Belföld

Egy informatikai hiba miatt Lezsák Sándoré mellett még 160 megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került az ügynökaktákban

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint egy Excel-táblázat adatbázissá alakítása okozta a problémát. A főigazgató vállalja a felelősséget a súlyos hibáért.

Egy informatikai hiba miatt Lezsák Sándoré mellett még 160 megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került az ügynökaktákban
Képünk illusztráció. Fotó: Flajsz Péter / Népszabadság

A mágnesszalagok adatait az Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csupán október elején kapta meg az Alkotmányvédelmi Hivataltól egy nem tagolt Excel-táblában. Ebben az összes adat (név, fedőnév, az érintett anyjának neve, lakcím) együtt, ömlesztve szerepelt egy mezőben. Ezek szétbontása és az adatbázissá alakítás közben történt informatikai probléma, amelynek során – a csütörtök napközbeni számítások szerint –  körülbelül 160 esetben kerültek ki nem hálózati személyek adatai Lezsák Sándor neve mellett – közölte az MTI-vel Cseh Gergő Bendegúz. Az ÁBTL főigazgatója súlyos hibának nevezte a történteket, és közölte: a továbbiakban alaposan átvizsgálják, hogy történhetett-e más tévesztés a 60 ezer név esetében. A vezető a hibáért vállalta a felelősséget.

 

Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól a tévedés miatt

 

Mint ismert a levéltár csütörtökön Facebook-oldalán azt közölte, hogy informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve az adatbázisban. Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kikérte magának, hogy kommunista ügynöki múlttal bélyegezzék meg, egyben kijelentette: nem volt ügynök, őt figyelték meg. Lezsák neve a neve ugyan szerepelt a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként. Az okozott félreértésért a politikustól elnézést kértek, és közölték: a hiba elhárítását megkezdték.

 

Telefonvonalakkal, segédanyagokkal és beszélgetésekkel segítik az ügynökakták feldolgozását

 

Cseh Gergő Bendegúz azt is közölte, hogy Lezsák Sándor adatait még az éjszaka törölték az adatbázisból, a nap folyamán pedig pedig a többi tévesen kikerült nevet is törölni fogják. Emlékeztetett: az úgynevezett 6-os kartonok, a beszervezési, vagyis B-naplók és a mágnesszalagok feldolgozása nyomán mintegy 60 ezer nevet hoztak nyilvánosságra. Előbbieket nem érinti a mostani adatvédelmi incidens – szögezte le.

 

Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök

 

A Népszabadság is beszámolt szerdán arról, hogy Magyar Péter kormányfő az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló szerdai sajtótájékoztató előtt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) pincéjéből közvetített videón beszélt arról, hogy sok közép-európai országban már megtörtént az, ami most Magyarországon. Később a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar nyilvánosságra hozatali szint ugyanakkor meghaladja azt, amit máshol, például Csehországban és Szlovákiában közzétettek, és az is kuriózum, hogy az érintettek vagy a leszármazottaik kiegészítést fűzhetnek az adatokhoz.

 

Fidesz: Kirobbant az ügynökbotrány, Magyar Péter illegitim

 

Azonban már egy nappal később bocsánatot kellett kérnie – mivel telefonon nem érte el, a Facebookon – Magyar Péternek Lezsák Sándortól – a súlyos hibáért, amiért a Fidesz és a KDNP a szerintük felelős miniszterek – Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán – távozását követelték, valamint vizsgálóbizottság kezdeményezését és jogi lépéseket is kilátásba helyeztek. A Mi Hazánk is kormányzati felelősségre vonást követel.

Itt vannak a segélyvonalak telefonszámai az ügynökakták és a múlt lelki feldolgozásához

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás