemcsak művészileg formálta a zenekart, hanem arra is megtanította muzsikusait, hogy a nagyság a szerénységből fakadhat.

Bernhard Krug, a zenekari vezetőség képviselője egy korábbi interjút idézett fel, amelyben Blomstedtet arról kérdezték, mit szeretne maga után hagyni. A karmester egyetlen szóval válaszolt: „Barátokat.”

Krug szerint ez a válasz mindent elmondott róla. Blomstedt sohasem a hatalmával, hanem a bizalom, a tisztelet és az emberség erejével teremtett tekintélyt.

 

Utolsó hangversenyét 2026. május 15-én adta San Franciscóban. Mahler IX. szimfóniáját vezényelte, már kerekesszékből. A harmadik tétel közben rosszul lett, az előadás több percre megszakadt. A következő koncerteket lemondták, később további fellépéseit is törölték.

Pedig még 2027-re, századik születésnapjának évére is voltak tervei, többek között a Bécsi Filharmonikusokkal.

Herbert Blomstedt nem a karmesteri tekintély külsőségeivel, hanem a zenei gondolkodás mélységével és következetességével vívott ki megbecsülést. Hét évtizeden át ugyanazt kereste a partitúrákban: azt, amit a zeneszerző megfogalmazott, de amit minden előadásnak újra fel kell fedeznie.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás