Az alacsony költségvetés magas művészi teljesítményre kötelez – kritikánk Az örökség című filmről
Aki eddig nem tudta volna, hogy a szüleitől transzgenerációs mintákat is örököl, egy új magyar film most harsányan a fejébe vési.
Essünk túl a tiszteletkörökön! Elismerés és nem udvariasság szüli őket. Nagy kitartás kell hozzá, hogy nyolc évig dédelgessünk egy filmtervet, ne veszítsük el a reményt az állami és egyéb támogatások elutasítása után, és végül független keretek között, alacsony költségvetéssel megvalósítsuk. És közben Lengyel Tamáshoz és Monár Áronhoz hasonlóan elkötelezett, progresszív közéleti szerepet is vállaljunk, tovább csökkentve a projekt célba érésének esélyét. Fontos a tematika, jó csapat dolgozott rajta.
A film azonban közepesre sikeredett. Érzésem szerint azért, mert az alkotók az évek során öntudatlanul is kicsit megtörtek. Valahogy elfogadták, hogy ugyan meg lehet csinálni ezt a produkciót kevés pénzből, le lehet forgatni két hét alatt, de kicsit mást akartak, ez így nem az igazi. Érthető, csak a különféle példák azt mutatják, egy független film csak úgy számíthat sikerre, ha az alkotók hozzáállása százszor komolyabb, koncentráltabb, mint egy nagyobb produkciónál. Itt csak magukra, művészi kvalitásaikra számíthatnak.
Ez a fajta magszállottság emelte magasba az 1990-es évektől a román új hullámot. Alacsony költségvetésű művek sora. Korlátozott vizuális lehetőségek, sok zárt tér. Ugyanakkor a dramaturgia, a karakterábrázolás, a jelenetek, dialógusok borzasztó kidolgozottak, (dráma)irodalmi szintűek. Hasonló erények jellemzik Hajdu Szabolcs utóbbi munkáit. Reisz Gábor pályája izgalmas szerkezetekkel, friss, koncepciózus elbeszéléstechnikával indult.
Mucsi Zoltán: A kultúrában szét lett barmolva sok minden
Tasnádi István filmjét viszont minden igyekezet ellenére körbesóhajtja egyfajta fásultság. Érdekes szituáció, hogy az egyedül élő, rozoga Árpi bácsinál (Mucsi Zoltán) lekapcsolják a villanyt, ezért végre megjelenik nála két fia, hogy segítsen. Az idős férfi morgós elesettsége együttérzést keltene, de a történet expozíciójában láthatjuk, hogy önző, gyerekeit elhanyagoló, bántalmazásra is képes apa volt.
A két fiú karakterén ott az örökség, az apai minta lenyomata. Kristóf (Lengyel Tamás), akit kedvelt Árpád, mintakövető, határozott, önző, élelmes. Attila (Molnár Áron), aki az anyai dédelgetés miatt apja eltolt magától, zavart, töprengő, szeretetre, megerősítésekre szomjazó. Kiderül, hogy az öreg oltalmába vett egy húsz éves, vidékről felkerült lányt, Hajnalkát (Staub Viktória), rá költötte el minden pénzét, amiért gondozást kap. És sok szeretetet is. A két fiúnak gyanús a dolog, és miközben próbálják hol indulatosan, hol megértően tisztázni ezt a kapcsolatot, kirajzolódik az ellentmondásos, fájdalmakkal teli viszony apjukkal és egymással. Kristóf közben az apai minta szerint szeretné magának megvásárolni a lányt, aki végül lelepleződik, igazolja a gyanút. Egy bűnbanda tagja, amely „öregezésre”, magányos, idős emberek pénzének, vagyonának megszerzésére használja.
Ismétlem, érdekes a történet magja, sokféle irányba öntözhető, és a lélektani szálak összekapaszkodhatnának. Mégis kreáltnak érezhetjük, amit látunk. Nem sikerül koherens kompozícióval életet lehelni belé. Nem világos már a műfaj sem. A filmet pszichothrillerként hirdetik. A bűnügyi szál azonban távol van a thrillertől, helyenként vígjátéki elemek is bekavarnak, a pszichodrámai réteg pedig elég felszínes. Alapdolgokat tár fel a családi, generációs kapcsolatokról. Ennek egyik fő okát véleményem szerint az improvizatív jellegű (ha megírt, ilyenre írt) dialógusokban kell keresni. Egy 90 százalékban egyetlen helyszínen, egy lakásban játszódó történetnél a „román út” gyümölcsözőbb lenne. Az apró, kamaradrámás szituációk gondosabb dramaturgiai kidolgozása pengésre érlelt párbeszédekkel. E nélkül a színészek hiába igyekeznek, ismerős panelekből, alapeszköztárukból tudnak csak építkezni. Hajnalka figurája fájdalmasan szürke marad, pedig egy markáns, titokzatos női karakter sok energiát adhatna a történetnek.
De csitt, a kritikus ne merüljön bele, mit hogyan kellett volna. Hiszen nem tudja. Mint ahogy azt sem, milyen lesz a mű fogadtatása. Elképzelhető például, hogy a fiatalabb nézőket erősen meg fogja mozgatni Az örökség. Talán épp a fésületlenül kezelt tematikájával. És ha egy film sokaknak fontos dolgokat, megzökkentős élményt tud nyújtani, már volt értelme elkészíteni.
Infó: Az örökség – magyar játékfilm, 2026. Írta és rendezte: Tasnádi István, forgalmazó: Vertigo Média, Bemutató: 2026. október 22.
Ezt is ajánljuk
Szétlőtt épületek, vonuló tankok, fegyveres emberek – ilyen volt az 1956-os forradalom gyerekszemmel
Ha az Iparművészeti Múzeumot felújítják, vissza lehetne vinni a műtárgyakat is, amelyeket az Orbán-kormány alatt elvittek
Gauguinre várva – minden, amit tudni érdemes a Szépművészeti Múzeumban nyíló nagyszabású kiállítás előtt
Átadták az első Vajda Márta-díjat, ünnepelt a Magyar Színházi Társaság
Szétlőtt épületek, vonuló tankok, fegyveres emberek – ilyen volt az 1956-os forradalom gyerekszemmel
„Életemben először éreztem azt, hogy van esély a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leváltására” – Fekete Bimala Rendszerbontó Kiállítása nem kíméli se Orbánt, se Gyurcsányt





