Harcolnunk kell az emberi érintésért – Exkluzív interjú Travis Knighttal, a 16 évig készülő Wildwood rendezőjével

Abban ugye egyetérthetünk, hogy a Wildwood – A tiltott vadon a karrierjének a csúcspontja?

Azt hiszem, most nyugodtan egyetérthetek ezzel az állítással. Bizonyos értelemben nehéz ezt kimondanom, mert minden alkotásom sokat jelent nekem. Rengeteget adok magamból minden filmbe, amit készítek, és mind nagyon különleges és értékes számomra, különböző okokból. De a Wildwood az, amivel a legrégebb óta élek együtt. Úgy érzem, ez a csúcspontja mindannak, amire az elmúlt húsz évben stúdióként törekedtünk: a művészi alkotásnak, a kézművességnek, a mérnöki munkának és egyszerűen annak a varázslatos teljesítménynek, amit a csapatnak sikerült megvalósítania a filmben.

Fantasy-kalandtörténet és ökomese. Jelenetkép a Wildwood című stop-motion animációs filmből. Forrás: Mozinet

Emellett ez a legszemélyesebb alkotás, amit valaha készítettem. Vannak benne pillanatok, amelyek közvetlenül az életemből és a tapasztalataimból merítenek, ezek mélyen jelentőségteljesek számomra. Tényleg ez az az alkotás, amelyen a legkeményebben és a leghosszabb ideig dolgoztam, és amire a legbüszkébb vagyok.

A Laika-filmjei felnőtt-animációk. Magyarországon a Wildwood példátlanul szigorú, tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott korhatár besorolást kapott. Ön mely korosztálynak szánja?

Ahogy én látom, ez egy mindenkinek szóló mese. Elsősorban a család idősebb tagjainak, akik valószínűleg más élményben részesülnek majd, mint a família fiatalabb tagjai. Egyben a gyerekeknek is szól. Valószínűleg nem a nagyon piciknek, mert a film intenzív, vannak benne sötét pillanatok, és néhány megterhelő témát is feldolgoz. De szerintem a fantázia és az animáció egyik legfontosabb jellemzője éppen az, hogy ezek a műfajok stilizáltak. Így a nézők egy-két lépéssel eltávolodnak a saját, mindennapi valóságuktól. A fantázia és az animáció pedig mindig is képes volt – szerintem igen jelentőségteljes módon – formát adni az összetett érzéseknek és érzelmeknek. A fantázia szemüvegén keresztül pedig olyan világot teremt, amelyben remélhetőleg felfedezhetünk valamit magunkról.

Meglátásom szerint a Wildwood pont ezt teszi. Ez egy monstre kalandtörténet. Nagy hangsúlyt fektet a látványra és a világépítésre. Tele van fénnyel és örömmel. De végső soron, valami mélyről szól. A veszteségről, a szerelemről, a gyászról és az empátiáról. Ezeket a témákat pedig érzékenységgel, őszintén és hitelesen közelítjük meg. Mindezek komoly dolgok, és – ahogyan azt a forgatás során is tapasztaltam – a film készítői megosztották velünk azokat az élettapasztalatokat, amelyek során ők maguk is átélték ezeket. Az ő élményeik is bekerültek a filmbe. Így amikor az emberek azonosulnak ezekkel a pillanatokkal, mások tapasztalataival is azonosulnak, ami szerintem gyönyörű.

Korábban azt nyilatkozta, évtizedekkel ezelőtt már az volt az érzése, hogy az animációt fenyegeti a számítógépes technológia fejlődése, de különböző módszereket talált arra, hogy alkalmazkodjon ehhez a változó környezethez és abban stop-motion animációs eszközökkel dolgozzon. Mit jelenthet a Wildwood a stop-motion jövője szempontjából, különösen annak tekintetében, hogy a műfaj hogyan fog tovább fejlődni az elkövetkező néhány évben?

Számomra az a legizgalmasabb abban, hogy részese lehetek ennek a közösségnek, amely ezt a filmet létrehozta, hogy mindig is úgy éreztem: az animációban minden lehetséges; az emberek viszont hajlamosak az animációt műfajként kezelni. „Oké, az animáció ilyen.” Szűken definiálják, mint afféle gyerekeknek szóló dolgot. Bizonyos szempontból ezt még meg is lehet bocsátani nekik, mert az ily módon életre keltett mozgóképek közül sokban vannak hasonlóságok. De ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül így kell lennie. És szerintem egyre inkább láthatjuk, hogy milyen rendkívüli művészek használják ezt a hihetetlen médiumot – hangsúlyozom, nem műfajt, hanem médiumot –, hogy egyedi módon meséljenek el történeteket, és feszegessék az animáció határait. Ezt próbáltuk mindig is tenni a Laikánál – változó sikerrel.

Úgy gondolom, a Wildwood esetében tudtam, hogy vannak ezek a sajátos, a stop-motion műfajban rejlő korlátok, és hogy mire képes ez a technika. De nem akartam, hogy ez akadályozzon minket abban, hogy a történetet a lehető legszebb és leghatásosabb módon meséljük el, ezért is tartott olyan sokáig az elkészítése, mert ki kellett feszítenünk a médium adta lehetőségek határait. És a csapat túltett az elvárásaimon. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértek, tudom, milyen keményen dolgoztak, mennyit adtak bele magukból ebbe a filmbe. Ez számomra a jövő kapcsán azt jelenti, hogy ez a Laika-csapat bármire képes, és bármilyen történetet el tudunk mesélni, amiről csak álmodni lehet, mert tudom, hogy végül ki fogjuk találni a megoldást.

A film intenzív, vannak benne sötét pillanatok, és néhány megterhelő témát is feldolgoz. Forrás: Mozinet

A Wildwood olyan nehéz volt, sok olyan kihívással szembesültünk, amiről nem volt biztos, hogy meg tudjuk-e oldani, és mégis sikerült. Amikor azokra a történetekre gondolok, amelyeket most a stúdiónkban fejlesztünk, annyira különböznek mindattól, amit eddig csináltunk. Tényleg új irányokba fogják terelni a műfajt. Nem feltétlenül lesznek „nagyobbak”, mint a Wildwood, de a lényeg az, hogy az animációval tényleg bármilyen történetet el lehet mesélni. Ez egy technika, egy eszköz, egy médium, amit a művészek remélhetőleg arra használhatnak, hogy értelmes történeteket meséljenek el gyönyörű módon. Én mindig is így tekintettem az animációra és üdítő érzés, amikor mások is meglátják, milyen lehetőségek rejlenek ebben a médiumban.

Exluzív fotó a Wildwood kulisszái mögül, melyen látható a kézműves alkotás folyamata. Forrás: Mozinet

Egy olyan korban, amikor a filmkészítés egyre inkább automatizálódik, mit tud kifejezni a stop-motion „emberi érintése”, amit más animációs formák nem?

Egyszerűen fogalmazva: az emberi érintés a legfontosabb, mert úgy gondolom, hogy amikor elolvasol egy könyvet vagy egy megnézel egy filmet, valójában nem az anyaggal, hanem emberekkel teremtesz kapcsolatot. Amihez kapcsolódsz, az egy személy, vagy azon emberek csapata, akik létrehozták és ők a saját tapasztalataikat adják hozzá: az örömüket, veszteségüket és félelmüket viszik bele az általuk elmesélt történetekbe. Ehhez kapcsolódsz te is, mint fogyasztó. A gépek erre nem képesek. Megpróbálhatják megközelíteni ezt azzal, hogy magukba szívnak mindent, amit az emberiség valaha is létrehozott. De egy gép nem tudja, milyen érzés elveszíteni valakit. Egy gép soha nem szerelmesedett bele senkibe. Egy gép soha nem veszített el testvérét. Nem tudja, milyen érzés a gyász. Csak egy ember tudja, milyen érzések ezek, ezért tud hitelesen beszélni ezekről az élettapasztalatokról.

Tehát a történetmesélés középpontjában álló emberség létfontosságú, mélyreható, és nem veszíthetjük el. Meg kell őriznünk. Harcolnunk kell érte. A stop-motion ennek egy része, mint filmkészítési eszköz, nem hasonlít semmi máshoz, mert valóban, szinte szó szerint látjuk a művész kezeit munka közben. Minden képkocka rengeteg rendkívüli kreativitás, gondosság, odaadás és erőfeszítés eredménye. Ez az emberség a filmvásznon, ami szerintem különleges és gyönyörű, és léteznie kell – ezért szenteltem az egész karrieremet annak, hogy életben tartsam ezt a műfajt.

Exluzív fotó a Wildwood kulisszái mögül: a filmet nézve szinte szó szerint látjuk a művész kezeit munka közben. Forrás: Mozinet

Egyszer mondta, hogy Ray Harryhausen animátor nagy hatással volt önre. Teszem hozzá, minden mozgóképre, hiszen őt például Christopher Nolan is megemlítette az Odüsszeia kapcsán, mint inspiráló művészt.

Ha Ray Harryhausen nem létezne, Wildwood sem létezne – sőt, egyetértek, Nolan Odüsszeiája sem. Az a fajta innováció és történetmesélés, amelynek Ray volt az úttörője, tényleg hihetetlen – ahogyan az is, amit ő alkotott. Nem emlékszem, hány éves lehettem, amikor először láttam Az aranygyapjú legendáját vagy a Szindbád hetedik utazását. A Titánok harcát moziban láttam, és imádtam. Volt benne valami nagyon ősi. Nem tudtam soha pontosan megfogalmazni, miért szerettem a stop-motion animációt. A kézzel rajzolt animációt is imádtam. És ez természetesen még azelőtt volt, hogy a számítógépes animáció egyáltalán létezett volna. Az animáció minden formájáért rajongtam, de volt valami a stop-motionban, amit nagyon különlegesnek és értékesnek éreztem.

Exluzív fotó a Wildwood kulisszái mögül: így készült az animáció, melynek minden képkockájában ott a művészi odaadás és az emberi törődés. Forrás: Mozinet

Fiatalként számomra kicsit olyan volt, mintha egy gyerek játékát látnám életre kelni: az akciófiguráiddal vagy a babáiddal eljátszol jeleneteket, és a játékaidon keresztül adod át a képzeletedet. Hasonló érzés az animáció-készítés is: mintha azok a dolgok, amikkel játszol, vagy amiket csak megmozgatsz, életre kelnének a mozivásznon. Ha időt szánsz valamire, akkor törődnöd is kell vele. Amikor egy stop-motion filmet nézel, a művészi odaadás és az emberi törődés több ezer, tízezer és százezer gesztusának gyűjteményét látod. Ez tette különlegessé Ray munkáit is. Ezért volt ő olyan nagy inspiráció számomra és oly sok más filmkészítőnek, valamint a világ minden táján élő közönségnek, mert időtállóak a filmjei. Van bennük valami rendkívül szép és emberi, ezért maradnak fenn. Ha például egy tíz évvel ezelőtti számítógépes animációs filmet nézel, azok közül néhány már elavultnak tűnik. De ha megnézed Az aranygyapjú legendáját melyet 1963-ban mutattak be, ez eszedbe sem jut, mert egy valódi alkotást nézel, amit valódi díszletben, valódi világítással, valódi kamerával vettek fel, és amit egy zseni kezei keltettek életre.

A főszereplők hangját adó Jacob Tremblay és Peyton Elisabeth Lee, Travis Knight rendező és az Alexandrát alakító Carey Mulligan színésznő a Wildwood díszbemutatóján, a 70. BFI Londoni filmfesztiválon. Forrás: Mozinet

A Wildwood – A tilott vadon kapcsán sokszor éreztem áthallásokat korunk pusztuló világára, amiből az egyetlen kiút a természet erejében rejlik. Mennyire szeretett volna tézisfilmet készíteni?

Nézze, tényleg meg kell mentenünk a természetet, mert mi vagyunk azok, akik veszélybe sodorjuk. És amikor a Wildwood témáira gondolok, rengeteg ilyen elemet látok benne. Már beszéltem egy kicsit az érzelmi magról, de alapvetően ez volt az oka annak, hogy el akartam mesélni ezt a történetet. Ez egy nagy, átfogó eposz. Óriási fantasy-kalandtörténet. Öko-mese. Politikai szatíra. Háborúellenes film. Mindezek együttese. De remélhetőleg ezek mind elegáns módon összefonódnak, így a film holisztikus élményt nyújt. A szerelem arra kér minket, hogy tartsunk ki. Az élet gyakran arra kényszerít minket, hogy elengedjük. Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Hogyan tudjuk nyitva tartani a szívünket, amikor tudjuk, ez mibe kerül? A film középpontjában, a látványosság, az akció és a „tézisek” mögött csupán egy lány áll, aki elszántan küzd azért, hogy megmentse azt, akit szeret: az öccsét. És van egy nő, aki kétségbeesetten próbálja visszaszerezni azt, akit a szeret: a fiát. Kell ennél több?

NÉVJEGY

Travis Knight háromszoros Oscar-jelölt amerikai rendező, producer és egykori rapper. A Laika Stúdió elnöke és vezérigazgatója, ő hozza meg a stúdió összes fontos kreatív és üzleti döntését. A Coraline és a titkos ajtó vezető animátora volt, és ezt a pozíciót, valamint a produceri feladatokat is ellátta a ParaNorman és a Doboztrollok című filmeknél. BAFTA®-díjat nyert legjobb animációs film kategóriában a Kubo és a varázshúrok című alkotásáért. Az ő vezetése alatt a Laika világszerte elismerést szerzett azzal, hogy ötvözte a stop-motion ősi mesterségét a legmodernebb filmes fejlesztésekkel és gyártási technikákkal, a százmillió dollárból készült Wildwooód eddigi legnagyobb vállalásuk, mint egyfajta presztízs projekt. Knight 2018-ban debütált élőszereplős filmrendezőként a Paramount Űrdongó című produkciójával.