Belföld

Bereczky Áront nevezték ki a HUN-REN vezérigazgatójává

A Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense matematikus, és a hálózat minden szereplője közötti együttműködésre építene. Célja, hogy a tudományos élet kiszámíthatóbb, nyugodtabb korszakába lépjen.

Bereczky Áront nevezték ki a HUN-REN vezérigazgatójává
Fotó: Huszár Dávid / Népszava-archív

A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat honlapján olvasható vezérigazgatói köszöntőből derült ki Bereczky Áron kinevezésének a ténye. Az új vezető matematikus, a felsőoktatás és a kutatásfinanszírozás területén több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakember. Mint írta, a hálózat szakmai hitelessége és nemzetközi elismertsége az elmúlt évek szervezeti változásai és bizonytalanságai ellenére is megmaradt. Ez szerinte mindenekelőtt az itt dolgozó kutatók szakmai kiválóságának, elkötelezettségének és emberi helytállásának köszönhető.  – A hálózat sokszínűsége különleges érték és lehetőség: a tudományterületek önálló kiválósága mellett az együttműködésükben rejlő lehetőségekkel is élniük kell – hangsúlyozta az új vezérigazgató.

Szerinte a hálózatot érintő, előkészítés alatt álló törvénymódosítások lehetőséget teremtenek arra, hogy a magyar tudományos élet kiszámíthatóbb, a kutatómunkának nagyobb nyugalmat és stabilabb feltételeket biztosító korszakba lépjen. – Az előttünk álló időszakban nem feltétlenül tudunk minden kérdést megoldani, de meggyőződésem, hogy a rendelkezésünkre álló szervezeti és költségvetési keretek között is tehetünk fontos lépéseket. Javíthatunk a mindennapi működés feltételein, egyszerűsíthetünk folyamatokat, erősíthetjük a kutatóhelyek és a központ közötti kapcsolatokat, és megalapozhatunk olyan változásokat, amelyek hosszabb távon is a magyar tudomány javát szolgálják – fűzte hozzá Berecky Áron.

 

Stipsicz Andrást választották a HUN-REN elnökévé

 

A vezérigazgatónak a honlapon olvasható életrajza aszerint 1993-ban szerzett matematikusi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, majd az Egyesült Államokban, a Floridai Egyetemen szerzett PhD-fokozatot 1998-ban. Pályáját az ELTE Matematikai Intézetében kezdte tanársegédként, doktori tanulmányai alatt a Floridai Egyetemen oktatott. Ezt követően a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben dolgozott fiatal kutatóként, majd 2001 és 2007 között az ománi Sultan Qaboos Egyetemen, 2007 és 2010 között pedig a Pécsi Tudományegyetem Matematikai Intézetében volt egyetemi adjunktus.

2011-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatás-politikai Főosztályán dolgozott, 2014-től főosztályvezető-helyettesként, míg 2015 és 2019 között a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságán tevékenykedett, több terület főosztályvezetőjeként is, 2024 februárjától pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem egyetemi docense, egy ideig rektorhelyettese.

Ezt is ajánljuk

Szerkesztői válogatás