Fidesz: Kirobbant az ügynökbotrány, Magyar Péter illegitim
Ha nem lesznek politikai felelősei a Lezsák Sándorral történteknek napokon belül, akkor vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezik.
Sajtótájékoztatót tartott a Fidesz és a KDNP csütörtökön, ahol Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette. kirobbant a Tisza párt ügynökbotránya azzal, hogy Lezsák Sándor nevére találatot dobott ki a Nyitott Akták honlapon, noha a neve csak mágnesszalagon, a megfigyeltek között szerepelt. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön elismerte a hibát.
Bóka János a honlap haladéktalan leállítását követelte. Szerinte ez ugyanis csak az ország megosztására alkalmas. Korábban követelte Tarr Zoltán azonnali menesztését is
Bóka szerint ha nem lesznek politikai felelősei a történteknek napokon belül, akkor vizsgálóbizottság létrehozását fogják kezdeményezni a politikai nyomásgyakorlás mechanizmusainak feltárására. Ha ennek a felállítását megakadályozza a Tisza, akkor a miniszterek politikai felelősségében osztozni fognak.
Tévedett a Nyitott Akták, Lezsák Sándor nem volt ügynök
Egyértelmű Magyar Péter felelőssége – vette át a szót Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője –, mivel ő erőltette a nyilvánosságra hozatal tempóját . Szerinte nem egy informatikus, vagy egy levéltáros hibázott, hanem a miniszterelnök. Ha Magyar kitalál valamit, senkire sem hallgat – fogalmazott –, emiatt ártatlan emberek kerültek a bűnösök listájára, akiknek életük végéig kell magyarázkodniuk.
Lezsák Sándor mindnyájunk példaképe – folytatta Rétvári –, és felháborító, hogy az ő nevét szennyezi be Magyar. Szerinte a kormányfő elvette az áldoztatoktól azt, amit a Fidesz-KDNP adott, vagyis hogy ők dönthessenek arról, mit hoznak nyilvánosságra.
Ezután Lezsák Anna országgyűlési képviselő következett, aki ismertette a Lezsák család véleményét. Mint elmondta, az ÁBTL bocsánatkérését tudomásul veszik, de az nem helyettesítheti a felelősségre vonást. Nem fogadják el, hogy informatikai hibával magyarázzák a történteket: Lezsák szerint tisztázni kell, hogy valóban véletlen hiba történt-e, vagy pedig szándékos manipuláció.
Követelik az ÁBTL főigazgatójának azonnali lemondását, de ez nem zárhatja le az ügyet – folytatta Lezsák. A teljes körű kivizsgálás mellett a felelősök megnevezését is elvárják, valamint személyi és jogi következményeket követelnek, a család élni fog jogi eszközökkel.
Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól a tévedés miatt
Arra a kérdésre, hogy Magyar bocsánatkérését elfogadják-e, Lezsák azt mondta, Magyar Péter erkölcsileg és politikailag is megbukott, tehát illegitim, bármit is mond.
A kérdésekre válaszolva Bóka sérelmeelmondta azt is, a Védvonalnál várják mindazokat, akik úgy érzik, igaztalanul meghurcolják őket az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt.
Ezt is ajánljuk
Fontos lépés vagy szemfényvesztés – Parlamenti képviselőket faggattunk az ügynökakták nyilvánosságáról
Az élő végrendelet uniós szabályozásáról egyeztetett Karsai Dániel testvére
Semmelweis Egyetem: Karbantartás miatt december elején csak a Baross utcai klinikán szülhetnek a kismamák
Matolcsy György nem akar nyilatkozatot tenni, nem is hozzák ki a cellájából a parlamenti meghallgatás kedvéért
Karácsony Gergely: A forradalom lángja emlékmű visszakerül a Kossuth térre









