Kultúra

Fénnyel írt hangok a IV. Hanukafest sorozaton

December 4-én kezdődik és nyolc napon át tart a IV. Hanukafest, a fény ünnepe. Koncertek, beszélgetések, kiállítás, városi séta és persze az elmaradhatatlan gyertyagyújtás várja az érdeklődőket nyolc helyszínen több, mint hetven fellépővel.

Fénnyel írt hangok a IV. Hanukafest sorozaton
A Rumbach zsinagógában a Modern Art Orchestra zsidó származású zeneszerzők filmzenéit adja elő a fesztiválon, a szólista Törőcsik Franciska lesz. Fotó: Bazánth Ivola / Népszabadság

„A kultúrán keresztül tudjuk újraértelmezni a zsidóság szerepét” – hangzott el a IV. Hanukafest sajtótájékoztatóján. A Mazsihisz negyedik alkalommal rendezi meg a fény ünnepéhez kapcsolódó kulturális sorozatot. Idén is izgalmas programok várják a látogatókat. Először lép fel december 6-án a Rumbach zsinagógában a Modern Art Orchestra, Fénnyel írt hangok címmel zsidó származású zeneszerzők filmzenéivel, a szólista pedig Törőcsik Franciska lesz. Mások mellett Seress Rezső, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, G. Dénes György és Szenes Iván dalai hangzanak majd el, vezényel: Fekete Kovács Kornél.

 

 

Három helyszíne is lesz a december 7-i Hanukai zsidónegyed sétának Borgula Andrással, a Gólem Színház vezetőjével, akihez Kiss Eszter és Sipos Vera színészek is csatlakoznak felolvasásokkal a Dohány utcai zsinagógánál, a Rumbach zsinagógánál és a Gólem Színháznál.

 

A IV. HanukaFeszt sajtótájékoztatóján a Rumbach zsinagógában Károlyi K. László, a Mazsihisz főigazgatója, Biró Eszter énekesnő és Borgula András, a Gólem Színház igazgatója mutatták be a programot. Fotó Bazánth Ivola / Népszabadság

 

Színházi előadás is helyet kapott a programok között, a Kék égbolt – Láthatatlan örökség című kétszemélyes kortárs drámát Selmeczi Bea írta és a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékában látható majd december 8-án a Rumbach zsinagógában. Az izgalmas történet témája a holokauszt transzgenerációs öröksége, traumái, előadják: Váradi Eszter Sára és Fehér Diána Aida, zenész: Tóth Dóra Lilla.

December 10-én ugyancsak a Rumbach Zsinagógában a Honeybeast akusztikus ünnepi koncertjét élvezheti a közönség. A rendkívül népszerű formáció szintén most először lép fel ezen a helyszínen. Tarján Zsófia, a zenekar énekesnője szerepelt már korábban együtt az édesanyjával, Hernádi Judit színésznővel, ám a Honeybeast együttes koncertjén most először láthatóak és hallhatóak együtt.

 

Tarján Zsófia édesanyjával, Hernádi Judittal és saját zenekarával, a Honeybeasttel ad közös koncertet. Fotó Bazánth Ivola / Népszabadság

 

Minden előadás előtt lesz gyertyagyújtás, amelyhez az épp fellépő művészek is csatlakoznak, a záróprogram pedig december 11-én lesz, amikor Ifjúsági Hanukát és Szombat Fogadást tartanak imával és közösségi programmal a fény ünnepének utolsó éjszakáján.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás