Korniss Péter az ügynökmúltjáról: Szégyenemről kell vallanom
1957 és 1966 között volt az állambiztonság hálózati személye.
Élete legnehezebb beszélgetéseként jellemezte Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak adott interjút, amelyben azzal áll a nyilvánosság elé, hogy ügynök volt. – Szégyenemről kell vallanom. Az állambiztonsági iratok publikálásával sok ezer egykori hálózati személy neve jelenik meg a nyilvánosságban. Mindegyik mögött emberi sors áll. Az én 6-os kartonom mögött is. Ezért azt szeretném, ha én mondhatnám el, mi és miért történt, s nem találgatások, sejtetések alapján ítélnének meg. Csúnya folt ez rajtam, de lesújtana, ha a hálózati múltam miatt a munkámra árnyék vetülne.
Korniss Pétert az 56-os forradalom után letartóztatták, majd 1957 elején vádemelés nélkül elengedték, ám ugyanabban még március 15. előtt ismét bevitték, és 1957. március 21-én beszervezték. – A beszervezéskor nem került szóba, mit és hogyan várnak tőlem, azt mondták, majd keresni fognak. A találkozók olyanok voltak, mint egy rossz krimi. Kiszabadulásom után a Kiscelli úton dolgoztam egy szövetkezetben segédmunkásként. Filmszalagokról olvasztottam az emulziót; kellemetlen és nehéz fizikai munka volt. Presszóban találkoztam a tartótiszttel, egy Népszabadságba kellett tennem az általam megírt jelentést és átadni neki. Majdnem hetven év távlatából őszintén szólva már nem emlékszem, mikről kellett beszámolnom. Nagy titkokat biztosan nem írtam, a munkakörnyezet kívül esett az érdeklődési körükön – mesélte.
Ügynökakták: a nyilvánosság csak a kezdet
A Nők Lapja fotósaként dolgozott, amikor 1963-ban ismét megkereste a szolgálat, ám akkor nemet mondott a felkérésre, és – mint kiderült – ezt meg is tehette. 1966-ban a III/III-as csoportfőnökség „alkalmatlanság” miatt kizárta a hálózatból. És bár 1967-től gyakran utazott Erdélybe és Nyugatra is, nem keresték többé. Korniss Péter a kérdésre, hogy miután a családjával és a szűkebb baráti körével megosztotta a történetét, milyen reakciókkal szembesült, így felelt: “Mindenki nagyon emberi volt. Nem maradt bennem rossz érzés a sokszor nagyon nehéz beszélgetések után. De ettől még mélyen szégyellem magam. Azt remélem, hogy a történetem megértése megkönnyíti az ítélkezést és a megbocsátást.”
Nagy Ervin az ügynökaktákról: Lesznek a művészvilágban is olyanok, akikre nem gondoltunk
Ezt is ajánljuk
A Szajnába fulladt nő története a Gouncourt-díj nyertese
Csiby Gergely az Új Színház, Szabó P. Szilveszter a Madách Színház igazgatója
David Bowie álarcai – emlékezés a tíz éve elhunyt énekesre
A Quimby legújabb albumán mások mesélik el a zenekar történetét
Egymilliárd forintot kaptak a pécsi kulturális intézmények a Tisza-kormánytól









