A roma kortárs művészet nemzetközileg elismert kutatója, Junghaus Tímea is a 2027-es Documenta kurátori csapatában dolgozik
Junghaus Tímea művészettörténész is részt vesz a világ egyik legrangosabb kortárs képzőművészeti seregszemléje, a kasseli Documenta 2027-es kiadásának előkészítésében. A magyar szakember kurátori tanácsadóként csatlakozik a Naomi Beckwith vezette nemzetközi csapathoz.
Négy új szakemberrel bővült a 2027-es kasseli Documenta kurátori csapata – jelentették be a szervezők. Junghaus Tímea mellett Osei Bonsu, a londoni Tate Modern vezető kurátora, valamint Noam Segal, a New York-i Guggenheim Múzeum kurátora kapott tanácsadói felkérést. Raven Chacon Pulitzer-díjas amerikai zeneszerző és képzőművész pedig átfogó kurátori feladatokat lát majd el. A Documenta 16 művészeti igazgatója Naomi Beckwith, a New York-i Guggenheim Múzeum igazgatóhelyettese és vezető kurátora. A 2027. június 12. és szeptember 19. között megrendezendő kiállítás előkészítésében az újonnan felkért szakemberek a már korábban összeállított kurátori csapattal dolgoznak együtt. A szervezők közleménye szerint a következő Documenta a bizonytalanságokkal és konfliktusokkal terhelt világban a művészeti együttműködés, a kísérletezés és az együttélés lehetőségeit vizsgálja. Különös figyelmet fordítanak az új technológiákra, a különböző kulturális hagyományok találkozására, valamint az improvizáció és a közös alkotás szerepére.
A roma kortárs művészet nemzetközi képviselője
Junghaus Tímea az európai roma kortárs művészet nemzetközileg elismert kurátora és kutatója. Munkásságában a roma közösségek kulturális önreprezentációjával, a migráció és a kényszerű lakóhelyelhagyás kérdéseivel, valamint újabban a mesterséges intelligencia és a technológiai változások társadalmi hatásaival foglalkozik. 2007-ben ő rendezte a Paradise Lost (Elveszett paradicsom) című kiállítást, amely az 52. Velencei Biennálé első Roma Pavilonja volt. A kezdeményezés mérföldkőnek számított a roma képzőművészet nemzetközi intézményi elismertetésében. 2013 és 2017 között a budapesti Gallery8 – Roma Kortárs Művészeti Tér alapító igazgatójaként dolgozott. A RomaMoMA, vagyis egy roma kortárs művészeti múzeum létrehozását célzó kezdeményezés egyik elindítója is volt. 2017 és 2025 között a berlini székhelyű Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet (ERIAC) alapító ügyvezető igazgatói tisztségét töltötte be. A Documenta nem ismeretlen számára: a 2022-es, tizenötödik kiadáson már közreműködött a RomaMoMA projekt társkurátoraként. Korábban többek között a Manifestával, a Milánói Triennáléval és a Berlini Biennáléval is együtt dolgozott.
Junghaus Tímea felkérése nem előzmény nélküli a magyar kurátorok történetében. Páldi Lívia művészettörténész, a budapesti Műcsarnok egykori főkurátora 2012-ben a Carolyn Christov-Bakargiev művészeti igazgató által vezetett Documenta 13 kurátori csapatának tagjaként dolgozott. A kasseli seregszemle történetében a 2012-es kiadás különösen nagy hangsúlyt helyezett a művészet és a tudomány kapcsolatára, a történelmi traumák feldolgozására, valamint a művészeti gondolkodás hagyományos határainak átlépésére. Tíz évvel később, a Documenta 15-ön az OFF-Biennále Budapest is részt vett, többek között a roma kortárs művészetet középpontba állító RomaMoMA kezdeményezéssel.
A náci múlt feldolgozásától a globális kortárs művészetig
A Documentát 1955-ben Arnold Bode német festő és művészeti oktató alapította a második világháborúban súlyosan megrongálódott Kasselben. Az első kiállítás egyik legfontosabb célja az volt, hogy ismét megismertesse a német közönséggel a modern művészetet, amelynek számos irányzatát a náci diktatúra „elfajzottnak” bélyegezte és kiszorította a nyilvánosságból. Az eredetileg egyszeri rendezvénynek szánt bemutató váratlan sikert aratott, mintegy 130 ezren keresték fel. A Documenta később rendszeressé vált, 1972 óta pedig ötévente rendezik meg. Az időközben száznaposra bővült kiállítás a Velencei Biennálé mellett a nemzetközi kortárs képzőművészeti élet egyik legfontosabb eseményévé nőtte ki magát. Jelentőségét nem csupán a bemutatott művek és alkotók adják. Az egyes kiadások gyakran új művészeti irányzatokat, alkotói módszereket és társadalmi kérdéseket állítottak a nemzetközi figyelem középpontjába. A Documenta története így a háború utáni művészet változásainak és a művészet társadalmi szerepéről folytatott vitáknak is fontos dokumentuma.
A rendezvény múltja ugyanakkor maga sem mentes az ellentmondásoktól. A történeti kutatások feltárták, hogy az első Documenta szervezői között egykori náci párttagok is voltak, miközben a náci üldöztetés áldozatainak művészete kevés figyelmet kapott. A legutóbbi, 2022-es Documentát az indonéz ruangrupa művészkollektíva rendezte. A kiállítás nemzetközi botrányba torkollott, miután a Taring Padi indonéz művészcsoport egyik nagyméretű alkotásán antiszemita ábrázolásokat azonosítottak. A művet eltávolították, az ügy pedig a kurátori felelősségről, a művészi szabadságról és az antiszemitizmus kezeléséről indított vitát.
Ezt is ajánljuk
Kiadók fognak össze a kisebb könyvpiaci szereplők megmentésére
Bizonytalan témakeresések
Szikora Róbert azt állítja, ő nem jelentett senkiről, de beszélgetni azért kellett
„Elméletileg szabadok vagyunk, és ez olyan furcsa, szinte már a mennyben vagyunk” – drMáriás popkocsmája a CEU-n
Elkezdődött a színházi korszakváltás – Új vezetők dolgozhatnak két teátrumban









