Belföld

Telefonvonalakkal, segédanyagokkal és beszélgetésekkel segítik az ügynökakták feldolgozását

Magyar Péter minden felelős közéleti szereplőtől őszinteséget, megértést és emberséget kért.

Telefonvonalakkal, segédanyagokkal és beszélgetésekkel segítik az ügynökakták feldolgozását
Tarr Zoltán és Magyar Péter. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztõség

Sok közép-európai országban már megtörtént az, ami most Magyarországon – erről is beszélt Magyar Péter kormányfő az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló szerdai sajtótájékoztató előtt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) pincéjéből közvetített videón. Később a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a magyar nyilvánosságra hozatali szint ugyanakkor meghaladja azt, amit máshol, például Csehországban és Szlovákiában közzétettek, és az is kuriózum, hogy az érintettek vagy a leszármazottaik kiegészítést fűzhetnek az adatokhoz.

A kormányfő elmondásából az is kiderült, hogy minisztériumokban, titkosszolgálatoknál, illetve magánszemélyeknél is vannak még anyagok, és egy törvény alapján ezek jelentős része is bekerülhet a levéltárba. Magyar arról is beszélt, hogy egy szerdán hatályba lévő jogszabály alapján a magánembereknek hat hónapja van a dossziékat beszolgáltatni, különben személyes, illetve minősített adattal való visszaélés bűntettét követi el.

A videóban volt egy pillanat, amikor Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes megkérdezte Cseh Gergő Bendegúztól, az ÁBTL főigazgatójától, hogy eddig miért nem hozták nyilvánosságra az iratokat, amire a főigazgató azt felelte, hogy ő nem politikus, de sok érzékeny adat lett volna a politikai elitre vagy a rokonaikra, ismerőseikre nézve, ami valószínűleg visszatartó erő volt számukra.

 

A III/I-es anyagokat nem hozzák nyilvánosságra

 

Elhangzott, hogy a feldolgozási munka folytatódik, hiszen a mintegy 10 ezer beszervezési dosszié a kommunista diktatúrák áldozatainak február 25-i emléknapjáig kerül nyilvánosságra. Az adatok érintettjei közt vannak átfedések, hiszen – mint arról Cseh Gergő Bendegúz beszélt – ilyen dossziéja jellemzően annak van, akinek kartonja is. Magyar arról is beszélt, hogy a munkadossziékat viszont az áldozatok védelmében nem hozzák nyilvánosságra, bár a főigazgató kiemelte, hogy az érintettek ahhoz is hozzáférnek. A tájékoztató alapján a III/I-es anyagok sem lesznek publikusak, mivel az nemzetbiztonsági problémákat okozhatna. Illetve bizonyos különleges adatok a hálózati személyekről sem lesznek láthatók. Így a III/II, III, IV és V részleg hálózati személyeiről érhetők el információk.

 

Nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat, több tízezer ember lepleződhet le

 

Ahogyan korábban írtunk róla, a 6-os kartonok, a B-naplók és a rendelkezésre álló 18 darab mágnesszalag tartalma került ki a nyitottaktak.hu weboldalra. Miközben a beszervezettek számát mintegy 150 ezerre teszik, 60 ezer név került fel, amelyek nem listaként jelennek meg, hanem keresni lehet köztük. A kereső akkor is megtalálja a neveket, ha egy y-t vagy egy cz-t pontatlanul ütünk be. A februárig elérhetővé váló B-dossziékból pedig már a teljes ügynöki életút kiderül, hogy hogyan szervezték be vagy éppen milyen kapcsolatai voltak. Ezekből az is kiderülhet, kit zsaroltak a beszervezés érdekében. Ezek feldolgozása jelenleg is zajlik.

Cseh elmondta, hogy miután 1956-ban a forradalmárok az általuk elfoglalt intézményekben, majd visszatérve maguk a diktatúra működtetői semmisítettek meg sok iratot, így pont a legkegyetlenebb elnyomás időszakáról a leghiányosabbak az adatok. Magyar hozzátette, hogy a 60-as-70-es években és 1988-89-ben is nagyobb mennyiségű anyag tűnt el. Magyar felidézte, hogy utóbbi időszakban tartótiszteket utasítottak az iratok hazavitelére. Cseh pedig megemlítette, hogy a 70-es és 80-as évek anyagait pedig annak idején élő iratokként kezelték, nem archívumként, így innen az egyik leghiányosabbak az adatok. A mágnesszalagok adataiból is sok adatot töröltek annak idején, ez is elhangzott. Az adatbázis a bekerülő új anyagokkal sem lesz teljes, ugyanakkor a miniszterelnök szerint ez nem azt jelenti, hogy akkor semmit nem kell nyilvánosságra hozni.

 

Nem tőlük kell megkérdezni

 

Magyar Péter kiemelte, hogy az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján kerül nyilvánosságra az említett három irattípus. Beszélt arról, hogy nem tőlük kell megkérdezni, miért 36 évvel a rendszerváltás után történik meg mindez, amelynek szerinte ez egy eltagadott és elhazudott ígérete volt. Hangsúlyozta, hogy 2010 és 2026 között 25-ször szavazták le az aktanyilvánosságot, miután korábban korlátozott hozzáférés volt biztosított. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy évtizedeken keresztül visszaélésekre adott lehetőséget, hogy míg egyesek plusz információkat botránykeltésre használtak, az információkhoz való hozzáférés lehetősége egyenlőtlen volt.

 

Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztõség

 

A felmerülő kérdések miatt szerinte akkor kellett volna ennek megtörténnie, amikor az elkövetők és az áldozatok még éltek. Magyar Péter kérte, hogy az adatokat mindenki méltósággal és emberséggel kezelje. Arról is beszélt, hogy a traumákat nem a szőnyeg alá kell söpörni, és azok feldolgozása nem lehetséges azok megbeszélése és a kérdések feltétele nélkül.

Hangsúlyozta, hogy ne tekintsünk mindenkit bűnösnek, akinek van egy 6-os kartonja, hiszen az nem bizonyítja a jelentéseket és a károkozást. A kormányfő óva intett a manipulált névsoroktól és a megbélyegzéstől. Szerinte a kiderülteket a leginkább érintett közösségekben kell feldolgozni, és a leszármazottak nem felelősek a felmenőik tetteiért. Magyar Péter történelminek nevezte a lépést, amellyel az állam átadja a társadalomnak ezeket az információkat. Megosztotta, hogy este Brusznyai Árpád klasszika-filológia tanár veszprémi forradalmár családjával emlékezik Vácott.

 

Teret adnak a beszélgetéseknek

 

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy történelmi mulasztás volt, amit most pótolnak, hogy ezáltal a társadalom szembesülni tudjon a traumái közt az 1989 előtti időszakkal, és eljussunk a családunk, közösségünk múltjával és jelenével történő megbékéléshez. Elmondta, hogy az érintetteknek egy hatfős szakértői munkacsoport segít feldolgozni a kiderülteket. Ez pszichológusokból, lelki gondozókból és levéltárosokból áll. Segédanyagokkal, beszélgetései segédletekkel, mintatörténetekkel járulnak hozzá a feldolgozáshoz.

 

Tarr Zoltán a nyilvánosság elé állt azzal, hogy az édesapját beszervezték

 

A folyamatba bevonják a háttérintézményeket, az egészségügyi és a szociális tárcát, illetve az idősotthonokat is. Több telefonszám is elérhető lesz, ahová lelki támaszért és tanácsadásért szakemberekhez lehet fordulni, emellett a kormany.hu/ugynokaktak oldalon segédanyagokat is elérhetővé tesznek. Tarr azt mondta, ezek egyelőre 2027. április 30-ig lesznek minden nap elérhetők, de ha kell, meghosszabbítják.

Cseh Gergő Bendegúz, az ÁBTL főigazgatója elmondta, hogy míg eddig az egyenes- és oldalági rokonok férhettek hozzá a levéltárból kikérhető iratokhoz, most ez a távolabbi rokonoknak is elérhetővé válik. Ahogyan a kutatás is jóval szabadabbá válik, nem kell már hozzá támogatói állásfoglalás. Beszélt arról is, hogy akiről kiderül a 6-os kartonból, hogy volt munkadossziéja, akár több is, annak lehettek érdemi jelentései ugyanakkor ugyaninnen a meghiúsulás is kiderülhet, ha valaki például dekonspirálódott vagy megtagadta az együttműködést. Megemlítette, hogy a B-naplók csak az 1957-62-ig terjedő időszakról maradtak fenn. Arról is beszélt, hogy az ÁBTL is teret ad a beszélgetéseknek szakemberek bevonásával, szerdán 5 és 9 óra közt is tartanak egy nyitott napot. Magyar megemlítette, hogy országszerte lesznek rendezvények a témában.

 

Kétszáz folyóméter irat lehet még a titkosszolgálatoknál

 

Magyar Péter megköszönte az ÁBTL-ben dolgozók, a kutatók és a történészek munkáját, akik évtizedek óta dolgoznak a korszak feldolgozásán és hiteles bemutatásán, illetve azoknak az egykori politikusoknak is köszönetet mondtak, akik eddig az aktanyilvánosság érdekében dolgoztak. Azt szomorúnak titulálta, hogy Bóka János Fidesz-frakcióvezető politikai cirkusznak nevezte a történteket. A Rainer M. János történész által vezetett Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottságról a köztévé kérdésére Magyar azt mondta, hogy már jelentős mennyiségű iratról döntöttek. Cseh azt mondta, hogy durva becsléssel 200 folyóméter irat lehet még a titkosszolgálatoknál az önbevallásos adatok alapján, míg 100-at már átadtak, és 5 kilométernyi van már az ÁBTL-ben. Cseh szerint további mágnesszalagok előkerülésében csak reménykedni lehet.

Az ATV kérdésére Magyar arról beszélt, hogy a hírszerzés dokumentumai nincsenek feltöltve, hiszen egy részük a rendszerváltás után is folytatta a tevékenységét, illetve voltak, akik a diktatúrától függetlenül a nemzetbiztonságot szolgálták. Őket dekonspirálni a nemzet biztonságát veszélyeztetné, hacsak a szakemberek nem gondolják másképp. A csatorna arról is rákérdezett, Moszkvából előkerülhetnek-e iratok, amire a főigazgató elmondta, hogy ugyan Ukrajna megtámadása előtt volt az ottani levéltárral kapcsolatuk, az elnöki és katonai levéltár már akkor is el volt zárva a külföldi kutatók elől, és a levéltári szolgálat náluk a külpolitikai propaganda része – a Szovjetunió második világháborús szerepét pedig ott büntetőjogilag tilos megkérdőjelezni –, így ha ki is jutnának, az sok eredménnyel nem kecsegtetne.

 

Beszervezett személy is lehet áldozat

 

Cseh a Telex kérdésére elmondta, hogy az ÁBTL egy évben 3,5-4 ezer ügyfelet tud kiszolgálni, így az érdeklődés várható megugrásával nőhet az átfutási idő. Megjegyezte, hogy kaptak erre plusz státuszokat és támogatást, „hogy ez mennyire lesz elég, az kérdés”, mire később Magyar reagált, hogy értette az utalást, és megköszönte, hogy jelezte, hogy a kormány adott pluszforrást. Itt megjegyezte, hogy kaptak erre plusz státuszokat és támogatást, „hogy ez mennyire lesz elég, az kérdés”, mire később Magyar reagált, hogy értette az utalást, és megköszönte, hogy jelezte, hogy a kormány adott pluszforrást. 

Az RTL érdeklődésére az esetleges hamis iratok terjesztéséről Magyar kiemelte, hogy az csalás, és személyes adattal való visszaélés lenne, az adatbázis alapján pedig ellenőrizhető, mi valódi. „Ezek nem Facebookra való dolgok” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve: ha mégis ilyen módon terjesztik, ellenőrizzük, mi valódi. Cseh hozzátette, hogy vízjellel látták el a szkennelt dokumentumokat és a PDF-ekben elektronikus aláírás is található. Így meg tudják mondani, melyik dokumentum valódi. A Kontrollnak a kormányfő arról beszélt, biztosan derülnek ki adatok hatalmi pozícióban lévőkről is, a lusztrációt azonban elkésettnek tartja, így nincs is rá javaslatuk, de ha másnak van, azt meg lehet tárgyalni.

 

Cseh Gergő Bendegúz. Fotó: Hegedüs Róbert / MTI Fotószerkesztõség

 

Magyar a helyesbítés vagy kiegészítés betoldása kapcsán beszélt arról is egy beszervezett személy is lehet áldozat. A Kossuth rádió kérdésére megemlítette, hogy az elhallgatás is trauma, miközben szinte minden magyar család érintett. Szerinte a segítségnyújtás említett módjai mellett a kormánynak az is felelőssége, hogy ne indulatokat keltsen, miután ez nem pártpolitikai kérdés. „Szerintem minden felelős közéleti szereplőnek őszinteségre, megértésre, emberségre, és arra kéne felhívnia a magyar honfitársainkat bármilyen oldalon, hogy méltósággal és emberséggel kezeljék ezt a történetet” – fogalmazott a kormányfő. Az Euronews kérdésére elhangzott, hogy áldozatokra nem lehet keresni, hanem ilyen kérelmet az ÁBTL-hoz lehet beküldeni Ügyfélkapun.

Kérdésünk nyomán Magyar Péter először élcelődni kezdett azon, hogy a Népszabadság munkatársa van jelen az állambiztonság levéltárában – amelyre kollégánk, Fekete Norbert úgy reagált, hogy ez korából fogva őt nem érinti. (Magyar Péter évtizedeken át fideszes volt, mielőtt az elnöki kegyelmi botrány kitörése után rájött volna, hogy szakíthatna is a NER-rel – a szerk.) Arra a kérdésére, hogy lehet-e kutatni, kik voltak azok az MSZMP-tagok, akiket nem szerveztek be, de párttagsági kötelezettségük nyomán jelentettek, Cseh azt felelte, a pártiratokat a Magyar Nemzeti Levéltár őrzi. Arra munkatársunk által már korábban feszegetett kérdésre, mely a Fidesz rendszerének politikai megfigyeltjeivel szemben mikor kerül sor hasonló aktusra, amelyre egy hónapja azt mondta a miniszterelnök, hogy utánanéz a titkosszolgálatoknál és a nemzetbiztonsági tanácsadóját is megkérdezi, Magyar annyit felelt, hogy folyamatban van a kérdésére a válasz.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás