Bizonytalan témakeresések

Megfelelő engedéllyel bele lehetett nézni az aktákba, így tett Gervai András, aki 2006-ban egy újságcikkben leplezte le Szabó Istvánt, aki Képesi Endre fedőnéven a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként jelentett főként az osztálytársairól, de főleg Jancsó Miklósról, Törőcsik Mariról, Várkonyi Zoltánról. Nemrég a HVG-nek azt nyilatkozta, hogy nem ő volt az egyedüli az osztályból, utalva arra a tényre, hogy akkoriban még a besúgókra is besúgókat állítottak. Azt, hogy miért épp Szabó neve került elő, nyitott kérdés maradt.

Miközben Szabó elveszítette kikezdhetetlen morális imázsát és sokán átértékelték, az életmű folytatását nem lehetetlenítették el, készíthetett további filmeket. Legutóbb például Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regényéből rendezett új filmadaptációt Budapesten, amelynek forgatókönyvét Christopher Hampton írta, producere Robert Lantos, főbb szerepeiben pedig Ralph Fiennes és Viggo Mortensen lesz látható. A film támogatását a Nemzeti Filmintézet korábban forráshiányra hivatkozva elutasította, ám kiderült: a közmédiát működtető MTVA közel ötmilliárd forinttal szállt be a mű finanszírozásába a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól kapott összeg révén. A producer Robert Lantos emellett további ötmilliárd forintnyi összeget hozott a produkcióba különböző forrásból. Visszatérve az életműre: a rendszer által kényszerített, és a lelkiismerettel küzdő protagonista kisember több filmjében központi téma, de leginkább a Mephistóban vált egyértelművé, hogy a művészlét meghatározta a rendszerrel való ambivalens viszonyt. Vajon az legutóbbi nagy műben is benne lesz ez valamilyen szinten? Bízzunk benne, hogy méltó mű született, melynek a világpremierje majd egy nagy nemzetközi filmfesztiválon lesz.

A téma jelentősége ellenére nem mondhatnánk, hogy túl sok magyar film foglalkozik direkten az ügynökkérdéssel. Találhatunk érdekes felvételeket a Fekete Doboz krónikáiban, vagy a kissé elfelejtett, Kabay Barna és Pethényi Katalin által rendezett Hitvallók és ügynökök című dokumentumfilmben, mely a maga konzervatív módján afféle elbeszélő krónika akar lenni. Az archív felvételeket a legkreatívabban Papp Gábor Zsigmond rendező használ fel Az ügynök élete című dokumentumfilmjében, melyet egykori, Kádár-kori belügyminisztériumi oktatóanyagokból vágott össze, ezzel komplex képet adva az állambiztonsági működésre és az azokat jellemző mechanikákra. A konkrét források a Belügyi Filmstúdióban 1958 és 1988 között több száz propaganda-, oktató-, kis- és nagyjátékfilm készült alkotások voltak, így volt miből dolgozni. Ezeknek egy része széles tematikus skálán igyekezett okítani titkosrendőreinket az államrend védelmére. A témák között szerepel titkos házkutatás, célszemélyek operatív megfigyelése, lehallgató készülékek telepítése vagy ügynökök és besúgók beszervezése. Az oktatófilmek primitív (meghagyott) narrációja némiképp ellentétben áll „magasztos” céljukkal, amitől nevetségesnek és kisszerűnek hatnak. A filmek kidolgozottsága pedig megdöbbenti a mai nézőt: elképesztő, hogy a Kádár-korszak fénykorában mennyi energiát öltek az ideológiai nevelésnek ebbe a csöppet sem olcsó és egyszerű formájába.

Ha a játékfilmeket nézzük, nem igazán dolgozták fel a témát, miközben a házmestertől a kocsmárosig szinte mindenki az volt – sokak szerint ebből adódik a magyarok konstans feljelentési vágya. Az egészestés fikciók tekintetében a NER által támogatott és/vagy talán irányító producere, Lajos Tamás áll jó pár produkció mögött, aki látványosan meglovagolta azt, ami a rendszerváltás előtt volt, azaz minden pokoli volt közhelyet. Ilyenek voltak a Köbli Norbert forgatókönyveiből készült A vizsga és a folytatásnak felfogható A játszma. Előbbiben – Bergendy Péter rendezése – az Államvédelmi Osztálynak meg kell győződnie arról, hogy ügynökei közül kiben bízhat meg a jövőben, ezért egytől-egyig próbára teszi azok lojalitását a rendszerhez. Az aktuális tesztalany Jung András (Nagy Zsolt) tartótiszt, akit épp a mentora, Markó Pál (Kulka János) tesz próbára. Bár a mű megfelel a szórakoztató műfaji kliséknek, gigantikus hibája, hogy az ügynöktémát afféle belső ellenőrzési versenyként mutatja be, elkerüli a besúgottak drámájának bemutatását, de úgy is fogalmazhatnék, hogy csupa negatív, hovatovább ellenszenves karakterekért kellene a nézőnek izgulnia. A folytatásban visszatérnek a karakterek, Fazakas Péter rendezése nem lett se jobb, se rosszabb az előzménynél, történelmi filmnek nem igazán lehet felfogni, B-kategóriás „tévéfilmnek” annál inkább. Hasonszőrű Lajos Tamás produkció a Trezor (rendező újfent Bergendy Péter, forgatókönyv Köbli Norbert) mely 1956 novemberében, napokkal a szabadságharc bukása után a belügyminisztérium földalatti trezorjában játszódik, ahová az újraszerveződő belügyesek szeretnének bejutni, de nem tudnak, ezért a börtönből kihoznak egy hajdani bankrablót, hogy nyissa ki. A klisé azonos, rosszfiúkat látunk küzdeni – de minek.

A tematikát etikai és lelki szempontból eddig Török Ferenc és Cserhalmi Sára dolgozta fel leginkább. Előbbi az Apacsok című tévéfilmben, melynek eredetije a Radnóti Miklós Színházban bemutatott, Bereményi Géza és Kovács Krisztina nevével fémjelzett azonos című darab, amely Cseh Tamás emléke előtt tiszteleg, melyet szintén Török jegyez rendezőként. Maga a történet 2010-ben indul. A fiatal filmes nagymamájának születésnapján elújságolja, hogy jól fogadták legújabb filmtervének ötletét, amely nagyapja (Csányi Sándor) visszaemlékezéseiből készült. Az egykori rokon ugyanis nyaranta apacsnak öltözve, több más barátjával együtt Zebegényben indiántábort tartott fenn. A kuratóriumi meghallgatáson azonban kiderül egy titok: az egykori törzsön belül egy besúgó is volt, aki jelentéseket írt a tagokról és ezzel a törzsfőnök, Szoboszlai/Szürke Sas (Schneider Zoltán) halálát okozta. A besúgó nem volt más, mint a filmterv forrásadója, a nagyapa. A film innen bontja vissza az eseményeket, minden jelenetnek van titka, van elhallgatása, s amikor újra elindulunk a jelen felé, már a titkok is feltárulnak. A film legerősebb szegmense, hogy szinte felszólít arra, hogy számoljunk el az államszocializmus bűnös titkaival.

A Drága besúgott barátaimban Cserhalmi Sára a jövőt firtatja: mi történne akkor, ha végre nyilvánosságra kerülnének a levéltárak mélyén fekvő iratok. A műben Czettl Andor (Cserhalmi György) egyetemi tanár, irodalomtudós levéltári kutatásai után rájön, hogy legjobb barátja, Pásztor János (Derzsi János) ex-író több éven keresztül jelentéseket írt róla és barátaikról a hetvenes-nyolcvanas években, amikor ellenzékiként tevékenykedtek. Nem történelmi film ez az alkotás sem, sokkal inkább szubjektív szempontból eljátszott dráma, mely most akár új értelmet nyerhet.

Streamingen

Az HBO első, teljesen hazai fejlesztésű sorozaa, A besúgó 2022-ben került a streaming szolgáltató kínálatába, a széria megalkotója Szentgyörgyi Bálint. Az alkotás, mely 1985-ben játszódik, egy ellenzéki szervezkedés kibontakozásáról, annak tagjairól, az államhatalom által beszervezett besúgóról szól. Az alkotó annak idején úgy nyilatkozott a Népszavának: „Nem kifejezetten a spicliskedésről akartam filmezni. Kerestem azokat a dramaturgiai helyzeteket a magyar történelemben, melyeket ki tudok aknázni és nem dolgoztak fel még olyan módon, ahogyan én azt elvárnám. Ez olyan, mint a póker: ha nem látod egy játszma során, hogy ki a vesztes, akkor te vagy az. Csak éppenséggel ezt pozitív értelemben mondom: ha nem látom a mások által elkészített filmet, ami engem érdekelne, akkor kénytelen vagyok én megcsinálni. Jól kiaknázhatónak éreztem a dramaturgiai helyzetet, amikor egy olyan srácot követünk, akivel a nemzetközi és a magyar néző is tud azonosulni, és bekerül egy olyan spirálba, hogy minden egyes döntésének drasztikus következményei lesznek. Ezt kell végig vinnie – erről szól nekem A besúgó.”