Nagy Ervin az ügynökaktákról: Lesznek a művészvilágban is olyanok, akikre nem gondoltunk
Képviselőket kérdeztünk hétfőn a parlamentben az ügynökaktákról, a magántőkealapokról és a szentestéről.
Hogy ki érintett és ki nem, ezt nem tudjuk megmondani, igazából mi is csütörtökön reggel fogunk ezzel szembesülni, amikor kijön a hivatalos végeredmény. Lehetnek érintettek, ez érinthet akár Tisza-frakciótagot is, én nem mondom, hogy nem. Jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy ismert emberek lehetnek-e, de azt gondolom, hogy bárkit érinthet a dolog – mondta a parlamentben Strompová Viktória, a Tisza frakcióvezető-helyettese arra a kérdésekre, hogy az ügynökakták okozhatnak-e meglepetéseket akár ismert emberek múltjával kapcsolatban is.
Ez egy nehézségekkel tűzdelt és rázós időszaka lesz a történelmi szembenézésnek, akármilyen generációról is beszélünk – nyilatkozta lapunknak ugyanerről Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. Szerinte valakinek unokaként, valakinek az apja miatt, valakinek pedig, mert még él az érintettek közül. – Az élet minden egyes területén ez egy kisebb fajta megrázkódtatással jár, és szerintem a politika és a közélet és az influenszerek, és mindenki, aki a magyar társadalom mentálhigéniére valahogy hatással van, annak valamifajta nemzeti összetartozásban kell gondolkodnia és tompítania kell ezt a valószínűleg néha felkavaró, néha nehézségekkel járó megrázkódtatást – tette hozzá.
Szerinte miután élnek még tanúk és akik elszenvedők voltak, utóbbiakban a bosszú és a harag erős, de ezeket az érzelmi reakciókat nemzeti összefogással, toleranciával, empátiával és normalitással mindenkinek kicsit dolga tompítani. Arra a kérdésünkre, hogy ez a magyar politikát ismerve mennyire valósítható meg, azt felelte: a Tisza sikere is összefogásra való hajlamról tanúskodik a széles szavazóbázisukkal, ami példaértékű. „Ezek mindig egy nemzet életében egyfajta erőpróbák” – fogalmazott, szerinte arra van szükség, hogy összezárjon a nemzet és beszélgessen azokkal, akik esetleg meginognak, bajba kerülnek, vagy az apák és nagyapák bűneit esetleg magukra veszik. Fontosnak tartja, hogy az erről a korról szóló párbeszéd a közmédiában is megjelenjen és hogy a kormányfő felhívja erre a figyelmet, normalitást kérve az ország összes lakójától. Magyar Péter hétfői felszólalását irányadónak nevezte.
Gépfegyverek és koholt vádak
Szabó István filmrendező ügyére utalva Nagy Ervin azt mondta: – Lesznek még azért a magyar művészvilágban is olyanok, akikre nem gondoltunk szerintem. Ő mindenkit józanságra és egy kis hátralépésre, objektivitásra sarkallna. Egyes „óriás alkotók” beszervezéséből kiindulva azt is kiemeli, hogy olyan történelmi idők voltak, amikor Magyarországon embereket akasztottak. Felidézte, hogy egy katonás szinész kollégája, akit egy hétig sikertelenül próbáltak beszervezni, hogy a győri színházban olyanokkal fenyegették és zsarolták, hogy „akkor nem lesz egyetem”, nem lesz hova felvételizni.
Azt tudnia kell a fiatal generációnak, hogy itt egy olyan időszak volt, amikor gépfegyverek voltak, halálos ítéletek és koholt vádak alapján zajló perekkel – fogalmazott. Szerinte sokszor el kell mondani, hogy sokféle ember volt, és ha látunk egy nevet, nem szabad rögtön azt hinni, hogy neki elvitték a szomszédját a jelentései alapján, mert lehet, hogy megtagadta az együttműködést vagy éppen fals dolgokat írt a jelentésekbe.
„Soha nem fog minden nyilvánosságra kerülni” – Rainer M. János az ügynökaktákról
Nagyon fontos, hogy ez megtörténik és egy óriási adósságot dolgoz le a magyar közélet, mert 36 éve meg kellett volna ennek történnie, de különböző okok miatt nem történt meg. Abban bízom, hogy ez hozzá fogja segíteni a magyar társadalmat a megbékélés megtaláláshoz, hiszen először is szembesülnünk kell a múlt dolgaival, árnyaival és nehézségeivel. Ennek az egyik fejezete ez – mondta a kérdésről Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter is az adósság rendezését hangsúlyozta, hozzátéve: miután 60-80 ezer név kerül nyilvánosságra, bár egykor szakértők szerint 130-150 ezer ember is kapcsolatban lehetett egykor valamilyen módon az állambiztonsági szolgálatokkal. „Szerintem kellő ésszel és érzékenységgel kell kezelni ezt a témát. Ha valakinek a neve rajta van a listán, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy gonosz ember volt, egy besúgó volt. Lehet, hogy megpróbálták beszervezni, de nem sikerült, vagy pár nap vagy hét után kiderült róla, hogy nem működik együtt a hatóságokkal. És persze lehet olyan is, aki önként és dalolva, előnyökért cserébe vállalta ezt a munkát” – fejtette ki a tárcavezető.
Mi maradt ki?
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával azt gondolom, hogy senkinek semmi gondja nem lehet, hogyha azok valóban a teljes igazságot megmutatják, és nem lehet majd a későbbiekben arra használni, hogy egyes embereket vagy családokat indokolatlanul meghurcoljanak vagy megrágalmazzák őket olyan cselekedetekkel, amelyeket esetleg nyomás vagy zsarolás hatására tettek annak idején – mondta kérdésünkre Vitályos Eszter, az Országgyűlés fideszes alelnöke.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi formát megfelelőnek tartják-e, azt felelte: meglátják, hogyan fog megtörténni. Hozzátéve, hogy azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan fognak nyilvánosságra hozni, a Tisza soraiban is bizonytalanság. Arról, hogy a Fidesz-kormány miért nem hozta nyilvánosságra az aktákat, úgy válaszolt, hogy aki kíváncsi a múltra és hogy kit hogyan zsaroltak, kit hogyan jelentett, az eddig is utánajárhatott ennek. – Egyetértünk, bár nem teljes körű és nem végleges megoldásnak tekintjük, de sokkal jobb minden korábbinál – mondta az aktanyilvánosságról Apáti István, a Mi Hazánk képviselője, alelnöke. Elmondása alapján kitakarva maradnak olyan nevek és beosztások, amelyek érdekesek lehetnének. Novák Előd, aki szintén a Mi Hazánk képviselője és alelnöke azt mondta, egy bizottság vizsgálja, mit nem hoznának nyilvánosságra, de ez még egy érdemi ülést sem tartott.
Novák elmondása alapján egy határidő-kitolással azok, akik a 2020-as években is, egykori III/III-asként a jelenlegi titkosszolgálat alkalmazásában álltak, azoknak a korábbi tevékenységét sem lehet nyilvánosságra hozni. – Lehet valami indokolt dolog nemzetbiztonsági, és egyéb szempontból egy konkrét ügyben, de hogy ezt mennyi ügyre fogják ráhúzni, azt nem tudjuk – fogalmazott Novák.
Mi jön a magántőkealapokkal?
Fontos napok jönnek: nyilvános ügynöklisták és magántőkealapok – kezdte egy hétfő reggeli bejegyzését Magyar Péter miniszterelnök. Utóbbiról Borsós Gabriella tiszás képviselőt, a költségvetési bizottság tagját kérdeztük az Országházban. Kérdésünkre azt mondta, uniós követelmények miatt szükséges egy eddig elmaradt módosítás a pénzmosás elleni törvényekkel kapcsolatban. – A pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni szabályozás egyébként eredetileg tartalmazza a magántőkealapok átláthatóságát is, csak a 16 év alatt, illetve az utolsó években ezt kevésbé előszeretettel vették elő – magyarázta. Ez a jogszabály-módosítás nemcsak a magántőkealapokra vonatkozik, hanem az alapítványokra, a bizalmi vagyonkezelőkre és a pénzügyi szolgáltatókra is.
Szerinte az után az időszak után, amikor „a közpénz elvesztette közpénz jellegét”, sok állami forrás került alapítványokba és az EU-s pénzek is kerültek magántőkealapokba és alapítványokba, ezzel is rontva a transzparenciát. Mint mondja, itt most felzárkózik a magyar jogalkotás, egy európai tendenciát követve és tanulva az elmúlt időszakból, miután érkezik ismét sok EU-s forrás. – Nélkülözhetetlen, hogy lássuk, a jelenlegi alapítványokban kik a tényleges tulajdonosok, ők hogy működnek, milyen tulajdonosi szerkezetben vannak benne.
Százmilliárdos vagyon és hat magántőkealap mögött találták meg Matolcsy Ádámot
A magántőkealapoknál eddig csak az alapkezelő volt látható, az alapba befektetők nem – teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy a jelenleg miniszeri engedéllyel, jogos érdekre hivatkozva a NAV-tól kikérhető tulajdonosi adatok miként változnak, Borsós Gabriella azt válaszolta, egy alapítványban vagy magántőkealapban a 25 százalékos tulajdoni vagy szavazati aránytól, illetve meghatározó befolyás esetén a tényleges tulajdonost be kell jelenteni a nyilvántartásba. Emellett a közvetett tulajdonosokat, az utasítási joggal rendelkezőket és a 25 százalék feletti eredményrészesedéssel bírókat is figyelembe veszik. Így aki nagyobb pénz felett predesztinál, alapítványokat vagy tőkealapokat hoz létre, esetleg kiszervezné a közvagyont, az a tervezett változtatással nem bújhatna el amögé, hogy nem látható, ki áll egy cég mögött.
Megszólalt Tiborcz István cégcsoportja, azt állítja, a NAV-nál nincs rendben valami
Eddig azt csináltak egymás között az alapok, amit akartak, nem volt közlési kötelezettségük – fogalmazott. A tényleges tulajdonosok nyilvántartása és a közvetett befolyás vizsgálata szigorodik, a 10 ezer euró feletti készpénz EU-n belüli határátlépésekor bejelentési kötelezettség lesz érvényben a tervezett módosítás alapján, summázott. A bankoknak, biztosítóknak, tőkealapoknak sokkal jobban kell majd figyelnie az átláthatóságra, illetve az átvilágításokra is, egy új konstrukciót, például nyugdíjalapot pedig a pénzmosási kockázatértékelés fényében kell piacra dobás előtt megvizsgálniuk, fejtette ki. – Nem lehet úgy használni a piac adta lehetőségeket, hogy ne derüljön ki, hogy ki áll a vagyon és a tőke mögött. A jogalkotás sem a „magyarországi speciális helyzet” miatt született, csak azt a Fidesz-kormányok a képviselő szerint „elég nagyvonalúan” kezelték.
Érzékelik az ünnep fontosságát
A december 24 munkaszüneti nappá nyilvánítása kapcsán felmerült, hogy mi lesz a 2026-os munkarendben szereplő december 12-i, szombati ledolgozással. Strompová Viktória azt mondta, úgy tudja, ez is elmarad. Tanács Zoltán szerint a munkaszüneti nappá nyilvánítás a magyar társadalom „régi nagy kívánsága volt”, nagyon sokan szerették volna és nem is igazán folyt már hatékony munkavégzés aznap. – Érzékelve a társadalom elvárását és az ünnep fontosságát is, azt gondoltuk, hogy ezt a lépést érdemes megtenni.
Jobb később, mint soha – kommentálta a korábban többször előkerülő módosítást a mihazánkos Apáti István. – Szerintem nincs olyan magyar ember, aki ezzel ne értene egyet. Az előző ciklusban a Vállalkozásfejlesztési Bizottság elnökeként tíznél több alkalommal került ez terítékre. Annak idején a fideszes többség még a tárgysorozatba vételét sem engedélyezte.
Ezt is ajánljuk
Orbán Viktor: Megpróbáltak beszervezni
Gulyás Gergely megkapta a 16 milliós végkielégítését, aztán tovább is utalta
Közpénzből vett mikuláscsomagokat osztott ki gyerekeknek Pócs János
Megválasztották Fejes Pétert, Magyarország új legfőbb ügyészét
Császár Attilát elutasították, a KDNP jelöltjét megválasztották a Független Közmédia Testületbe









